Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-12-09 / 50. szám
„A magyar halászember az igazi kérném emberek közül való; marka az evezőtől, a kötéltől cserepes, akár a vas. Amit meg markol, az meg is van markolva. Rá se hederít az időre. A fagyos szél nek, a szakadó esőnek nekifordítja egy kedvüségét. Bőrig ázva nem is gondol a szárítgatásra, mindaddig, amíg nem vé gezte dolgát.” — olvashatjuk Herman Ottó szép leírásában a halászember dicsé rétét. Persze, a halászember helyzete, megél hetese sohasem voll annyira egyszerű a történelem folyamán, mint az a nagy halászélet és vízivilág letűnte után a ro mantikát kereső visszatekintő számára tűnhet. Bár a Kárpát-medence halböségéi a középkor Európájában — Norvégiái kivéve — a leggazdagabbnak tartották, mégsem jutott annyi hal polgárnak főúrnak, de legfőképpen nem a paraszt nak az asztalára, amennyit gondolnánk. A perlekedéseknek a halászóhelyek birtok lásáért. a sok tilalomnak, hogy ki, hol és milyen halfogó eszközzel halászhat csak. ki árusíthat halat, mennyit és mikor, a/ előírásoknak és jogszokásoknak a soka sága született meg. aztán felejtődött el az évszázadok során. A múlt század közepétől azután a nagy folyószabályozások megindulásával a vizek lecsapolásával inár nemcsak a jogok és birtoklások veszítik értelmüket, hanem a sokféle hal eltűnésével lassan elfelejtődnek a régi halfogási módok a hal fogó szerszámok, és velük a halételek elkészítésének változatai is. A XVII—XVIII. századi szakácskönyveink szerint még több mint kétszázféleképpen tudtuk a halat elkészíteni. Persze, volt is miből! F.gy 1622-ben írott szakácskönyv harminc Italféléből készíthető ételreceptet sorol fel. Különösen böjtök idején volt a halnak nagy keletje. S hogy századunkra a szakácstudoniány halételekből lényegesen kevesebb variációs lehetőséget ismer, abban szerepe van a halállomány erős megcsappanásának, és nem utolsósorban a böjti tilalmak ételreceptet sorol fel. Különösen böjtök idején volt a halnak nagy keletje. S hogy századunkra a szakácstudomány halételekből lényegesen kevesebb variációs lehetőséget ismer, abban szerepe van a halállomány erős megcsappanásának, és nem utolsósorban a böjti tilalmak meglazulásának is. A Dunán például 52 fajta halat tartanak ma számon. Ezek közül halászati szempontból azonban csak 13 fajta számottevő. Korábban, míg az emberi kéz, a mérnöki tudomány nem rendszabályozta a medrét, a Duna szeszélyesen hömpölygött. szinte árvizenként változtatva a kanyarulatait. Szigeteket épített és mosott el. A dévényi-komáromi (Devín-Komámo) szakaszon például 17—20 nagy obb és 30—50 kisebb ágat lehetett megkülönböztetni a legutóbbi időkig. S ez az állapot kedvezett igazán a halállománynak, bő zsákmányt biztosított a halászoknak! S hogy a víz szeszélyei, áldása avagy az áldás elmaradása mennyire kiszolgáltatottjává tette a közelében élő embert, bizonyítja egy naszvadi (Nesvady) adat is, amely szerint a falu száznál több jobbágycsaládja a közeli vizafogóból élt. míg 1580-ban a Duna elhagyta régi medrét, torka eliszaposodott, a falu népe kolduslmtra jutott. Persze, sokszor csupán a kereskedők szállításain múlott, hogy helyenként és időnként az elmúlt korokban is halhiány állt be. iVlegsárgulf peres iratok között olvashatók pl. a komáromi szekeres gazdák panaszai, kik nagy vízzel teli hordókban szállítván a halakat, rablók támadásának kényszerültek kiszolgáltatni az árujukat, avagy az idegen kocsisok tették tönkre szállítmányukat azzal, hogy hordóikat felbontották, a vizet leeresztették, s a szárazon maradt halak megdöglöttek, értéktelenné váltak.
