Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1986-01-14 / 3. szám

Bevezető helyett egy közismert jótanács azoknak, akik bútort szeretnének vásárolni: Ha a bútorüzletben nem találsz ízlé­sednek, elvárásaidnak megfelelő, szép és praktikus modem bútort, utazz el egy árusítással egybekötött országos kiállí­— Csak arra kérem magukat, ne reklámozzák egyik bútor­típusunkat sem! Látják?! — mutat az asztalán tornyosuló iratkötegre. — Ez mind bútorral kapcsolatos reklamáció. Na. ne értsék félre — teszi hozzá sietve —, nem a minőségük ellen van kifogás, arra még nem volt példa. A baj az, hogy asztalosüzemeink képtelenek a vállalat által beígért hathóna­pos határidőre eleget tenni a megrendeléseknek. Ez ügyfele­ink felháborodásának az oka. Panaszuk, sajnos, jogos. De mit tegyünk, ha nincs faanyag, nincs miből gyártani. Vállalatunk a Drevona kereskedelmi vállalat kassai (KoSice) üzemétől kapja a bútorgyártáshoz szükséges alapanyag egy részét. Helyesebben, tőle kellene kapnia — s hogy ne szaporítsa a szót, egy jegyzőkönyvet tesz elénk az asztalra. A jegyzőkönyvet november középen keltezték, aláírói Smelko mérnök, illetve a kassai üzem kereskedelmi vezetője. Érdeklődve olvasom az elgondolkodtató adatokat. A rozsnyói vállalat az egész évre tervezett 127 m1 2 3 4 5 préselt forgácslemez­ből 70 m3-t, a 30 m3 farostlemezből 4 m3-t, a 60 m3 lécanyagból 13 m3-t, az 50 m2 ragasztott lemezből pedig 9 m2-t kapott szállítójától október végéig. A szövegrészben a rozsnyói vállalat igazgatója felszólítja a szállító üzemet, hogy maradéktalanul tegyen eleget üzleti kötelességének, de an­nak képviselője csupán bizonytalan ígéretet tesz. — És akkor még nem szóltunk a rendelkezésünkre bocsá­tott alapanyagok minőségéről — folytatja az igazgató —, amelyek közül sokszor még a másodosztályút is csak szerke­zetkitöltő anyagként tudjuk felhasználni. Egy-két évvel eze­lőtt gyártottunk konyhai sarokpadot is. Kelendő volt a porté­A NAGY HAL MEGESZI tásra, s ott biztosan megkapod vagy megrendelheted a számodra legmegfelelőbbet! Ámbár... Az utóbbi években ez is csak részben igaz. Egy ilyen kiállításon ugyanis általában valóban káprázik az ember szeme a színes árukínálat láttán. Az is igaz, hogy a kiállítás szerencsésebb látogatói megvásárolhatják, a később érkezők pedig megrendelhetik a tetszésüket megnyerő bútordarabo­kat. Hogy akkor hol a hiba ? Elárulom. Nem biztos, hogy a hőn áhított bútor a gyártója által megszabott határidőre elkészül. Sőt, mint az az alábbi sorokból kiderül, még az is kérdéses, hogy egyáltalán elkészül-e. Ezeken a kiállításokon az ötletes­nél ötletesebb, tetszetős bútorok legtöbbjét ismeretlen kis­vállalatok, ipari szövetkezetek mutatják be, amelyeknek — a nagy bútorgyárakkal szemben — nem okoz gondot a „rit­musváltás", a termékfelújitás, a vásárlók igényeire való rugalmas reagálás. Mi több, ha van rá kereslet, könnyűszerrel állnak át könyvespolc, virágállvány, tálalóasztalka, előszoba­bútor. cipösszekrény, egyszóval minden olyan bútorféle gyár­tására. amelyeket bútoriparunknak különböző okok miatt nem áll módjában vagy nem érdeke gyártania. Ez így rendjén is lenne, hiszen a kisvállalatoknak, ipariszö­vetkezeteknek az egyéb szolgáltatások mellett az is felada­tuk, hogy termékeikkel kitöltsék a nagyvállalatok árukínálatá­ban előforduló réseket. Igen ám, csakhogy itt a bökkenő! Azok a bizonyos rések ugyanis a bútorkínálat esetében rendszerint csak egy-egy kiállítás erejéig töltődnek ki. Vajon miért? Hogy választ kapjunk a kérdésre, felkerestünk a már korábban említett, jó és szép bútorokat gyártó kisvállalatok közül egyet. Mégpedig a rozsnyói (Roznava) Járási Iparválla­latot, amely a múlt évben a közszükségleti cikkek brnói seregszemléjén — a bútorüzleteinkben kis választékban sem nagyon kapható elöszobabútor néhány változatával és egy tetszetős konyhabútorral — méltán aratott figyelemreméltó sikert. BÍRSÁGBÓL NEM LEHET BÚTORT CSINÁLNI... Stefan Smelko mérnök, a vállalat igazgatója — miután megtudja, mi járatban vagyunk — nagyot sóhajt. (női) kánk. A sikeren felbuzdulva „Ideál trend” néven megkezdtük egy konyhabútor és egy előszobabútor gyártását. A brnói kiállítás további sikert ígért. A konyhabútorra húsz. az előszo­báira négyszáz megrendelést kaptunk ezidáig. Mégis azt kell mondjam, nem így képzeltük. Mert a konyhabútorból csupán a két kiállított mintadarabot adtuk el, az elöszobabútorból meg kettőszázhuszat. Mindössze ennyit sikerült gyártanunk. Mert nincs anyag. Az asztalosüzemeink ennélfogva nem teljesítenek bizonyos gazdasági mutatókat, ügyfeleink elége­detlensége meg rossz fényt