Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-11-11 / 46. szám
Zámky) járásban. No, nem ami a veszteséget illeti . . . Igyekszünk ezt mi is a legkisebbre csökkenteni. A hozammal van baj. Idén 35 tonnát terveztünk, de jó, ha elérjük a 23-at. Tavasszal a terv szerint bevetettünk 130 hektárt, ebből azonban 37-et ki kellett szántani, mert a nagy szárazság következtében nagyon ritkán kelt ki. A megmaradtból sem lett sok örömünk. A csapadékhiány megtette a magáét, gyenge lett a termés. Az október 16-i járási kimutatást teszi elénk. Győződjünk meg róla magunk is, a szomszédos szövetkezetek sem állnak sokkal jobban. Köbölkúton (Gbelce) ugyanannyi az átlagos hektárhozam, mint őnáluk, 21 tonna. Libádon (Lubá) még ennél is kevesebb, csak 18 tonna. De a huh szövetkezetben már elérték a 28 tonnát, sőt az udvardiban (Dvory nad Zitavou) a 38-at. Igaz, azóta egy kicsit javultak az eredmények, de a szövetkezetek többségében a tervezettnél kevesebb a hektárhozam. — Szerencsétlen fekvés van a mi határunknak. Elkerül minket az eső. Hivatalosan is kimutatták már, hogy nálunk az átlagosnál sokkal alacsonyabb az évi csapadék. Idén pedig kimondottan kedvezőtlen. Csodálkozhatunk hát, ha a répa nem nőtt meg?! Az apró pedig nemcsak a mennyiséget csökkenti, hanem a betakarítási veszteséget is növeli, mert „kiesik" a gépből, vagy egyszerűen meg sem „találja" a gép — magyarázza Takács mérnök. Könnyű az időjárással takarózni — gondolom —, de hol marad a szubjektív tényező, az ember, aki tudásával befolyásolhatja a természetet? Mondanám is már érvemet hangosan, de a főagronómus megelőz. — Az öntözés segítene. A mi viszonyaink között a vetéstől a betakarításig szükség lenne rá. így elérhetnénk a 40—45 tonnás hektárhozamot is. Sajnos, öntözésre eddig Az asszonyok kétszer végeznek utánszedést. Mégis nagy a veszteség ... Takács Gyula mérnök: Jövőre már csak ötven hektárt hagyunk meg I y z úttesten fekvő cukorrépa húsz/ i ■ harminc méterenként jelzi: nyo/ ■ mon vagyunk. Megelőzünk egy púpozva rakott teherkocsit, egy másik meg éppen szembe jön velünk. Jól látunk? Az egyik hozza, a másik viszi a cukorrépát. Az út szélén fiatalasszony áll kézikocsijával. Ebbe gyűjti az elhullott répát. Jó helyet választott magának, amikor a teherautó befordul a jászfalui (Jasová) lerakodó felé, a répa szinte beleesik a kanyarba állított kézikocsiba. Az autó után nézünk, a lerakodóhelyen az egyik kocsiról le, a másikra felrakják a répát. Értetlenül bámuljuk e folyamatot. A fiatalasszony elégedetten mosolyog: ha egyenesen a cukorgyárba szállítanák a répát, neki nem jutna belőle. Ám így, hogy a szövetkezet autója hozza, a cukorgyáré pedig viszi, s mindkettőnek sietős a dolga, a sofőröknek nincs idejük a lehullott répával törődni... I—y főagronómus gyanakvón fogad. / i 1 Kétségeit nem is rejti véka alá, / * ■ egyenesen teszi fel a kérdést: ki küldte magukat cukorrépaügyben éppen mihozzánk? Megnyugtatjuk, senki. Magunk választottuk a fűri (Rubárí) Vörös Csillag szövetkezetét, amelyhez a kürti (Strekov) határ is tartozik. A cukorrépa betakarításánál keletkező veszteség országos probléma, a mezőgazdasági üzemekben nem tudják a gépek után földön maradt, gyakran húsz-harminc százalékos veszteséget csökkenteni. Gond ez mindenütt, csaknem mindegy tehát, melyik szövetkezetben vizsgáljuk az okait... Takács Gyula mérnök megkönnyebbülten lélegzik fel: — Már azt hittem, valaki felhívta a figyelmüket arra, hogy a cukorrépa-termesztésben az utolsók vagyunk az Érsekújvári (Nővé oo m m m m m A gép nem bírja kihúzni a répát, a száraz földben marad a fele. Ez is növeli a veszteséget
