Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-01-28 / 5. szám
Álmok a vízen Kedves lányok, fiúk! A sihederkor, a kamaszvilág kilépő az életbe. Az addig szófogadó, szelíd gyermek pimaszul zsebre dugott kézzel fogadja szülei szemrehányásözönét ok nélkül hangosan röhög, trágárságokat válaszol, miközben végtelenül á hit ja az elismerést, a gyengédséget. Kiállása általában a szülői normarendszer ellenében történik, megpróbálja ellazítani vagy teljesen lerázni a családi szeretetkapcsokat. Harcol és elutasít, a felnőtt világot végletes túlzásokkal ítéli meg, az elvont eszmék, az iskolában tanult szép gondolatok megvalósulási formái, a tapasztaltak elbizonytalanítják őt. A valóságot torznak érzi az elvártakhoz és a vázoltakhoz viszonyítva. Az ellentmondások a serdülőt hol a világgal, hot önmagával állítják szembe. Megtörténnek az első kézfogások; a viszonzatlan szerelmek, rajongások, a félszeg kapcsolatok az önértékelés nagy iskolái. Kormányozni, irányítani szeretné a siheder önmagát, de még képtelen a mérlegelésre, az objektív helyzetfelmérésre. Ilyenek vagyunk, voltunk, leszünk? Mi ösztönzi serdülőkori ellentmondásainkat, miféle fiziológiai, testi változások játszódnak le szervezetünkben? S mi történik a lelki tartományokban, mi húzódik a dacos önfejűség mögött? Sokan keresik ezekre a kérdésekre a választ, s ezért is hívtuk meg erre a beszélgetésre a Családi kör rovatunkba dr. Bordás Sándor pszichológust, aki a serdülőkori problémák elemzésére vállalkozott. Bizonyára szívesen ellátogat iskolátokba is, szívesen válaszol kérdéseitekre, ha meghívjátok őt. Szerkesztőségi postánk is várja leveleiteket, melyben a serdüléssel, kamaszkorral kapcsolatos kérdéseiteket írhatjátok meg. Válaszolunk rájuk vagy pedig továbbítjuk őket az illetékes szakemberhez. Várjuk leveleiteket! Amikor megtudta, hogy belekerül lapunkba, rögtön a bevált riportalany-reakciót váltotta ki belőle: ellenkezett. ..Rólam írni? Nincs rajtam semmi különös. Egészen hétköznapian élek.“ A végén természetesen mégis kötélnek állt, ami abból is látható, hogy nem itt ér véget a beszélgetés. Sebő Imre. a Komáromi (Komárno) Spartak Testnevelési Egyesület vízilabdázója valóban egészen átlagos fiatal: tanul, szórakozik, álmokat sző és — sportol. — Valahol olvastam, hogy az antik görögöknél az élsportolók az egészség, az emberi szépség megtestesítői voltak. A mára vonatkoztatva már sántít ez a tétel: a világbajnok mármár emberfeletti eredmények eléréséért hajtja magát, szervezete elhasználódik. ha abbahagyja a sportolást, összeesik. Mit gondolsz erről? — Egyetértek. Most biztosan alibistának nézek ki. de valahogyan már nem vágyódom a hírnév után. Neked is biztosan voltak álmaid. Mindenkinek vannak. Csak össze kell tudni őket vetni a valósággal... Tulajdonképpen kétszer kezdtem el a pólózást. Első osztályos koromban apám elvitt az egyesületbe. Akkor volt a komáromi csapatban a nagy nemzedékváltás. Felvettek olyanokat is, akik nem tudtak úszni. így tanultam meg úszni, azután két évig jártam az előkészítőbe. Nem emlékszem, miért hagytam ott. Ez volt az az időszak, amikor kerestem a helyemet. Tudtam, hogy sportolni fogok, csak azt nem. hogy mit. A barátom elvitt asztaliteniszezni, azt csináltuk pár hónapig. Ezt a sportot egészen prózai ok miatt hagytuk ott: elvesztettük az ütőnket és többet nem mertünk visszamenni. Azután jött a foci. Ez viszont nem tetszett, mert sosem volt ott az edző, ha igen, akkor sem voltak túl kemények az edzések. Ezt még mindig kevésnek éreztem. A hatodik osztály után — jól emlékszem rá — egész nyáron a strandra jártunk. Estefelé jártak edzeni a vízilabdázók. Epekedve nézegettem őket. Egyik este, észre sem vettem, már csak egyedül ültem a medence szélén. Az edző. aki észrevette kitartásomat, megszólított. Nem lenne kedved beállni? Miért ne lenne?!... Azóta tart ez a kedv. Gyerekként arról álmodozott valamennyiünk. hogy a legjobb lesz. Ki akart tűnni. Ma már nem ezért csináljuk, hanem a csapatért. Jó az összetartás, a versenyek előtt szinte eggyé olvad a csapat. Hosszú ideje, nyolc-tíz éve ismerjük egymást és tudom, mindegyikünk kedvvel csinálja, szórakozásból. Lenne a fővárosban is mivel eltölteni az időmet, de úgy gondolom, az nem lenne jó befektetés, ezért minden hétvégén hazajárok az edzésekre. Nyáron naponta csináljuk. Ha bezárják a termálfürdőt, megtörténik, hogy kék térdekkel, derékig érő vízben játszunk. vagy télen 17—18 fokos vízben kezdünk, és negyed óra múlva vacogva kiúszunk, de edzeni kell. Jövőre szeretnénk feljebb lépni a ranglistán. 1981-től három évig a Szlovák nemzeti ligában a legjobbak voltunk. de azóta nem sikerült megvédeni az elsőséget. Amikor a magánéletéről kérdezem, már nem ilyen beszédes. Lányok? Nem akar ő még megnősülni! Igaz ugyan, hogy az osztálytársai fele már elkötelezte magát, de az is, hogy az egyik már el is vált. Nem kell elsietni. Meg aztán: tervei vannak ... A Szlovák Műszaki Főiskola hajóépítészeti szakán a diplomamunkája egy vízen álló szálloda, vagyis egy üdülőhajó megtervezése. Hajói sikerül. fel is használhatják a tervét. De ez csak az egyik terve ... — Példájául annak, hogy az ember azért nemcsak gyermekkorában szeret álmodozni, ma is van egy dédelgetett tervem. Tengeri hajón szeretnék dolgozni. Hazánkban csak Prágában van tengerhajózási vállalat, így valóban kevés az esélyem. Pedig mielőtt letelepszem és családot alapítok, szeretnék világot látni. így aztán szabad idejében szorgalmasan tanul angolul, ha pedig nem úszhat, akkor futni jár. A tengerészet gondolatától, a víztől azonban nem tud megválni. Hogy egy kis mellékkeresetre tegyen szert, a kikötőben alkalmi kirakodómunkás. Két teli zsák burgonya = 80 fillér. Nem rózsás, de a maga kereste pénz érzése jólesően melegíti, meg aztán ez is edzés. És ki tudja, lehet, hogy végül mégis megtalálja számítását a hajózásnál. Addig is: jó szelet, Imre! Beszélgetett: PLEVA ÉVA (nőn)
