Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-12-20 / 51-52. szám
Kézen fogva, körben táncol a falu aprajanagyja. A tűző nap kiszínezi mozdulataikat, sokszínű kaleidoszkóp tarkállik előttem. Eddig a falu asszonyai hordták egy messzi forrásból a szennyezett vizet, most végre üzembe helyeztek egy szivattyút. A munkáért felelős fiatalember kipirult arccal magyaráz. Elmeséli, hogyan talált helyet az új kútnak, hogyan szállították ide a felszerelést, mikor indult a szivattyú. Először el kellett végeznie egy UNICEF szervezte tanfolyamot, s most „profi" kútásóként járja a vidéket, hogy tiszta vizet fakasszon az embereknek. Felsegít egy rozoga létrán, a kezem a vízvezetékcsöre teszi. — Érzi? — kérdi nevetve. — Jön a víz! A bőrömön át érzem a feltörő víz zubogását. íme, a csoda! Hálás tenyerek szorítják a csövet, s hirtelen viz buggyan a csap elé készített edényekbe. A vízfakasztó fiatalember boldogan mosolyog. felém villanó száraz tenyerén jókora véralátutás. Naponta dögönyözi a repedezett földet, keresi a föld alatti tiszta ereket. Kedves fekete hajú kislány ragadja meg a kezem. Kilencéves lehet. Nevetve húz maga után, és egyre csak ismételgeti: — Megmutatok ám neked mindent! Mindent, ami szép. Megmutatom a házunkat, a szüléimét, csak gyere velem. Csak lehajtott fejjel férek be földkunyhó ajtónyilásán. Bent teljes sötétség, szinte kivehetetlenek a bent lévök körvonalai. Halk szavuk, érintésük, leheletük árulja csak el létezésüket. Hirtelen magaménak érzem a láthatatlan lakókból áradó meleget. A HALDOKLÓK Egy asszony szegődik a nyomomba, karján kisgyermek. Megfogja a karom, és ezt suttogja : — Vigye el a gyerekem! Nincs mit enni adjak neki! — Az anya szeme a végső kétségbeesés feneketlen kútja. Tikkasztó délutáni hőség egy indiai falucskában. Mintha légmentesen elzárt térben élnének itt az emberek. Felfedezetlenül, végtelen nyomorban. Elzárt életük ellenpólusa a jólétben dúskáló külvilág. Ájultan esik össze előttem egy várandós asszony. Gyenge teste nem képes megbirkózni a koraszülés görcseivel. Satnya fiúcskát hoz a világra, és nem sokkal azután elvérzik. Fájdalmat csillapító gyógyszer nincs, az anya embertelen kínok között szenvedi végig az utolsó óráit. Távozásunkkor a gyerek még él. AZ ELHAGYOTTAK Egy gyermekotthon bejárata előtt tizenkét év körüli kislány álldogál, holmija kis batyuba kötve. — Bejöhetek? Megtanulnék olvasni is — mondja. — Két lába tőből levágva, vonat vitte el. A kapu mellé .üres bölcső van készítve, névtelen anyák névtelen csecsemőit várja. Humánus cserbenhagyás: betenni a gyereket a bölcsőbe, meghúzni a kapucsengöt és nyomtalanul eltűnni. Az apácák félóra múltán viszik be a kis árvákat. aki megbánta, visszaveheti még a gyereket. Magányos öregeket is befogad a gyermekotthon. Síró-rívó csecsemőt hoznak be a kapu mellől, fogatlan öregasszony veszi az ölébe. A kertben egy fiatal fiú fekszik a fűben. Aludni látszik, de azt mondják, akár ébren is lehetne. Ébren, álmában egyaránt mozdulatlan, mintha kiszállt volna belőle az élet. Igaz, olykor kinyitja a szemét, néha meg az ajka vibrál. Ennyi az élete. Összeszorul a torkom, mikor a csecsemőkhöz érünk. Vézna kis testükben a túlélés reménye tartja a lelket, kiszikkadt sírásuk abbamarad, mikor magamhoz emelem őket. A komoly arcú kisemberek a Macau-beli öregasszonyt juttatják eszembe. Ölbe veszem, babusgatom a kis árvákat, fejecskéjük erőtlenül hanyatlik a vállamra. Csuromvíz vagyok, mikor elhagyjuk a gyermekosztályt. Sri Lanka fölött repülünk. Ábel megszólal: — Ezek a szerencsétlenek vakon hiszik, hogy nyomorúságuk a sors akarata: nekik így