Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-07-08 / 28. szám
TÁJOLÓ KALENDÁRIUM 1906. július 9-én született Bálint György, a két világháború közötti magyar marxista kritika és publicisztika kiemelkedő tagja. 1856. július 10-én született Nicola Tesla, szerb származású elektrotechnikus, a transzformátor feltalálója. Július 11-e a Mongol Népköztársaság nemzeti ünnepe. 1876. július 12-én született Ivan Krasko nemzeti művész, szlovák költő. KÖNYV Oroszlánkölykök Örömmel vettem kézbe az alig két éve elhunyt amerikai író, Irwin Shaw magyar nyelven immár negyedik kiadását megélt kitűnő háborús regényét, az Oroszlánkölykőket. Az oroszlánkölykök egyszerű közkatonák, akiket a „Seregek Ura" olyan helyzetbe kényszerít, hogy öljenek vagy ölessék meg magukat. A regény nem sokkal a második világháború után íródott, egyidőben Norman Mailer Meztelenek és holtak című művével, s bár hatása és térhódítása nem volt oly mindent elsöprő, mint Mailére, de hitelességében, mély érzelmi átéltségében, jobb annál. Shaw maga is harcolt a háborúban, csaknem mindegyik nyugati hadszíntéren megfordult. Háborúellenességét előbb egy drámában tárta a világ elé. Temessétek el a holtakat címmel. Ez azonban nem volt elég. Antimilitarista és antifasiszta érzelmeit e vaskos regényben is megírta. „Oroszlánkölykei" nem mozoghatnak kedvük szerint. Egy gépezet részei, s e gépezet rendelkezik velük. Legyen az társadalmi vagy katonai kötelék. A gyenge fizikumú, jólelkű zsidó fiú, Noah, a társadalomban lenézett, a katonaságnál üldözött egyén. Egyikből sincs szabadulás. A megpróbáltatások azonban megedzik öt. Belekényszerült egy helyzetbe, amely nem az övé, de hogy életben maradhasson, formát kell váltania: tanúi vagyunk, mint változik át a kis zsidó fiú vakmerő, szilárd katonává. Nem tud a katonasággal azonosulni a másik közkatona, Michael sem, ő azonban önként vállalta sorsát. Mint ahogy az élet-, ben, itt sem tud semmit produkálni. Csak Noah halála döbbenti rá, hogy veszett korban él. S a háború alatt talán csak egyszer süti el fegyverét, hogy megölje barátja gyilkosát, a náci hadsereg őrmesterét, Christian Diestlt. Amit az őrmester — a harmadik hős — sorsán keresztül megtudunk a náci gépezetről, elegendő ahhoz, hogy mélységesen megdöbbenjünk és ítéletet mondjunk. Pedig Christian, az osztrák származású síoktató egyáltalán nem úgy megy a háborúba, hogy veszett náci legyen. A gépezet azonban nem tűr ellenállást. A legszilárdabb jellemeket is befolyásolja. Hősünk egyszerre csak azt veszi észre magán, hogy olyan szeretne lenni, mint a hadnagyuk: kegyetlen, ravasz és számító. Imponál neki a tiszt fölénye, magabiztossága, vakmerősége. S egy nem egészen romlott emberi jellem fokozatosan veszett farkassá válik, aki szinte a náci hadsereg összeomlásának küszöbén, hóhéri kegyetlenséggel lesből lövi le a kis zsidó fiút. Egy más korszak talán más útra térithette volna ezt az egyébként tehetséges és erős egyéniséget. Az író nem kegyelmez senkinek, mint ahogy a háború sem. A náci hadnagyot megbünteti: vakká és torzszülötté teszi (mint ahogy az is volt), Christiant lelkileg töri meg. Noah halálában a háború a vétkes, ahol a jónak sincs kegyelem. Irwin Shaw regénye lélektani dráma, az első komoly tudósítás a háborúról, amely a világon csaknem mindenkit megérintett és befolyásolt. Kit így, kit úgy. (Árkádia, Budapest) MÉSZÁROS KÁROLY KIÁLLÍTÁS Babák — népviseletben Lapunk 22. számában adtunk hírt arról, hogy a Szlovákiai Nőszövetség Központi Bizottságának épületében (Bratislava, Obrancov mieru 4; bejárat a Spojná utcából) kiállítás nyílt népviseletbe öltöztetett babákból, „Népünk kincsestárából" címmel. A mintegy kétszáz, a népviseletek miniatűr változataiban pompázó baba és mellettük a régi viseletek mai