Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-11-25 / 48. szám
Rövid szünet után Ernő száraz hangon darálta a telefonba: — Szerelem 6—9. Juszuf Mohamed egyiptomi herceg névjegye, aki ilyenkor fogad, és minden csókért gyémánttal és igazgyönggyel fizet. Három hét óta Lia a kedvese. — Erre nem vagyok kíváncsi! — ordította dühösen Péter — Akkor minek hívtál fel? — kérdezte Ernő, és letette a kagylót. Péter megtörölte a verejtékező homlokát. Itt valami tévedés van, gondolta. Valahányszor ezt gondoljuk, mindig mi tévedünk. Hiszen Lia tündér, és nem tudja, mi a pénz és a szerelem! Vagy ő lenne a tündér és Juszuf Mohamed a mesebeli herceg? De hát akkor mi vagyok én? Erre nem mert válaszolni. Egy félóra múlva ott volt a mesebeli hercegnél. A herceg fogadószobája tele volt pajzsokkal és szaracén kardokkal, amik ijesztően hatottak, de Péter már nyugodt volt. és elhatározta, hogy felvilágosítja a herceget, tévedéséről. A herceg bizonyára azt gondolja, amit a többiek, hogy Lia nő, de ő majd elmondja neki, hogy tündér, aki számára a pénz nem érték és a szerelem ismeretlen fogalom. A herceg alacsony, kövér és öreg volt. Azt a pénzt, amit más öreg urak orvosságra és rakoncátlan gyermekeikre költenek. ő nőkre költötte. Barátságosan hellyel kínálta Pétert. — Lia körül valami tévedés van — kezdte Péter. A herceg bölcsen mosolygott, aztán azt mondta: — Ez lehet, csak az a kérdés, ki téved, én vagy Ön? — Minden bizonnyal ön, herceg, mert Lia, akit ön nőnek tart. nem nő. hanem tündér. A herceg behunyt szemmel befelé kacagott. — Tündér? — ismételte. — Honnan tudja ezt? — Én találtam meg egy éjjel az erdőben. én hoztam magammal, én ismertem egyedül a származását — kiáltotta kétségbeesetten Péter. A herceg kényelmes keleti nyugalommal nevetett tovább. — Hát ön nem hisz a tündérekben, herceg? — kérdezte dühösen Péter. — De igen. uram. csakhogy nemcsak abban az egyben, akit ön talált. — Hanem hányban? A herceg felállt, és kis tömzsi kezeit egymásra kulcsolta a hasa felett: — Minden nö tündér, amikor megismerjük és amíg szeretjük, és minden tündér nő. amikor elhagy és megcsal. Biccentett, és magára hagyta a csodálkozó Pétert. Helga M. Novak Nem tudom, kicsoda Kari. Nem emlékszem rá. Minden este sétálni viszem Tassót. Egyszer körüljártam a negyedet. Tasso minden fát körbeszimatol. Én mélyeket szippantok a jázminillatú levegőből. Találkozom egy volt kollégámmal. Üdvözöljük egymást. Megkérdezi, hogy van Kari. Kari, kérdezem. Persze, a barátod. Gyorsan rávágom, ollalla, nagyon jól. A volt kolléga azt mondja, add át neki üdvözletemet, ha látod. Jó, felelem. Azt mondja, emlékszel még, milyen jókat nevettünk a büfében? De még mennyire, felelem. Nyár van. Tassó és én körüljárjuk a negyedet. Találkozunk a volt kollégával. Megkérdi, mit csinál. Visszakérdezem, kicsoda, Kari, ki más? Semmi különöset, felelem. És hogy van a felesége, érdeklődik. Azt már igazán nem tudom. A kolléga a homlokára csap, felkiált, ma mindent összezagyválok. Kari nem is nős. Rávágom, nem bizony. Azt mondja, Karinak mindig meggyűlt a baja a nőkkel. Vajon megtalálta-e már az igazit. Mondom, nem tudom, nem követem nyomon az életét. Szóval nem házasodott meg, folytatja. Azt felelem, hová gondolsz? Nem találkoztok gyakran, érdeklődik. De, néha, mondom. Megadom egyszer a telefonszámomat, hogy odaadhasd neki. Hívjon fel, ha van egy kis ideje, mondja. Biztosan felhív, mondom. Őszirózsák illatát hozza a szél. Tasso és én találkozunk a volt kollégával. Azt mondja, képzeld, itt szereztem lakást egész a közelben. Fantasztikus, lelkesedem. Akkor néha beülhetünk egy sörre. Karit is meghívjuk, javasolja. Most mennem kell, találkám van valakivel, búcsúzom. Nem sürgős, de egyszer-egyszer hívd meg öt is. Feltétlenül, ígérem. Azt mondja a kolléga, szeretném, ha felhívna, vagy már egyáltalán nem találkoztok? Csak futólag, felelem. És legutoljára nem