Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1986-12-20 / 51-52. szám

a port. Közömbös, fáradt pillantást vet ránk, és elénk tartja mocskos kis tenyerét. Néhány pénzdarabot nyomunk a markába, sejtelmünk sincs, mennyit ér itt ez a pár ►garas. Szemügyre veszi az adományt, felnéz, aztán meglepetten felkacag. Nem szalad el, tovább suvikszolja a kocsit; gondosan leke­féli a kerekeit, s újra kezdi a törölgetést. Mikor kikötünk, ragyogó arccal néz be az ablakon, aztán nagyokat szökkelve kísér le a hajóról. Búcsút intenénk, de a gyerek már nem figyel ránk. Önfeledten osztozkodik egy másik kisfiú­val, nem veszi észre, mikor az autónk legör­dül a kompról. Kalkuttai szeméttelep. Négy kicsi gyerek és a koránál jóval idősebbnek látszó anyjuk szabadtéri otthona. Azt mondják, jól van ez így-Rettenetes büdösség. Az asszony nem érzi, ételmaradékok után kutat. - Hihetetlen, mi mindent dobálnak el az emberek — mondja. A családot orrfacsaró bűz veszi körül. Egy kis korcs kutya bukkan fel, elvakkantja ma­gát, aztán eloldalog. Gyanús ismeretlenek vagyunk. Az anya éberen őriz négy fadarabot, hátha talál hozzá valami főznivalót. Szemeregni kezd az eső, az asszony óvatosan a fejemre teríti a kendőjét. Szótlanul ülünk a kétsze­mélyes fejfedő-sátorban. „Megfogamzik egy élet, hús-vér ember szü­letik: nem vár holnapig, ma kéri tőlünk szá­mon az időt." (Gabriela Mistral) Nagy hasú, ritka hajú rosszul táplált kis­lányt hoznak az utcáról a gyermekotthonba. Piszkos kis kezével izgatottan tapogatja a ruhám, az arcom. Áhítattal nyúl a nyakláncomhoz — igen tetszik neki. Kezembe veszem apró ujjait, piros köves kis gyűrűjével játszom. A kislány hirtelen mozdulattal leveszi ujjá­­ról a gyűrűt, és sugárzó arccal felém nyújtja. Egy hónappal később egy washingtoni iskolában mesélem el ezt a kis jelenetet. Mondókám végeztével felállók, és ekkor odajön hozzám egy tizenhárom év körüli diáklány. Gyönyörű, ezüstszíves gyűrűt ad a kezembe, azt mondja, vigyem magammal, ha megint útra kelek. — Adja oda ezt a gyűrűt egy szegény kislánynak. Olyannak, akinek az égvilágon semmije sincs, és mondja meg neki, hogy egy jó barát küldi. Összefonom a két gyűrűs történetet. Egy mese hőse lesz a gyermekotthon rosszul táplált lakója és a jómódú amerikai kisdiák. Megkezdődik a „megy a gyűrű vándorútra" játék. Egyre bővül a kör, egyre többen állnak közénk. Egyszerű a játékszabály; mindenki kap egy olcsó kis gyűrűt, melyet egy hónapig kell viselnie az ujján. Ez alatt az idő alatt pénzt kell küldenie egy alapítványnak — bármily csekély összeg legyen is —, s közben új tagokat kell toborozni a társasjátékhoz. A hónap lejártával továbbvándorol a gyűrű, továbbszáll a történet. így lett az ázsiai kis árva megalapítója egy huszonötezer dolláros alapítványnak, ame­lyet egy árvaház építésére szántunk. Dobos Éva fordítása VAS ISTVÁN Utókor Az utókor majd fintorog s utálja E zűrzavart, mert tud már élni szebben. És lesz majd újra aranyvalutája Formákban, rendszerekben és hitekben. Most minden őrület felé kitárja Korhadt kapúit ez a kor, s hitetlen Háborúja egy új hit torz nyitánya, Lázban vacog és reszket a hidegben. De annak, aki lényegét kutatja. Kifordult belét végre megmutatja A létezés. A vers üteme bennem. Kint meg az ágyúk torka és eretnek Gépe Gépek milliója megelégedettebb Korok zsíros fülébe hörgi: nem! nem! BÍZVA BÍZZÁL (nős)

Next

/
Oldalképek
Tartalom