Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-07-22 / 30. szám
HEMINGWAY, KUBA ÉS A TENGER . . . I A spanyolok a tájaknak és településeknek, amelyeket meghódítottak, előszeretettel adták szentjeik nevét. 1515. július 15-én így kereszteltetett meg San Cristobal de la Habana, a mai Havanna elődje. A Szent Kristófról elnevezett várost a hódító Diego Velasquez alapította. A város rohamosan fejlődött, amit elsősorban patkóalakú öblében a védett kikötőnek. Carenasnak köszönhetett s így Kuba szigete csakmar az Újvilág kapujává vált. Minden Európából kifutó, az amerikai partok felé induló hajó ide futott be először, s visszaútján megállt az öbölben. Havanna története izgalmas, fordulatos, változatos, mint a Mexikói-öböl hullámverése a Maceón rakparton, amely ma Havanna legkimagasló alakja. írói szárnypróbálgatásaitól kezdve, a Búcsú a fegyverektől és az Akikért a harang szól c. regényein keresztül egészen a legnépszerűbb, Nobel-díjas (1954) Az öreg halász és a tenger c. müvéig meggyőzően bizonyította, hogy a világirodalomban méltán nyerte el rangját és helyét. A kubaiak büszkék is arra, hogy ez a világhírű ember és művész élete alkonyán közöttük élt s szívébe zárta országukat. Ilyesmi nem szokott gyakran megtörténni, különösen nem olyan globetrotterrel, mint volt Hemingway. Igaz, olyan föld is kevés akad. amely egy helyütt és egyszerre annyi szépséget, annyi érdekeset nyújtana. Például a múlt egyik kuriózuma volt. hogy — bár a sziget partjait részben az Atlanti-óceán, részben a Karib-tenger s részben a Mexikóiöböl vizei mossák, mégpedig nem kevesebb mint 3 500 kilométeren — a Battista-diktatúra idején a kubaiak túlnyomó többsége soha sem látta a tengert, nem tudott úszni, sohasem evett halat. S így némi romantikával azt is mondhatnák, hogy számukra Hemingway fedezte fel a tengert és annak gazdag kincseit, hiszen a világhírű kisregény, Az öreg halász és a tenger gyökerei az akkor még oly ritka kubai halászok életébe nyúlnak vissza. Vétek lett volna nem fölkeresni a regény színterét, Cojimar halászfalut, amelyet az író forradalom vezére, Fidel Castro is. Hiteles, történelmi adatok szerint Hemingway éppen a Pilar-ral segítette az amerikai kémelhárítást a Floridai-öbölbe behatoló német tengeralattjárók ellen. Szerencsém volt: találkozhattam Hemingway nagyszerű barátjával, Oregorijas Fuentés-szel. az „öreg halásszal”, akinek jelleme, tengeri ajongása, csodálatraméltó lelkiereje, a tengerrel elválaszthatatlanul összeforrt sorsának tapasztalásai ihlették regényhősének megformálására. így mesélt róla a világhírűvé vált öreg halász: — Már 1925 óta ismertük egymást. Akkoriban egy halászhajó kapitánya voltam. Egyszer Havannából Floridába tartottunk. Nem meszsze Tortugas sziget partjaitól utolért bennünket a hurrikán, s mi éppen hogy csak be tudtunk futni a sziget egyik kis öblébe. Akkoriban a még ismeretlen Emest Hemingway ezeken a helyeken szokott halászni három barátjával. A hurrikán elől ők is a szigetre menekültek. A tizenhét napi kényszerpihenő alatt az író és barátai jószerivel csak hallal' táplálkoztak, hiszen kis készletük csakhamar elfogyott. Én a hajómról vitettem nekik némi élelmiszert és egyéb anyagokat, amelyekre szükségük volt. Az ilyesmi ismeretlenekkel szemben is emberi kötelesség. Egy év múlva sós szellő fújdogál, jobb kéz felől évszázados spanyol erődítmény, mai kubai határőrök használják, s előttem Ernest Hemingway mellszobra. Az ember itt újból és újból átéli annak az emberi küzdelemnek a mélységét és igazát, szebb bulvárja. A régi spanyol stílusban épült házak és a csupa üveg. betonvázas modern felhőkarcolók, háttérben az azúrkék tengerrel, trópusi növényzettel sajátos látványt nyújtanak. Ez a nagyváros, amelynek lakossági már megközelíti a kétmilliót. Ilyen az első havannai „látkép”, amit az ember felejthetetlenül őriz magában. S minden bizonnyal ez volt az a kép, ami részben arra késztette Emest Hemingwayt 1939-ben, hogy Havanna közelében egy kis villát vásároljon, a Finca Vígiát. amely jó néhány évvel később állandó lakhelyévé, otthonává vált. * * * Emest Hemingway, orvos fiaként 1899. július 21-én született a Chicago környéki Oak Parkban. A huszadik század amerikai irodalmának (női) annyira megszeretett. Ma már tulajdonképpen a terjeszkedő Havanna egyik külvárosa ... * * * Itt állok azon a helyen, ahonnan valamikor a halászok nekiindultak a tengernek, s ha kardhalvadászatra készülődtek, Hemingway „papa” is rendszerint köztük volt. Maga is szenvedélyes vadász lévén, hamar megtalálták a halászokkal a közös nyelvet, s az író „Pilar” nevű yachtja, ma a halászszövetkezet tulajdonában emlékeztet a hajdani szívélyes, őszinte barátságra. Annak idején a Pilar csaknem mindennap kiúszott a Golf-áram hullámaira, erre a „nagy, kék folyamra”, ahogy kormányosa nevezte volt. S kezdődhetett a kardhalvadászat... A hatvanas években ezeken a vadászatokon olykor részt vett az író barátja, a kubai felkeresett Havannában, és mindent visszahozott. így kezdődött a barátságunk — bólogatott a már ősz, idős, kis termetű, ám szellemében nagy Gregorijas Fuentés. — Attól kezdve tehát barátok voltunk, a második világháború alatt elmentem vele még Európába is, mert Hemingway akkor haditudósítóként dolgozott. Barátságunk több mint húsz évig tartott. És elmondhatom, hogy ő nagy ember volt — fejezte be kurta vallomását a kubai halász, akiből regényhős lett... Ülünk még egy darabot a parthoz ragasztott jellegzetes halászkunyhóban, rend s tisztaság veszi körül az asztalon a több tucatnyi Hemingw'ay-fényképet, amelyek lehet, még soha sem kerültek a nyilvánosság elé. * * * Cojimar. Régi halásztelepülés. A tenger felől amelyet az öreg halász — s vele mi mindanynyian — megvívott az elemekkel. A hullámverés a sziklás parton miriádnyi kristálycsillámmá szóródik szét, s ma is éppen úgy. mint akkor, egymás után ki-kifutnak a halászbárkák, szentbe a tarajos hullámokkal, szembe a tengerrel. És a cojintari halászok, épp oly edzett „tengeri medvék" mint őseik, és ők sem ijednek meg holmi baracudától. kardhaltól vagy cápától. Még egy utolsó kézfogás, kölcsönös jókívánságok, s már robogunk is vissza Havannába. Útközben jólesik egy kifogástalanul hűtött Daiquiri-koktél. amire hol is másutt, mint a régi Havannában, a Monserrán levő Floridita bárba tértünk be. Hemingway élete végéig törzsvendég volt a Floriditában, mert szerinte sehol a világon nem tudtak ilyen jóízű koktélokat keverni. S ebben a bárban úgy őrzik a