volt nálam a telefonszámod. Megvigasztal, nem tesz semmit, majd legközelebb odaadod neki. Megígérem. Azt mondja, mindig csodálta, mennyire összetartottunk a főnökkel szemben. Ó, annak már jó ideje! És hol találkoztok, amikor találkoztok? — érdeklődik. Mikor hol, felelem. Nem jár mostanában a Kleopátrába, kérdezi. Azt válaszoltom, nem ismerek semmiféle Kleopátrát. Hunyorog és azt mondja, nem ismered a Kleopátrát? Nem én. Az Immanuel Kant utcában lévő lokált nem ismered, kérdi. Nagy piros betűkkel áll a bejárat fölött Kleopátra. Ja igen, most már tudom, felelem. Te is gyakran megfordulsz ott, kérdi. Ritkán, felelem. Kiújult a reumám. Tassót egyedül engedem le sétálni, de a háziasszony szerint veszettségi járvány tombol a városban. Tassóval körülsétálom a negyedet. Vörös az ég alja, havazni fog. Szembejön a volt kolléga. Kétségbeesetten igyekszem, hogy eszembe jusson valami Kariról. Rég nem láttalak, mi újság Karllal, lelkendezik. Még a pontos címedet sem tudom, ha valami történne, folytatja. Hallgatok. Van valami bajod? Látom, nyomaszt valami. Fájnak az ízületeim, érzem, kiver a veríték, a kolléga a váltamra teszi a kezét és érdeklődik. Mi van Karllal. Meghalt, felelem. Január óta nem mozdulok ki a lakásból. Háziasszonyom hozza fel az élelmiszert a boltból. Tassót elütötte valami, amikor egyedül küldtem le sétálni. Kopognak. Nem adok életjelt. Megint kopognak. Visszafojtom a lélegzetem. Rázzák a kilincset. Magas női hang visítja, az állatvédő egyesülettől vagyok, ha nem hozza el a kutyáját, injekciót adunk neki. Hallom, amint távolodnak a lépései. Nagyon mélyen alhattam, arra riadok, egy rendőr áll az ágyam mellett a volt kollégám társaságában. Azt mondja a rendőr, megtaláltuk Karit. Tévedtél, amikor azt állítottad, meghalt, támad rám a volt kolléga. Kari él. Öltözz fel, menjünk fel, menjünk el a Kleopátrába. Már nagyon várnak. Családi ház áll a kert közepén. A kert nagy, patak fut rajta keresztül. Két gyermek játszik a kertben. Az egyik még nem tud beszélni. A másik nagyobbacska. Mindketten szánkózni akarnak. A kicsi sír. A nagyobbik azt üvölti, add ide a szánkót. A kicsi azt üvölti, nem adom. A házból kilép egy férfi. Azt mondja, aki bőg, azonnal bejön. Visszamegy a házba, becsukja az ajtót. A kicsi bömböl. A férfi ismét kilép. Azt mondja, azonnal bejössz. Azonnal gyere be! A férfi bemegy, becsukja az ajtót. A kicsi a markában szorongatja a szánkó hevederét és szipog. A férfi kinyitja az ajtót és odaszól, szánkózhatsz, de csak akkor, ha nem bőgsz. Aki bőg, azonnal bejön. Játsszatok szépen! A nagyobbik azt mondja, Andreas mindig egyedül akar szánkózni. A férfi azt mondja, aki bőg, bejön, akármelyikőtök is az. Becsukja az ajtót. A nagyobbik elveszi a kicsitől a szánkót. A kicsi toporzékolva bömböl. A férfi kijön a házból. A nagyobbik odaadja a szánkót a kicsinek, a kicsi fölül rá és szánkózik. A férfi felnéz az égre. Az ég kék. A nap hatalmas és vörös. Hideg van. Vígan fütyörészve bemegy a házba, becsukja az ajtót. A nagyobbik kiabál, apa, apa, Andreas nem adja ide a szánkót. Kinyílik az ajtó. A résen kidugja a fejét a férfi. Azt mondja, aki bőg, azonnal bejön. Becsukja az ajtót. A nagyobbik fiú megint üvölt. Apa, apa, Andreas beleesett a patakba. Az ajtó kinyílik, a férfi kiszól. Hányszor mondjam még, aki bőg, azonnal bejön. A nyugatnémet írónő novelláit KINCSES EDIT fordította FELLINGER KÁROLY versei Valamit a falakról megmászod a valóság falát rádöbbensz előtted mögötted megmászod a valóság falát a valóság előtted mögötted megmászod a valóság falát közben csak a fal változik közben csak előtted mögötted a valóságnak csak falai vannak In memóriám J. Seifert csak a fantáziának van joga felismerni hogy nincs különbség leírhatod reggel délben este holdfénynél napsütésben hóesésben a változás olyan mint a végrendelet mielőtt elmégy toliadból a tintát visszaöntöd a tintásüvegbe
