Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-12-09 / 50. szám
CSALÁDI KÖR Nyugodt és kiegyensúlyozott légkört kíván a gyermek személyiségfejlődése. Sajnos, alig gondolnak a válófélben levő szülők arra, miként válaszol a gyermek szervezete az ebből adódó stresszhelyzetre, miként tudja fejlődésben levő személyisége feldolgozni az elszakadás tényét és valóságát. Természetesen, mindkét szülő azt hiszi —, és erősen hiszi —, hogy ő csak a legjobbat akarja a gyereknek; s ezt lépten-nyomon, mintegy lépéselőnyként manifesztálva — a bíróságon, a rokonok előtt — ki is fejti. Neki van joga a gyerekre, a gyerek csak hozzá ragaszkodik stb. Csakhogy... Csakhogy a gyerek továbbra is kettőjük gyereke, mindkettőjüknek azonos jogaik és kötelességeik vannak vele szemben. Ennek ellenére a szülők civakodnak, presztízskérdést csinálnak a gondozás megítéléséből, tárgyiasítják a gyereket, párviadal céltáblájává teszik. Nem szeretnék senkit megsérteni. A gyerek utáni vágy az iránta való mély és igaz szeretetböl fakad az esetek többségében. Sok esetben azonban más motívumok is szót kapnak a hosszan húzódó pereskedés során: a minden szabad idejét nekünk áldozza. Megért bennünket,'s pótolni szeretné az édesapát.. Mikor a szülők látványosabb jelenetek nélkül váltak el és a családon belüli kapcsolatok sem sérültek, általában rendszeresen találkoznak az apák gyerekeikkel. A gyerekek titkon a megrendült együttélés rendezésén fáradoznak, szeretnék újra összehozni a családot. „Szüléink elváltak. Apuval elég sokszor találkozunk, minden szabad időnket kihasználjuk. Mindketten, apu és anyu is, törődnek velünk. Jó lenne, ha el tudnám intézni, hogy újra összeházasodjanak ..." „Csak az anyuval élek, de aput is nagyon szeretem, ők is nagyon szeretnek engem. Ha együtt vagyunk, nagyon szépen és kedvesen viselkednek egymással. Gyakran találkozunk az édesapámmal, főleg, ha van időnk. Szinte baráti kapcsolatban vagyunk..." Annak ellenére, hogy a válóperes bírák előtt az anyák többsége azt állítja, hogy „az apjuk a gyerekekkel egyáltalán nem törődik", „nem érdeklik őt", a felmérések szerint az apák huszonöt százaléka — Minden esetben a gyerek érdekeit tartsák szem előtt. — Ha mégsem tudnak megegyezni, a bíróságot kérjék fel erre. — Ebben az esetben a bírósági döntést fogadják el, ne hallgassanak se barátra, se ellenségre, se olyan tanácsra, mely ennek objektivitását megkérdőjelezi. — Ha az az érzésük, hogy a gyereket a találkozások megviselik, forduljanak pszichológushoz. Tanácsok a gondozó szülőnek: — Pontosan tartsák be a láthatások időpontját. Felesleges hazudozni, hogy beteg a gyerek, tanulnia kell, stb. Abban az esetben, ha a gyerek nagyon is ragaszkodik az apához, ez a módszer csak az anya tekintélyét és a gyerek bizalmát rendíti meg. — Ne beszéljen tiszteletlenül a volt házastársáról, mégha neki nagyobb része van is a házasság megbontásában. Vegye figyelembe, hogy a gyermek szemében ő elsősorban szülő, akit a gyerek meg szeretne tartani, tisztelni, szeretni. — Ha a gyerek ajándékot kapott, ne becsmérelje. Ezzel a gyerek bizalmát játszhatja el. Legköze-Kié lesz a gyermek? presztízs, a bosszúvágy, a környezet véleménye, a barátok tanácsai. Az apák nagy része a tárgyalások során visszavonul, tudatosítja, hogy a fennálló joggyakorlat és légkör az anyáknak kedvez. Egyes nőknél mindez a megelégedettség és a „győzelem" érzését váltja ki, elhiszik, hogy mindez gyógyír a sok fájdalomra, amit a hűtlen és kegyetlen férfi okozott. És kizárólagossá teszik érzelmeiket a közös gyermekhez, akire szerintük másnak nincs joga, csak egyesegyedül nekik. A statisztikai jelentések arról tanúskodnak, hogyaz apák nem találkoznak eleget gyerekeikkel. Az apák 25,5 százalékának csak esetlegesen alkalomszerűen, hetente egyszer, kéthetente, adatik meg a láthatása. Csak az apák kilenc százaléka találkozik hetente többször a gyérekével. Tizenhét százalékuk egyáltalán nem érintkezik volt családjával. Ez azt is mutatja, hogy már az együttélés ideje alatt könnyen fosztó érzelmek fűzték az apát a családhoz, mostani kapcsolatuk pedig a tartásdíj fizetésére korlátozódik. A tapasztalatok szerint, ha hosszabb ideig tartó házasság után kerül sor