Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-07-29 / 31. szám
távol van délután én szoktam megetetni. Egyszer eléje rakott kétnapos herét a bátyám majdnem megverte. Mindig kötözködik, most hogy a Csaba hazajött a katonaságtól szabadságra, most sem bírta, elkezdett morogni. Mondtuk az édesanyámnak, váljon el tőle, de nem akar. Pénzt a testvéreim szoktak adni, ruhát is azok vesznek. Nyáron, mikor dolgoztam, a pénzből ezer koronát az anyukámnak adtam, a többiből öltönyt vettem a Laci esküvőjére. A testvéreimet nagyon szeretem, eljárok hozzájuk, mindig szívesen fogadnak. Az anyu mindennap főz, én csak otthon tudok enni. itt az iskolában sem járok ebédelni. Ilyen a gusztusom. Mikor két hónappal ezelőtt az anyukát operálták, akkor én takarítottam, mostam, én láttam el az állatokat. Sok munka van a kertben, ásni kell, gyomlálni, anyukának, ha sokat dolgozik, megdagad a keze. Muszáj volt kiállnia a munkából, mert a nagymamám megbetegedett Most mondta csak meg az anyu, hogy rákja volt. Egyszer volt azóta dolgozni szőlőben, de nem bírja a munkát Rágyújthatok? Megint kijön az idegesség rajtam. Az iskolát az anyuka intézte, először Somorjára (Samorín) kerültem, pedig kisegítő iskolába jártam, többször megbuktam. Internátusbán laktam, a lányokhoz is felmentünk, elbújtunk a szekrényben, a második emeleten volt a szobánk, a villámhárítón másztunk le mindig, mikor jöttek a nevelők. Moziba mentünk, meg csavarogtunk; volt mikor ellógtam, akkor hazamentem, főleg, mikor az édesanyám benn volt a kórházban. Megetettem a bikát, szétszórtam a műtrágyát, a kukoricát elültettem, volt mit csinálni. Dolgozni szeretek, a munkából még sose hiányoztam. A többiek mutatták meg, hogy kell ragasztózni, de elkaptak bennünket, kívülről megérezték a szagot Betörték ránk az ajtót ketten elbújtak, így csak kettőnket vittek be. Az édesanyámnak is megmondták, mit csináltunk, de ő szegény nem tudta, mi az, én meg nem mondtam meg neki, csak azt, hogy rosszat követtünk el. Rá egy hetire a harmadik órán bejött az igazgató, hogy szedd össze a könyveidet, átmész egy másik iskolába, így kerültem ide, kiderült csak tévedésből raktak Somorjára, hiszen kisegítős voltam. Itt alig jártam iskolába, először a többiekkel lógtam el, aztán már csak magam. Körülnéztem a városban, megittam egy kávét a tejbárban, de a leggyakrabban hazamentem, volt otthon munka. Bálba csak a faluba járok el, háromhetenként. A vasárnap az ünnepnap, későn kelek, bemegyek a faluba, megiszok egy málnát vagy sört a kocsmában. A Picivel, a kutyámmal kimegyünk a határba. Idén itthagyom az iskolát, letelt a tíz év, ami kötelező, jövő hónaptól már megyek az Agrostavhoz dolgozni. Az a férfi is ott dolgozik, kocsikísérő. Minél tovább van itt, annál rosszabb. Beszélgetni nem szoktam vele, csak ordítani tud. Azt nem meri mondani, menjél el. Egyszer mondta a bátyámnak, jól megverte őt. a katonaságnál bokszolt. Olvasni szoktam néha, a de/fines meg a kalandos könyveket van egy vegyesbolt nálunk a faluban, ott szoktam venni. Tévét nem nézek, mert az abban a szobában van, ahol az a férfi alszik, oda inkább nem megyek be. A tanítók kiabáltak, hogy sokat lógok, voltam már benn a rendőröknél