rendeltetett. Jobb, ha nem zavarjuk meg őket hitükben. Lánzongok. Igaz ugyan, hogy elvileg mindenki a maga sorsának formálója — ebben nagyjából egyetértünk. De hol itt az igazság? Miből, mit formáljanak ezek a szerencsétlenek? A szenvedés, a nélkülözés látványa lassanként átalakít. Magyarázatfélét keresek korábbi életem értékrendjére. A gyerekét kínáló anya sorsa, élete szorosan összefügg az enyémmel. Ha megtagadom, nincs jogom bármit is követelni vagy elvárni másoktól. Az emberek nem milliószámra pusztulnak. Minden ember külön hal meg, mindenki egyedül ér a saját élete végéhez. Választ, szavakat, magyarázatot keresek. Szeretet? Hit? Mindkettő? Vagy valami más? Nem tudom ... Tovább repülünk. Ábel hirtelen megragadja a karom: — Nézd csak az eget! Miért nem ott keresed a híres titkaidat? Próbáld megérezni az emberek lelkét, akkor talán megértesz valamit. — Érezni akarom az embereket. Alattunk kókuszpálmák. rizsföldek, teaültetvények. Ábelt elbűvölik a vízesések, folyók, dús völgyek: végre boldognak látszik. Élettől duzzadó buja táj — akár az érett gyümölcs. Felhőtlen kék ég, nemsokára lenyugszik a nap. Átvált a táj: a termékeny, zöld vidéket napszítta, száraz földterület követi. Mintha a természet árapálya lenne: bőség és nincstelenség önkéntelen közössége. Ismét virágos rétek, legelésző állatok. Ábelt magával ragadja a repülés láza; képzeletben madárrá változik, nagy kanyarokat szelve szárnyal a magasban. — Azt szeretném — suttogja —, ha mindenki itt lehetne velünk. Ha láthatnák az emberek, Sri Lanka minden lakója, micsoda gyönyörű ország a hazájuk. Aztán elhallgat. AZ ÉLŐK Komphajó szállít a túloldalra, útközben apró maszatos fiúcska törölgeti az autónkról milyen őszinték a szovjet nép béketörekvései. A bájos Samantha sok-sok barátot szerzett a Szovjetunióban. A kislány egy évvel ezelőtt apjával együtt repülőszerencsétlenség áldozata lett. A gyermekek mint béketeremtők nevű amerikai szervezet az 6 emlékére alapította meg különleges. csak gyermekeknek adományozható békediját: egy Samanthával egykorú szovjet gyerek kéthetes egyesült államokbeli utazását A stafétabotot a tizenegy éves úttörőpalotában rendezett ünnepségen. „Hogy emlékszünk-e Samanthára ?— A kérdést a leningrádi V. Jermilova leveléből idézem. — Hát persze. A szovjet csillagászok egy nemrégiben felfedezett kisbolygót neveztek el róla. " F. Vinogradszkij Szocsiból írt. Leveléből megtudjuk. hogy a helybéli gyerekek pálmát ültettek Samantha emlékére. az Éneklő plakátok nevű szakkör tagjai pedig dalt írtak róla. ..Az egész ország figyelemmel kísérte Katyusa utazását — idézzük ismét V. Jermilova levelét. — kesztőségbe küldött levelek egyre gyakrabban foglalkoznak a gyerekneveléssel. A nicaraguai Jenny Sánchoz Gutierrez, a négyéves Nagya Ljudmila anyja nagy jelentőséget tulajdonit a könyvek szerepének a nevelésben. Küldött egy képet kislányáról. aki lelkes hódolója a Misa című gyereklapnak. Az Odessza megyei Krasznoszelokban lakó Igor Popov levele mármár pedagógiai értekezésre emlékeztet. így ír: ..A gyerekeknek az erkölcsöt épp úgy el kell sajátimoszkvai Katya Licsova vette át. Majd Star Rowe. Katya barátnője, amerikai útitársnője látogatott el a Szovjetunióba. A. Zemljanyicsenko felvételén: a két kislány a moszkvai Neve a remény egyik jelképévé vált." „Kislányok, leendő anyák kapcsolódtak be a nemzetközi békeharcba. S ez nagyon bölcs dolog" — írta F. Bedulina Permből. Az utóbbi időben a széria ni uk. mint a helyesírást, minél többször gyakorolják. annál erősebben rögzül bennük a jó. a helyes cselekvés." Elmondja, hogy minden szónál többet ér a személyes példamutatás.