alkalmazhatóságát bemutató textíliák kiállításának eredeti időtartamát a nagy érdeklődésre való tekintettel augusztus 10-ig meghosszabbították. A kiállítás naponta 10-től 18 óráig tekinthető meg, hétfő kivételével. SZÍNHÁZ Szalto mortále Lehet, rendhagyó ez az írás, hiszen a 23. Jókai Napokról szólva csupán egyetlen előadásról, a Nagymegyeri (Calovo) Városi Művelődési Központ és a Csemadok városi szervezete színjátszó együttesének előadásáról beszél. Egy olyan rendezésről, amely minden jelenlétével tudta, mit akar mondani, mire akarja irányítani a néző figyelmét. Ebbéli szándékában megfelelő eszközre lelt a kortárs magyar drámaíró, Barta Lajos Szalto mortále című darabjában, amelynek cirkuszigazgató főhősére, kiváló dramaturgiai csavarásnak köszönhetően, keresztre feszülése után újra csak a taposómalom vár. A műsorfüzetben kétrészes komédiának feltüntett szatíra azzal kezdődött, hogy a hősünket infantilizálni akaró mama és a már infantilizált papa találó, de helyenként elkapkodott karikirozásával bemutatja a majdani Cirkuszigazgatót és otthoni „csendéletét", amelyből kitömi vágyik, hogy megvalósítsa álmai álmát, a nagybetűs CIRKUSZt. A kitörés sikerül, ám tisztességes szándékú igazgatóként rá kell döbbennie álma megvalósíthatatlanságára. ugyanis egy gyökeréig romlott, az önérdekek és gyűlöletek mérgétől átitatott közegbe került. A cirkusz gazdasági igazgatója bürokrata voltán túl aljas, a főbohóca, agitátor és besúgó voltán túl,, nem hagyja magát kinevettetni, a táncosnők, azon túl, hogy akárkivel és akármikor..., képtelenek hatvan centinél magasabbra emelni a lábukat, s velük együtt több olyan ember dolgozik a cirkuszban, akik valamilyen módon érdemeket szereztek, s ezért lehetetlen őket elmozdítani a helyükről. Pedig borzasztó rosszul dolgoznak, sőt, a roszszabbnál is rosszabbul. A rendezőnek. Bodnár Gyulának sikerült a helyzetek olyan sorát megteremtenie, amelyekből szabad az áthallás és az átlátás bármilyen mai szocialista „léthelyzetbe", ami minden bizonnyal az abszurd helyzetek reálisként való érzékeltetésének tulajdonítható, akárcsak az, hogy nem könnyek csorognak a néző szeméből, amikor az egyetlen igazán tehetséges, de személyeskedés és áskálódás miatt porondhoz nem jutó cirkuszművész tragikusan kimúlt, hanem elgondolkozott, vajon honnan ismerős ez a helyzet. Valaki, aki tud, nem csinálhatja azt, amit tud. A nagymegyeri színjátszók a nyolcvanas évek elejétől olyan hangvételben szólnak a színpadról, amely sokak számára ma is szokatlan, sőt, néha irritáló. De éppen ez jelzi céljuk fontosságát, helyénvalóságát. Keményen, kertelés nélkül beszélnek a visszásságokról, miközben kiállnak amellett, hogy ezek ellen csak az individuumban fölgyülemlő erkölcsi erő és megalapozott értékrend' tehet valamit. Ez a csoport már csak azért is megérdemelte az idei Jókai Napok Nagydíját, mert több éve bizonyítja, hogy tudja, mit akar, mégha a hogyannal olykor-olykor — akárcsak ebben az előadásban — problémák is voltak. A hogyan fogyatékosságai azonban nem zúzták öszsze, nem gyengítették a darab egységét és üzenetét, ahogy az az eklektikus, pszeudorendezéseknél ezen a fesztiválon nemegyszer történni szokott. S hogy a fentieken kívül még miért volt aktuális e szatíra szlovákiai magyar színpadra állítása, arról a Jókai Napok eredményhirdetése beszél a legékesebben. Ugyanis az igazi színházi fesztiválok két legrangosabb díját, a legjobb rendezésért és a legjobb dramaturgiáért járót — igazi Szalto mortále —mégsem ők kapták. Talán majd jövőre, mert a megyeri taposómalom — reméljük és hisszük — nem áll meg. SZIGETI LÁSZLÓ A 179. bemutató Jólnevelt közönségünk udvarias tapssal jutalmaz minden bemutató előadást, hiszen a fütty, a paradicsom és a tojás régen kiment a divatból. S kit is