válásra, az apák jobban ragaszkodnak a gyerekekhez; igyekeznének sűríteni a láthatások számát, mégha konfliktusok árán is. Az anyák ellenérzése vagy ellenkező magatartása befolyásolja a gyerekek viszonyát az édesapjához, nemegyszer azonosulnak az anya elutasító viselkedésével és megtagadják a kapcsolatot. Nézzünk csak bele a tizenhárom-tizennégy éves fiúk leveleibe, akik édesapjukról mondanak véleményt. „Nevelőapám van, mivel szüleim már évekkel ezelőtt elváltak. Eleinte minden két hétben találkoztam az édesapámmal. Most már csak néha látjuk egymást, se ö, se én nem kívánjuk nagyon a találkozást. Nem éppen a legjobb emlékeim vannak róla. Jó lenne, ha békén hagyna bennünket, s elköltözne innen minél meszszebbre." „Édesanyámmal és három testvéremmel élek. Jó a viszony közöttünk. Apánkkal nem tartjuk a kapcsolatot, mivel neki már van új felesége. Nem találkozunk, mivel nem kíváncsi ránk. Az anyuka hadakozik a lelkiismeretével, rendezni szeretné kapcsolatát a volt családjával. Álljon itt csak egy példa: Egy feldúlt férfi rontott be a tanácsadóba, s előadta, hogy a felesége nem akarja kiadni a gyereket, mindig kitalál valamit, pedig a gyerek ragaszkodik hozzá, szívesen találkozna vele. Az iskolában beszélgettek, és a gyerek panaszkodott, hogy az anya szüntelenül akadályokat gördít a találkozások útjába. Még igazolást is szerzett, hogy a gyereket idegbántalmak gyötrik, a láthatások után az idegösszeomlás határán áll... Hiába idéztük be az anyát a tanácsadóba, nem jelent meg. így nem tudtuk, mi az igazság; a gyerek szimulál, vagy valóban elutasítja az apát. A tanácsadói gyakorlat egy hatóm példát kínál arra, hogyan nem szabadna ezeknek a láthatási jeleneteknek lejátszódni. Ahelyett, hogy megnyugodnának a kedélyek, kiélezett lélektani hadviselés kezdődik a felek között, de hogy MIT és HOGYAN nyernek így, azt valóban az élet mutatja meg. Mert hiába adják be a nők a válókeresetek hatvan százalékát, megállapítást nyert, hogy majd hetven százalékuk bonyolultnak látja az életet állandó társ nélkül, tizenhat százalékuk egyenesen elviselhetetlennek. Mi mást igazol ez, ha nem azt, hogy kellő megfontolás nélkül döntöttek, mikor aláírták a válókeresetet. Valóban annyira elviselhetetlen volt az a házasság? Valóban a válás volt az egyetlen megoldás? „Édesanyámmal élek és a nővéremmel. Aput egyáltalán nem látom. Hiányzik. Azt hiszem, nem jól tették, hogy elváltak ..." „... a szüleim elváltak. Az apuval élünk, négyen vagyunk, csak nagyon kevés az időnk. Tisztelem az aput, hogy képes így élni. Mégis azt szeretném, ha az édesanyám visszajönne ..." Annak ellenére, hogy a válóokok minden családban egyéniek, mégis felállíthatunk bizonyos szabályokat, amelyeket mindkét félnek — ha egyetértésben akarnak élni — tiszteletben kell tartania. Általános szabályok: lebb esetleg elrejti az ajándékot, nem mutatja meg. — Ha a volt házastárs új házasságot kötött, ne tiltsa meg a gyereknek, hogy ellátogasson az apjához. A gyerek megérzi, hol szívesen látott vendég! Ne féltékenykedjék az új feleségre, féltestvérre, inkább ösztönözze illedelmes és példás magatartásra, mert ezzel is saját nevelésmódjáról ad képet. — Mindenképpen kérje ki a gyerek véleményét, ha új élettársat választ. Tanácsok a másik félnek: —• Ne pocskondiázza a nevelőszülőt, ezzel a gyereket sérti! — Ne igyekezzék a gyerek szeretetét ajándékokkal megvásárolni! A nagyszülőket is beszélje le arról, hogy Így „pótolják" a szeretetet. így csak számító kisembert nevelnek. Inkább tanítsa meg a gyereket a kicsiségek tiszteletére, amelyeket megvenni nem lehet, csak átérezni. — Őszinte legyen a kapcsolata a gyerekkel. Tartsa meg az ígéreteit, ne mondja le a találkozásokat. — A problémákat (fegyelmezetlenségek az iskolában) mindig KÖZÖSEN tárgyalják meg a volt házastársával. KEDVES OLVASÓINK! Szívesen vennénk, ha megírnák véleményüket. gondolataikat ezzel kapcsolatban. 1. ) Mi lehet valóban válóok, ami miatt tovább már nem élhet együtt két ember? 2. ) Ha házassága válással végződött, hogy tekint most — évek elteltével — vissza erre. Érdemes volt? 3. ) Mit tanácsol az ifjú házasoknak, mit tegyenek ha kapcsolatuk válságba kerül? DAGMAR KOPCANOVÁ. szociológus
