Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-12-20 / 51-52. szám
HOGYAN SÜTTÖK A KENYERET 15 gyszer édesanyám megbetegedett. Este még megtette a kovászt a kenyérnek, de utána reggel már nem tudott fölkelni. Mondta, hogy dagasszak be én. Megmagyarázta, mit hogyan tegyek, mennyi sót tegyek a vízbe. Bedagasztottam. Aztán be is fűtöttem a kemencébe. Azelőtt még soha nem csináltam, de sikerült jól, mert mondta, hogy milyen legyen a kemence talaja. Mikor így elütyik a parazsat, így e, akkor a kemence talaja, a tégla szikrázik. Akkor jó, be lehet rakni a kenyeret. Valamikor kóróval fűtöttünk. A kukoricaszárról a tehenek lerágták a levelit, a kóródarabok megmaradtak, azt kiszedtük a jászolyból, összekötöttük szalmakötélbe, aztán el volt itten rakva az udvarba valahol rakásba. Egy fűtéshez tizenegy kéve kellett, csak olyan gyönge tüze volt. Aki szokott kenyeret sütni, az meglátja, mikor jó már a kemence. Ha világos, ha kihúzza is belőle a tüzet. De ha nincs jól kifűtve, akkor sötét bent, akkor nem jó. Van a piszkafa, avval így megkotrom az alját e, aztán az úgy szikrázik, ha elütöm is a parazsat onnan. Szikrázik akkor a tégla. Amint avval a tűzvonyóval húzzuk ki a tüzet, lekotródik a kemence belseje, pedig fából van a mienk. Akinek bádogból van, az a bádog még jobban rontja a kemencének a talaját is, mert a téglát, ugye, kaparja. De fából van ez a vonyó, evvel szépen kihúzza, aztán azért csak hozzáér, ugye, a széléhez, azért leköszörülődik ottan. Meg már idős, öreg a kemence, leég a tapaszt is. Mert csak sárral van tapasztva, pelyvás sárral. Az könnyebben lekotródik. Hát azért be szoktam mászni a kemencébe. Bemászok. Bent fölülök, körültapasztom. Mert nagy kemence, beleférek. Nyolc kenyér is elfér benne. Aztán az uram meg kihúz, így a két lábamnál fogva. A z anyámnál láttam, hogy ő hogyan szokta csinálni. Aztán mikor férjhez mentem, csak azután süttem én. Mert ő aztán fölgyógyult, sütött megint kenyeret. Volt egy pékség a faluban. Már volt, hogy én is vittem a pékségbe kenyeret sütni. De az én fiatalkoromban az se volt. Mindenki maga sütött otthon, minden háznál volt kemence. Most már nagyon ritka, ahol van, mert hát kidobták, minek az már, hozunk az üzletből! De mink meg úgy vagyunk, az uram csak azt mondja, hogy ha csak lehet, ha bírok, valahogy csak dagasszál már be, te! Van úgy, hogy az üzletben jó az a kenyér, harmadnapra meg ollyan savanyú ízű. És az mért nem savanyodik meg, amit mink sütünk? Még egész utódáig egyforma ízű, az utolsó darabig! Még két hétre is ugyanaz az íze van! Nem tudom, hogy hát ez mért nem savanyodik meg! A magkovásznak pihenni kell hat óra hosszáig. Hat óra kell a keléshez, aztán bedagasztani. Ha tovább pihen is, az nem baj. De úgy, hogy hamar bedagasztani....! Hogy azért nyúlósodtak meg a kenyerek. Mert volt valamikor, hogy elromlott a kenyér. Ollyan édes, meg nyúlós lett. Aztán úgy hallottam, hogy azért, mert hogy nem hagyták meg azt az időt, a hat óra hosszát a kovásznak. Hát én nem tudom, mert nekünk az nem (nő 24) volt soha, nem volt elromlott kenyerünk soha, soha! Van egy nagy vajlingom, amiben csak kenyeret dagasztok, semmi másra nem használom, mert félek, hogy leverik a zománcát. Van úgy, hogy a menyem is kér vajlingot, adok vajlingot, van itten három is, négy is van, vihetsz, amelyiket akarod, csak a dagagztómat nem adom oda. Valamikor teknyöben dagasztottunk. Hat kenyeret szoktam sütni. Hát mostan csak ollyan kicsit, hármat. Úgyhogy ez csak másfél óra hosszáig sül. Azok a nagyobb kenyerek, azok két óra hosszáig sültek. A konyhában volt akkor még nyitott pitar. Itt kívül volt a tűzhely a kemencének, de a kemence meg bent volt a szobában még az én kislánykoromban is. Abban a szobában, ahol aludtunk. Télen is ha sütöttek, nagyon jól adta bent a meleget a kemencének az oldala. Valamikor aztán a gyerekeket is odaültették, volt illyen padkája a kemence mellett, arra ültették a gyerekeket, meg az idősebbek is odaültek. A hátukat odanyomták a kemence oldalához, mert melegítette, mikor fűtve volt, aztán sokáig tartotta a meleget.