fütyülne ki a hálás közönség? Szivének kedves színészeit? Miért? A közelmúltban a színpadról néztem végig a Coriolanus egyik falusi előadását és felbabéroztam volna az egész társulatot, mert tíz nézőnek (ki-be járkáló, fagylaltot nyaló, egymásközt pajzánkodó „nézőnek") véres verítéket izzadva „játszottak". A színészt tehát nem dobáljuk meg, nem fütyüljük ki. A rendezőt se, hiszen ő diszkréten (szerényen) visszahúzódik. A dramaturgot(gokat)? Túl nagy a hézag dramaturg és néző, néző és elvárás. igény és kínálat stb. között. Nem csoda hát, hogy fütty a szájban, paradicsom a kertben, tojás a tyúkanyó alatt marad. De (sőt/mert/talán) minden színházigazgató, dramaturg, művészeti vezető, müsorbizottság, tervjavasló tervfelelös egyben „nagy politikus" is: amikor már pattogni kezd a drótkötél-idegszál, a talonból előkerül a (egy) „jólbevált". A szerző: Móricz Zsigmond, a darab címe: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Sikerdarab. Az volt ötven, harminc, húsz évvel ezelőtt is, hiszen tudjuk a végét, s örülünk, hogy Pólika, a szívünknek kedves kis árva, különböző külső fondorlatok segítségével ugyan, de térdre kényszeríti a beste (mégis jólelkű), duhaj (de lágyszívű), kicsapongásra termett (mégis hű) Balázst, aki a férj. A sztorit ismerjük, a dialógusokat szívesen súgnánk a színészeknek, így a bemutatón nem volt más dolgunk, mint az össznépi ellenőrzés: vajon elvárásaink szerint dolgozott-e a team, vagy nem. (?) Sajnos, igen. Pedig hát az eddigi felújítások ismeretében szinte önmagát kínálta a lehetőség (dramaturgnak, rendezőnek), hogy felvegye a kesztyűt, s egy megdöbbentő fintorral másként mutassa be ugyanazt. S hogy illik-e a „jólbeválton" változtatni, eldöntötte volna a bemutató, s a többi előadás. Számos balul sikerült kísérlet után, itt a kockázat valóban minimális lett volna a Matesz komáromi (Komámo) társulata számára. Rutinmunka volt a dramaturgé (Kmeczkó Mihály) s az egyetlen suta geg felkínálása (a kandallóból ránktörő gépzene sokkolás! szándéka), úgy vélem, nem késztette különösebb megerőltetésre Konrád József é. m. rendező fantáziáját. Nekem sajnos mindvégig úgy tűnt, hogy a rendező egyetlen pillanatig sem rendezett, mindössze a klasszikus szituációkat helyezte vitatható rendszerbe. Sejtem, az amatőrök szerepeltetése kényszerhelyzetből adódott, ám az ö mozgatásuk sem tűr meg akkora szertelenséget, amekkorával a bemutató előadáson — s később is —■ rendelkeztek. így aztán kézenfekvő, hogy a bevezetés sutára sikeredett, amit nem egyenlített ki Kucman Eta és Pöthe István kitűnő, Cs. Tóth Erzsébet és Holocsy István, a főszereplő kevésbé hihető szerepjátszása sem. Szerencse, hogy a darabot Zsani néni házában folytatják, ahol csodálatos karakter-alakításokra lelünk. Zsani néni (Ferenczy Anna é. m.). Pepi néni (Lőrincz Margit), Mina néni (Petrécs Anna), Birike (V. Mák Ildikó), Lajos bácsi (Turner Zsigmond) az epizódszereplőktől — Peták (Bugár Gáspár), Kiscseléd (Kovács Ildikó) — segítve percekig színházat varázsoltak elénk. Külön szeretnénk szólni Petrécs Anna mindvégig fegyelmezett Mina nénijéről, hiszen ennyire odafigyelőn játszani már rég nem láttuk a színésznőt. S örömmel hívom fel a figyelmet Kovács Ildikó kiscseléd alakítására. Végezetül hadd ejtsek egy könnycseppet mindannyiunk nevében Udvardy Annáért, akinek Málcsi alakja, nyugdíjazása előtti utolsó szerepe volt. Szívesebben láttam volna őt egy másik darabban, egy másik szerepben. Tudom, hogy az egészségi állapota nem egészen kielégítő, de hiszem azt is, hogy tapsolhatunk még a kitűnő színésznőnek. Nagy tapsot aratott a társulat a bemutatón, s nagy tapsot arat majd mindenütt, ahol eljátssza. Odafigyelöbb rendezői munkáért ez a taps, s vele a siker méltányos is lehetne. SOÓKY LÁSZLÓ (női)
