Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-11-25 / 48. szám
1. Hogy én szerencsés volnék ? 2—5. A képeimen: fák minden mennyiségben. A csallóközi Dunapart lassan eltűnő világa NAGY LÁSZLÓ felv. hagyom őket, csak úgy háttérből figyelgetem most már a fejlődésüket. Maradt nekem a festészet meg a könyvek. írni is szoktam. Valakivel csak el kell beszélgetnem! Hát itt van a papír. Szeretek véleményt mondani mindenféle dolgokról, közös munkákról. Nem kritizálok, mert azt tartom, ha segíteni nem tudok, inkább húzódjak hátra. Mindenféléről szoktam írni, tárlatokról, szépen helyreállított régi épületekről tudósítok. Az újságírók szövetsége meg is hívott a levelezők találkozójára Bátorkeszire (Vojnice). Hogy mióta festek? Jaj, hát gyerekkorom óta. A falra kezdtem. Anyám szép fehérre meszelte a hoszszú házunkat, én meg szénnel rá. Én a háború után kezdtem az életet, hát jóformán még munka sem volt. Talán az apánktól örököltük a tehetségünket, mert az öcsém is fest. Régen együtt jártunk ki a határba, egymásnak támasztottuk a hátunkat, és cipőskatulya-fedőkre festettünk. Most a Duna-partot festem szakadatlanul. Azokat a fákat, erdőket, szigeteket, amelyeknek lassan hírük sem lesz. Hétvégén szoktam kijárni. Van egy Trabantom, amelyet sajnos most is meg kell kicsit javítanom. Hogyan? Hát majd áttanulmányozom a literatúrai. Van három könyvem a Trabantról, s én annyi mindenhez értek, gyertyákhoz, gyűrűkhöz ... Csak az a baj, hogy az én Trabantom már kicsit öreg, húszéves. De róla vagyok híres a környéken. Ha meglátják a kék járgányt, már tudják, valahol itt lesz az a szőke nő is, aki fest, a két fia meg halászik a közelben. Hogy én szerencsés volnék? Hát persze! Én folyvást boldog vagyok, nekem minden kicsiség örömet szerez. Én még annak is örülök, ha úgy kelek reggel, hogy nem fáj a fejem. —kocsis— Folyton tesznek-vesznek valamit ők is. Az iskola után könyvtárba megy, aztán a természetbarátok körébe, aztán rajzra, aztán a barátokhoz, sokszor öt óra is elmúlik, mire a kisebbik is előkerül. De jobb is, hogy időben megtanulták, az életnek értéke van, nem lehet csak úgy elherdálni egyetlen óráját se. A kisebbik is fest, meg folyton fúr-farag. Gabcíkovóban a nagyapának van egy kis műhelye, hát ő mindig ott szöszmötöl. A nagyobbik fiam már nagyon komoly. Nem is szeretem, hogy ilyen! Más srácok ebben a korban lányok után leskelődnek, hülyéskednek. Ennek meg csak a könyvek kellenek, no meg a számítógép. Elektrotechnikára jár Komáromba (Komárno). Nekem tíz év kiesett az életemből, mert csak a gyerekekkel voltam. Nem volt egyszerű, mert mindennap velük élni, együttélni a gondjaikkal, élni az ő életüket nem egyszerű. Szerencsémre, belém talán duplán jutott az anyai ösztönből. Türelmes vagyok nagyon. Most már lassan nagyok lesznek a fiaim. A nyáron megtudhattam azt is, mi az: egyedül lenni. Úristen! Ök elmentek Gaböíkovóba, halásztak, járták a határt barátokkal, élték az életüket. Én meg! Én már