vet vállalatunkra. A vásárlót érthetően nem érdekli, hogy milyen okból nem kapja meg határidőre a bútort. Más lehetőségünk nincs, bíróságra adjuk az ügyet. A pert megnyerjük, de az mit sem változtat helyzetünkön. Bírságból nem lehet bútort csinálni... — fejezi be indulatosan Smelko mérnök a tájékoztatást, amely­hez aligha kell kommentár. Ha nincs anyag, nincs bútor. KI A KÁRVALLOTT? Ez esetben a rozsnyói vállalat? Vagy a két üzemrészleg dolgozói? Az akadozó bútorkészítés hátteréről mit sem sejtő vásárlók? Félő, hogy mindannyian! A szóban forgó konyhabútort a rozsnyói üzemrészlegben gyártanák. De ottjártunkkor erre már csupán néhány egy­másra rakott félkész bútordarab emlékeztetett. Ifjú Králik Kálmán, az üzemrészleg vezetője elmondta, hogy az áldatlan helyzet sok gondot okoz számunkra. A tizenhat dolgozónak munkát kell adni. Szerencsére van elég más megrendelés is. Persze, csak olyan munkát vállalhatnak, amelyhez rendelke­zésükre áll megfelelő anyag. is. És még így is gyakran előfordul, hogy félre-félre tesznek egy-egy félig elkészített munkadarabot. Az ok mindig ugyanaz: anyaghiány. A befeje­zetlenül kényszerpihenőző áru meg raktározási gondokat okoz. Ennélfogva az üzemrészlegben egyre csak romlanak az amúgy sem ideális munkakörülmények. Jozef Kaéala mérnök, az előszobabútort (alig) gyártó üzemrészleg vezetője szinte szóról szóra ismétli kollégája szavait, majd hozzáteszi: — Ha egy asztalosüzemnek negyed éveket kell várakoznia olyan fontos alapanyagra, mint például a forgácslemez, akkor ott nehezen lehet szó tervezett termelésről. Nem dicsekvés­nek szánom, de a többféle színárnyalatban gyártott előszo­babútorunk iránt a közismert pardubicei Magnet nagyáruház is érdeklődést tanúsított, ami azért mégiscsak hízelgő egy magunkfajta kis üzem számára. De hát... A dologban az a legszomorúbb, hogy a rozsnyói példa nem egyedi Szlovákiában. A kisvállalatokban körülbelül ötezer dolgozó munkáját hátráltatja az anyaghiány. S vajon hány vásárlónak okoz mindez gondot, bosszúságot? HOL VAN MÁR A TAVALYI HÓ? Ha ezekután a kedves olvasó úgy gondolja, hogy e riport készítőinek kötelessége lett volna megkérdezni a szállító üzem képviselőit is, hogyan vélekednek az ügyről, s lehetősé­get adni nekik bizonyítványuk megmagyarázására, hát elárul­hatjuk, rajtunk nem múlott. De megtudtuk, hogy a Drevona kassai üzeme csak azt az anyagmennyiséget oszthatja szét a kisvállalatok között, amelyet számára a vállalat igazgatósága előirányoz. A vállalat viszont csak azzal az anyagmennyiség­gel rendelkezhet, amelyet a ... — ugye ismerős a bűvös kör?! Ha végigjárnánk minden érintettet, a kedves olvasó bele is fáradna. Az viszont köztudomású, hogy a hazai faipar már évek óta komoly nehézségekkel küzd. A sajtót figyelemmel kísérő ember azt is tudja, hogy e reszort munkájában tapasztalható hiányosságokat, rugalmatlanságot a felelős vezetők az utób-A KICSIT? bi időben több ízben is a tavalyi szokatlanul kemény tél okozta nehézségekkel igyekeztek magyarázni. Tény, hogy a kegyetlen időjárás nem mindennapi akadályokat gördített a fafeldolgozó ipar útjába. De engedtessék meg feltenni az immár közhellyé vált kérdést: Hol van már a tavalyi hó? A „kemény tél okozta objektív nehézségek" leple alá bújtatott kifogások ma már egyszerű „alibizmusnak" tűnnek. A mostoha időjárás csupán erőteljesebbé, láthatóbbá tette a fafeldolgozó ipar problémáit. Annál feltűnőbb, hogy a fa- és bútoripari nagyvállalatok ma is ontják azokat a bútortípusokat, amelyek iránt alig van kereslet. Mert — mint azt a Drevozdruzenie, a szlovákiai kisvállalatok érdekszövetségének képviselőitől megtudtuk — a fa- és bútoripar az anyagelosztás terén saját vállalatait részesíti előnyben, tehát saját érdekeit védelmezi. A Drevona kereskedelmi vállalat már csak a „maradék" faanyagot oszthatja szét a kisvállalatok között. A helyes megoldást valahol itt kell megtalálni! Mégpedig úgy, hogy közben ne vesszen szem elől a társadalom, tehát a vásáriók érdeke sem. S ha a helyes megoldás keresése közben előbukkanna az a kétségtelenül létező probléma is, hogy erdeink nem képesek lépést tartani a növekvő ütemű fakitermeléssel, akkor még eggyel több okunk van az eddigi­nél okosabban gazdálkodni a rendelkezésünkre álló faanyag­gal. BARANYAI LAJOS 1. Ezt az előszobabútort a pardubicei Magnet áruház is szívesen árusítaná. 2. A variálható konyhabútorból csak mutatóba maradt néhány darab. 3.... és egy felvétel a kiállításról 4. Stefan Smelko mérnök:ne reklámozzák egyik bú­tortípusunkat sem! 5. Ki gondolná, hogy itt készülnek ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom