Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1986-06-24 / 26. szám

Ml TÖRTÉNT ÉS Ml NEM, CSERNOBILBAN

nPflBAfl

Nem messze attól a helytől, ahol az Uzs folyó a Pripjatyba ömlik, áll a csernobili meteorológiai állomás földszintes épülete. A meteorológiai állomás munkatársai naponta nyolcszor vesznek levegőmintát, elemezik a talaj nedvességtartalmát, figyelik a felhők mozgását... Z. F. Kordik, a meteorológiai állomás vezetője ezen a szombati hajnalon maga végezte a műszeres méréseket. Az egyik készülék a radioaktivitás növekedését mutatta. Zinaida Fjodorovát nyugtalanság fogta el: valami baj történt az atomerőműben, gondolta, amikor a megfigyelési adatokkal elküldte a soros táviratot a köztársasági hidrometeorológiai központnak.

A csernobili atomerőmű lakótelepén ekkor már meg is kezdődött a kitelepítés.

Éjjel 1 óra 27 perc van. A 2. számú tűzrendészed alegység ügyeletes őrségének személyi állománya, amely éppen ebben az időpontban látta el az erőmű védelmét, robajt hallott. V. Pravik hadnagy, az őrség parancsnoka gépiesen rögzítette az időpontot. A következő pillanatban a tűzoltóság egész helyiségét betöltötte a sziréna üvöltő hangja. Az őrség parancsnoka riadót rendelt el. A tűzoltók azonban egy másodperccel korábban maguk is megértették, hogy nélkülözhetetlenül szükség van rájuk, és menet közben már húzták is fel magukra a védőruhát, rohantak a gépekhez.

Harminc méter magasságban kellett harcolni a tűz ellen. Ez nem egyszerűen magassági munka volt. A tűzoltóknak hihetetlenül nehéz volt minden lépés, melyet a tűz irányába tettek: a pokoli hőségben megolvadt a

(nős)

födémszerkezet bitumené, a tűzoltók csizmái percről percre nehezebbek lettek, beleragadtak a megolvadt masszába, „ólomcsizmákká" változtak a rájuk tapadt kátrány miatt. A magasban végzett munkát Tyeljatnyikov őrnagy csapatparancsnok irányította ... Harcosaival együtt a veszéllyel nem törődve küzdött a tűz ellen mindaddig, amíg meg nem szűnt a tűz továbbterjedésének veszélye. És ez volt a legfontosabb. Hiszen a közelben ott volt az atomerőmű első, második és harmadik blokkja.

A tüzet elfojtották. De hátra volt még egy nem kevésbé nehéz és felelős munka, amely egyrészt tapintatot és megértést, másrészt különösen gyors végrehajtást igényelt. A lakosság kitelepítéséről van szó.

Az evakuálás nehéz feladata zömmel a pripjatyi körzeti felügyelőkre nehezedett. Sok tekintetben tőlük függött, milyen gyorsan és pontosan sikerült lebonyolítani magát az evakuálást. Éjjel és a nap első felében készítették el a névjegyzékeket, a munkatársakat a házak és a bekötőutak számától függően osztották el, felbecsülték a szükséges szállítóeszközöket. Az autóbuszokat elosztották az egyes szektorok kpzött, pontosan megszabták számukra az útvonalat.

— Az evakuálást 14 órakor jelentettük be — meséli A. Borovik. — Tizenhárom óra 50 perckor minden bekötőútnál megjelent egy munkatársunk, aki valamennyi lakásba bement és értesítette az embereket az evakuálásról, megismételve a rádióban röviddel előtte elhangzott közleményt. Gyülekezőhelyeket nem állítottunk fel, el akartuk kerülni a tumultust és a pánikot. És ez sikerült is.

Az eredmény önmagáért beszél: két óra leforgása alatt gyakorlatilag a város egész lakosságát — mintegy 40 ezer főt — evakuáltak 1 100 autóbuszon. Az Állami Autófelügyelőség dolgozói ezt az óriási oszlopot torlódás és fennakadás nélkül irányították. Volt néhány ember, aki nem tudott a ház többi lakójával együtt távozni. Ezek a rendőrségre jöttek, ahonnan gyorsan elszállították őket az evakuációs helyekre, és mihelyt többen összejöttek, beültették őket a közben odaérkező autóbuszokba.