is, azóta rendesebben járok iskolába. Kicsit ideges vagyok, a veszekedések okozzák ezt, és sokszor kijön rajtam. Nem tudom hol levezetni az idegességemet, s akkor törnék-zúznék. A járási gondnoknőnek a gyerekek már előre köszönnek az utcán. Jó kapcsolatai vannak nemcsak a helyi, de még a fővárosi iskolákkal és rendőrséggel is. — Lassan már nem bírom feldolgozni az iratokat. Idegenben a legtöbb probléma a szakmunkástanuló lányokkal van, csavarognak, hirtelen kiszabadulnak otthonról, éjjel nem mennek be az internátusba, hamar belekeverednek valamibe. A szülők a maguk módján még beleegyeznének, ha súlyos az eset, hogy nevelőintézetbe kerüljenek, azonban amint megtudják, hogy fizetni kell rájuk és nem is keveset, már szívják a fogukat. S a hasonszőrűek hamar megtalálják egymást, csapatba tömörülnek, s jót sosem csinálnak. Óriási gond a javítóintézeti elhelyezés, néha két évet is kell várni, mire megérkezik a papír, s bizony van, mikor csak az az egyetlen haszna, hogy addig legalább nincsenek itt. Mert ott benn sokmindent megtanulnak. Az a véleményem, azzal, hogy nem beszélünk róla, csak elfödjük a bajt. A gyerekek, ha lógnak, általában azt hozzák fel védöoknak, hogy kényszerűségből járnak iskolába, ők máshova készültek. A tanárok is sokszor úgy kezelik őket, hogy csak döcögjenek át egyik osztályból a-másikba: igazi segítséget, esélyt nem kapnak. Mert nem igaz, hogy hirtelen kezdenek el lógni, ezekkel a gyerekekkel általában már az alapiskolákban is probléma van. Csak az iskola örül, hogy megszabadul tőlük, s a befogadó iskola is szükséges rosszként kezeli ezt a devianciára hajlamos réteget. Tapasztalatom, hogy sokszor az iskolák maguk titkolják el, ha gondok adódnak, mivel sajnos, a közmegítélés szerint az ilyen esetek az iskola hírnevén ejtenek csorbát. A hiányzási számokat „kikozmetikázzák", azok gyakran nem a valóságot tükrözik. Gondoltunk már rá, hogy rajtaütésszerűen kimegyünk a szakmunkásképző intézetekbe, valóban annyi-e a hiányzó, amennyi be van vezetve az osztálynaplóba. Mert meggyőződésem, hogy több. Csak a kimutatások legyenek rendben, vélik sokan. Hogy ezekkel a gyerekekkel mi lesz, hogy tudnak megbirkózni az élettel segítség nélkül, az a gépezetben keveseket érdekel. Mert csak gond van velük, rontják az átlagot, és az iskola nem szociális intézmény. Ez igaz, csakhogy nevelöintézmény, nemcsak oktatógépezet, s ezt már sokszor elfelejtik. S tény, hogy a problémás gyerekek nagy része szakmunkástanuló, az ő körükben nő kétségbeejtöen az ifjúsági bűnözés aránya. II. Szemetet sodor a szél a vágány mentén. A kezdő képsorok, a vonatbeli verekedés mögött a megtörténtek valója valahogy így mutatkozik meg. A bosszúnak is megvan a maga működési rendje, járása. Nem indul be magától, de egy bizonyos pont után már önmagát működteti. ítélhetjük bűnösnek ezeket a gyerekeket? ítélhetjük, de csakis akkor, ha magunkat is megítéljük. Ezeknek a gyerekeknek, a zsarolóknak, a terrorizálóknak, a csavargóknak fogalmuk sincs arról, mennyire kihasználják egymást és magukat. Sebzettségükben keverednek a torzított és a valódi sebek. Önmagunkkal kell szembenéznünk, ha nem akarunk szembekerülni velük. NAGYVENDÉGI ÉVA
