Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-07-29 / 31. szám
KUCKÓ Csupán néhány ezer lelket számláló nép a VOGUL. A mai Szovjetunió területén élnek, az Urál-hegység mindkét oldalán, az Ob folyó vidékén. Az osztjákokkal együtt a magyar nyelvet beszélőknek a legközelebbi nyelvrokonai. Igen gazdag, színes mítoszaik, mondáik, meséik, énekeik közül készült kicsiny válogatásunk. amikor fölfele úsztak, a nagyobbiknak a melléből kiszakadt a lélegzet, és kibuggyant a vére. Ezért piros ma is a búvárréce bögye, A kisebbnek a nyakhátán fakadt el a vére, ezért ma minden kis búvárrécének piros a nyakháta. A földet a vízre tették. Az nőni kezdett. Hamarosan tenyérnyi lett, majd akkora, hogy egy ember végig tudott feküdni rajta. És csak nőttön-nő. Csepregi Márta ford. Az Északi Szélről Luj-Vót-Ojka, az Északi Szélöreg, a tengeren túl élt, az alsó oldalon. Éjjel-nappal fújt, megállás nélküL A földön ezért nagyon hideg volt. Az emberek sokat szenvedtek az Északi Széltől. Télen-nyáron csak fújt szüntelenül. Nem múlt el nap, hogy valaki meg ne fagyott volna. Azt mondja egyszer egy ember: — Elmegyek az alsó földre az Északi Szél ellen. Meg fogok küzdeni vele. Összeszedelődzködött, és elindult. Hosszú ideig ment vagy rövid ideig, egyszer csak elért az alsó földre. Megérkezett az Északi Szélhez, harcra hívta. Északi Szélöreg fogta íját-nyilát, és kiszaladt a kunyhója elé. Sokáig harcoltak, sokáig nyilazták egymást. Végül az ember kerekedett fölül. Megfeszítette íját, kilőtt egy nyilat, összezúzta Északi Szélöreg alsó állcsontjának felét. Ettől fogva nem fújt a szél. Meleg lett. Olyan forróság lett, hogy az emberek belebetegedtek. Télen-nyáron meleg volt. Most meg a hőségtől haltak meg az emberek nap mint nap. Hosszú idő telt el vagy rövid, de egyszer csak újból fújni kezdett a szél. Úgy látszik, összeforrt az állcsontja. De hiába is forrt össze, az ereje már nem volt a régi. Csak feleakkora erővel tudott fújni. Ez az embereknek éppen megfelel, azóta jól élnek. Schmidt Éva ford. Hogyan hozták fel a földet? Valamikor réges-régen, amikor még az egész földet víz borította, két búvárkacsa jelent meg a víz fölött. Az egyik nagyobb, a másik kisebb. A tengerfenékről földet akartak felhozni. Először a nagyobbik búvárkacsa merült alá. Lebukott, hosszú ideig volt a víz alatt vagy rövid ideig, végül a felszínre emelkedett. Semmit sem hozott, nem érte el a tenger fenekét. Akkor a kisebbik búvárréce bukott alá. Alámerült, sokáig a víz alatt volt, de ő sem talált semmit, nem jutott el a fenékig. Azt mondta akkor a kicsi réce a nagynak: • — Bukjunk együtt alá! Ketten merültek le. Úsztak, úsztak, amíg a levegőjük el nem fogyott, akkor vissza kellett térniük. Fölbukkantak, levegőt vettek, és újból alábuktak. Igen mélyre merültek. De a fenékig mégsem értek el, elakadt a lélegzetük. Megint visszatértek, kiúsztak, lihegtek egy kicsit, és harmadszor is alámerültek. Sokáig ereszkedtek lefelé, végül mindketten elértek a fenékig. Felragadtak egy darabka földet, és visszaindultak. Ezúttal nagyon sokáig voltak a víz alatt a búvárkacsák. Annyira elszorult a tüdejük, hogy Varázsige (úszás után mondják a gyerekek) Hej, forgószél, hej, forgószél, üljél el, szűnjél meg, hőség, hőség, éledj föl, minket melegítsél! Kálmán Béla ford. Medveín-bűvölés Éles fejszém épp most veszett el. Nem te loptad el? így válaszolsz: „Nem én loptam el!” Hát hogyha nem vallód meg: Medveinat perzselek. Amint ez a medveín itt megzsugorodik, kezed, lábad is, ím, így megzsugorodik: akkor megtalálom fejsze-lopó emberem. Add vissza a fejszém, meglásd, jobb lesz neked — akkor medveinat nem perzselek! Képes Géza ford (nő 16) \