A város elnéptelenedett... De nem maradtak ebek harmincadjára a házak

a bennük lévő ingóságokkal, a boltok, intézmények és minden egyéb. Közvetlenül az evakuálás után munkához látott a rendészet. A köztársasági belügyminisztérium vezetősége különösen nagyra értékeli a pripjatyi városi belügyi hivatal helyettes vezetője, Szelmah rendőrkapitány és Kovalenko alezredes tevékenységét. Ez utóbbi felesége éppen kórházban volt és három kisgyermek maradt otthon. Az alezredes csak egy percre nézett be hozzájuk és máris sietett, hogy végezze a munkáját...

Végül is elszállították az embereket a veszélyes körzetből.

®Tpya

Az atomerőműtől néhány tucat kilométerre néztük azt a sajtóértekezletet, amelyet a Szovjetunió Külügyminisztériuma tartott Moszkvában szovjet és külföldi újságírók számára a csernobili atomerőmű-szerencsétlenségről.

Televíziónk nem volt légmentesen elzárt vasbeton bunkerben. Figyelmesen hallgattuk az újságírók kérdéseit és a hivatalos szovjet személyiségek . válaszait a szálloda szobájában, amelynek ablakain túl ott volt az esti város az elmúlt nap és a következő nap gondjaival. Több nap telt már el azóta, hogy lehetőséget kaptunk a szerencsétlenség térségének meglátogatására. Találkoztunk sok tucat emberrel — az április 26-án 1 óra 23 perckor bekövetkezett tragédia tanúival. Voltunk — ahogy nevezik — a „zóna" legszélén, ahol most az emberek valódi harcot folytatnak az elemi erőkkel. Tervszerű harcot, amelyet tudósok és szakemberek számításai támasztanak alá, és amely az emberek bátorságában testesül meg, akikről egy idő után minden bizonnyal még fogunk hallani. Sok mindent láttunk ezekben a napokban, sok mindent megértettünk.

Hallván azt, amiről a sajtóértekezleten szó volt, előtte pedig elolvasva a nyugati lapok, rádiók, televíziók és

hírügynökségek számtalan úgynevezett „közleményeit", amelyek a Csernobilban történt tragikus eseményt a Szovjetunió ellen irányuló politikai zsarolás eszközévé változtatták, szerettük volna éppen innen, Kijev mellől, egyszerűen azt mondani: „Hagyják abba! Tisztázzuk a dolgokat!"

... Amikor a történtek után másfél órával a baleset színhelyére érkezett Gennagyij Vasziljevics Berdov rendőr vezérőrnagy, az Ukrán SZSZK belügyminiszter-helyettese, megértette, hogy olyan harc kezdődik, amely nem órákig, sőt esetleg nem napokig tart. Ekkor kiadta a parancsot, hogy vezessenek „naplót a harci cselekményekről", hasonlóan a fedélzeti hajónaplóhoz, és a legszigorúbb időrendi sorrendben rögzítsenek benne mindent, ami az erőműben és az energetikusok városában történik.

Nehány óra múlva, amint a szemtanúk tanúsítják, és amint dokumentumszerűen rögzíti a „napló", a helyzetet az erőműben már ellenőrzés alatt tartották. De a szerencsétlenség méreteiről szólni még korai, sőt egyszerűen lehetetlen volt.

Ez volt itt, Csernobilban ...

Londonban pedig a „Daily Mirror" a zavar árnyéka nélkül, mintegy nyugtalankodva — megfontolva közölte: „Feltételezések szerint az első szakaszban már 2 000 ember vesztette életét." A The Times ezt írja: „Az amerikai hírszerzés bizonyos köreiből származó adatok szerint a csernobili atomerőműtűz nincs ellenőrzés alatt." Továbbra is a The Timest idézzük. Ch. Walker, a lap moszkvai tudósítója. Róna Branson szavaira hivatkozva, aki egyike annak a körülbelül száz brit állampolgárnak, „akiket sürgősen evakuálnak Ukrajnából" azt állította, hogy „Kijevben a kormánykórház megtelt a katasztrófa áldozataival."

íme, miről tájékoztatott a Szovjetunió a sajtóértekezleten hivatalos képviselője útján: „Úgy kezeljük a kérdést, hogy a tájékoztatás felelősségteljes, objektív, hiteles, megfontolt, egyetlen szóval kifejezve — becsületes legyen."

Becsületes! Már a szerencsétlenség utáni első percekben a negyedik blokknál volt V. P. Volosko, a pripjatyi tanács végrehajtó bizottságának elnöke. Hosszú ideig dolgozott az erőműben. Úgy beszélnek róla, mint jó, hoz-