Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-12-20 / 51-52. szám
Elképzelhető, hogy indulat, hevesség. idegfeszültség ilyen formában vezetődik le, jóllehet így is tapintatlanság (mert hogy jön ahhoz a másik, hogy hallgassa ?.') de megbocsátható, nem ítélhető el egyértelműen. Egyébként aligha van olyan ember, aki még éleiében egyetlen egyszer sem káromította el magái, de mégis csak több, mint furcsa, hogy bár a magyar nyelv bővelkedik az ízesen pattogó indulatszavakban, szellemes káromkodásokban. három-négy szót. fordulatot hall az ember mindenütt. S ez már inkább sértő, semmint az indulatok elfogadható. megérthető levezetése... Mészáros András: Úgy látom, eljutottunk odáig, hogy a témával kapcsolatban szóljunk a tiszteletről és az őszinteségről is. Például: meddig lehetünk őszinték, meddig mehetünk el. hogy partnerünket az őszinteségünk ne sértse? Hol van az a határ, ahol a másik iránti tisztelet megálljt parancsol?! Merem állítani, hogy manapság nemigen ismerjük pontosan a tisztelet határait, nem tudjuk fölmérni, hol van az a határ, amelyen túl már a másik ember személyiségét sértjük, emberi méltóságába gázolunk. Ha ezeket a dolgokat is figyelembe vesszük, akkor már nemcsak trágár beszédről van szó, hanem durvaságról, aminek a fogalomköre jóval tágabb. Durvaság a fülsértőén hangos beszéd, érzéketlenség, olyan dolgok közlése, amelyek a másikat nem érdeklik, sőt terhesek és kényelmetlenek, kínosak a számára. Mintha nem lenne egy mindennapi errkölcskódexünk, nem lennének illemszabályok. Persze végletekbe bocsátkozni itt sem jó, mert a túlzott illemtudás könnyen vaskalapossággá válik, amibe belemerevedik a személyiség. És a másik véglet — a trágárság, szabadosság — ugyanúgy nem jó. Tulajdonképpen mindenkinek meg kellene találnia a saját mértékét és határát. És itt megint csak visszakanyarodunk a személyiséghez, illetve a személyiség fejlettségéhez. Vannak partikuláris egyének, akik tűzön-vízen keresztülviszik azt, amit akarnak, s közben nincsenek tekintettel mások érzéseire, érdekeire, erkölcsiségére, lelki beállítottságára. Az ilyen embernél általában találkozunk trágár és durva beszédmodorral. Míg vannak személyek, akik ugyan használnak ilyen szavakat is, de náluk nem hatnak annak, mert nem irányulnak senki személyisége ellen. Azt hiszem, ez is a lényeg: az irányultság ... Bauer Edit: Érdemes lenne egy kicsit mélyebbre ásni, hogy hol lehetnek ennek az egész jelenségcsoportnak a gyökerei. Azt hiszem, hogy ez a fajta szabadszájúság akkor keletkezett, amikor az új társadalmi rend teljes egészében elutasította a kispolgári modorosságot. Amikor ez a modorosság az új életmódban elfogadhatatlanná vált, s az emberek egy őszintébb, felszabadultabb kommunikációt igényeltek és helyeztek előtérbe. Úgy tűnik, ennek az értelme azonban útközben elsikkadt. Szerintem lehetséges, hogy éppen a „mindent lehet" illúziójával, az utópista egyenlőség-illúzióval kezdődött ennek a mára kiterebélyesedett „kórtünetnek" a gradációja. És ezzel kapcsolatban nagyon érdekes, amit András mondott: az ami két ember között vagy egy kis csoportban még elfogadható, nagyon gyakran sérti a nagyobb, a tágabb közösség normáit. Igaz az is .hogy a fejlődés folyamán nem alakult ki a mindennapok erkölcse, nincsenek életvitelünkben követendő minták. Borzasztóan hiányzik ma a kisközösségek megtartó ereje, értékítélete, ellenőrző ereje .. . Ha kisközösségekről beszélünk, akkor nemcsak a csalóidra, hanem az iskolákra is gondolunk. S egyre inkább úgy tűnik, hogy az esztétikaietikai nevelés oktatási rendszerünk perifériájára szorult, pedig a kettő között tagadhatatlan az összefüggés. A pedagógusok az egyre terebélyesedő tudásanyag átadásának problémá■ ira hivatkoznak. Természetesen nincs szándékunkban a pedagógusok bírálata. De az idősebb nemzedék határozottan állítja, hogy a régi iskolákban a tanítók lerakták a személyiség alapjait, még az olyan gyerekeknél is, akik otthon a mostoha körülmények miatt semmit, vagy csak nagyon keveset kaptak, és csak a tanítónak köszönhetően. az életben később igenis meg tudták tartani az erkölcsi normákat . . . Mészáros András: Az iskola szerepe a nevelésben természetesen nem vitatható. De ma inkább a pedagógus személyes példamutatása nevel. Gondolok itt elsősorban az osztályfőnök szerepére. Szerintem az is elképzelhető lenne, hogy az osztályfőnök nem is tanítana az osztályában tantárgyat, hanem „csak" választott és kinevezett osztályfőnök lenne. Bauer Edit: Ha már kiutat keresgélünk, én nagyon fontosnak tartom a személyiség fejlesztését mind a családban, mind az iskolában. Itt is, ott is, sőt más kis csoportokban is a személyiség autonómiáját kellene fejleszteni úgy, hogy a személyiség ne érezze kényszernek követni a csoportdivatokat, illetve annyira független tudjon maradni, hogy ne kelljen alávetnie magát a csoport diktatúrájának. A személyiség autonómiájának fejlesztése egyúttal a felelősségtudat fejlesztését is jelentené, azt, hogy az egyik ember a másik iránt, és a csoportért is felelősséget tudna érezni. Ehhez azonban az kell, hogy az ember mindenkor vállalni tudja önmagát, ami egyáltalán nem könnyű s nem is mindig sikerül . . . Más szóval: az emberi viselkedésmódok érett mintáinak fejlesztésével párhuzamosan kell hogy fejlődjön a személyiség szuverenitása. Valahol errefelé kellene keresnünk a kiutat. Nem vagyunk optimisták, s nem hisszük azt. hogy most. egy csapásra megoldottuk a felvetett kérdést, és mentorkodni sem akarunk, hogy már ezentúl lessék tisztességesen beszélni . .. Célunk annyi volt. hogy néhány gondolattal — gondolatot, gondolatokat ébresszünk. Bízunk benne, hogy ez sikerült. FRIEDRICH ÉVA A Csehszlovák Rádió magyar adásának és a Nő szerkesztőségének közös stúdióbeszélgetése Aki felgyűlt Aki felgyűlt az éjben. Miként csillag az égen: Világítson, hogy merre__ — Mintha kézen vezetne. .. Jelként lobogjon lángja, Minden tévelygő lássa, S ne csupán csalogasson: Fényéve! jóllakasson. Aki felgyűlt, hogy égjen. Ragyogjon tiszta fényben .. . De ne az égen: a földön! Szív benne gyönyörködjön! Halkul már Halkul már harangom hangja, Szerelem nem kongat rajta. Nincs, aki kötelét húzza. Akinek Szép hangon fülébe búgna... Hol i-agy-tok, akik lestétek A harangszavas estéket, S esti csendben, lopakodva, — Htokban, Feljártatok a toronyba?... Szólj halkan — nekik, harangom. Most azokat búcsúztatom. Akik hangodat megszokták, S köteled Egykor a szivükkel fogták.
