Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1986-11-11 / 46. szám

Bűnük az életük?! Öregek. A természet törvényszerűsége szülte társadalmi réteg. A fiatalból öreg lesz — a fejlődési folyamat eredménye. Sajnos napjainkban a fiatalok gyakran nem tudatosítják ezen minden kétséget kizáró természeti jelensé get. Tinédzserjeink (tisztelet a kivételnek) utcán, autóbuszon, villamoson, üzletben a lassan, gyámolatlanul mozgó, ártogató öregembert inkább rosszalló, sőt megvető megjegyzéssel illetik, mintsem segítségére sietné­nek. „Jaj ezek az öregek, nemhogy ülnének otthon, csak itt lábatlankod­nak!" — ismerős szóáradat. Folytatni nem lenne nehéz. Tizenéveseink gátlástalanul „szidják" őket minden városban. És természetesen, eszükbe nem jut. hogy „bölcsességeikkel" az öreget megbántották, megkeserítet­ték napját. És ugyanígy természetes, eszükbe nem jut, ők is lesznek öregek... Nemrégen iraki lányok voltak riportalanyaim, akik néhány hónapot töltöttek Szlovákiában. Kérdésemre, mi tetszett nekik legjobban hazánk­ban, kórusban mondták: sok minden. Az egyik lesütötte szemét és megkérdezte, elmondhatja-e azt is, ami nem tetszett neki, vagy jobban mondva nagyon meglepte. „Sétáltunk, nézelődtünk az egyik városban. Az utca másik felén egy öreg nénike elesett. Botja kihullott a kezéből, nem tudott egyedül fölállni. Többen haladtak el mellette, fiatalok, figyelembe se vették, fél szemmel szinte ironikus pillantást vetettek rá, s tovább haladtak. Mi a barátnőmmel a túloldalról szaladtunk át hozzá. Fölsegítet­tük, kezébe adtuk a botját, táskáját Mondott valamit, egyre csak ismételte, sajnos, nem értettük, de biztosan köszönte, hálálkodott, ezt elárulta a szeme..." Igen, az öregek nagyon hálásak, mindenért, egy köszönésért, egy mosolyért, két-három szóért, hálájukat gyakran szinte kényelmetlenül eltúlozzák. Az embernek sokszor olyan érzése van, mintha a puszta létüket köszönnék meg. Mintha legnagyobb bűnükért az életért kérnének bocsánatot, elnézést! Az utcában, ahol lakom, sok nyugdíjas öreg él. Napsütéskor a parkban üldögélnek. A minap a kilencven esztendős Mariska néni sírva panaszolta, ö nem tehet róla, hogy még most is él...! A szomszéd lakásban gyógyíthatatlan betegségben meghalt egy fiatal asszony, s egy felelőtlen ifjú hangosan fejtette ki véleményét: „Ezek a vén csoroszlyák még mindig itt császkálnak, s egy fiatalnak muszáj meghalni..." Bűnöm az életem, az én bűnöm egy fiatal halála ? — rebegte könnyei között Mariska néni. Üldögélnek a lócán öten-hatan, nézik a jövő-menő fiatalokat, figyelik a pezsgő életet, s közben saját fiatalságukra gondolnak, meg arra, mikor jönnek látogatóba az unokák, és szinte egész lényükkel könyörögnek, álljon meg a pad mellett valaki... Örülnek minden hírnek, s ahogy tőlük telik, mindent megjegyeznek. Ha befordulok a sarkon, már integetnek, menjek oda. Minden nap várnak, ez biztos. Ha hosszabb időre elutazom, az ablakaimat figyelik, megjöttem-e már. A postámat is átveszik, és boldogok, hogy segíthettek. Mindezért csupán annyit szeretnének, hogy néhány percre közéjük üljek, mondjam el, merre jártam, mit láttam. S ők ezért cserében elmondják, mit olvastak, no meg hol szúr a köszvény, elfogyott a gyógyszer. . . Életük történetét, tapasztalataikat is ismerem. Öregek, de az életet élik. Megfigyeléseik, a problémák egyszerű meglátása már sokszor lettek riporttémáim. És ezekért én is hálás vagyok nekik. Egyik alkalommal a szomszédasszonyom megjegyezte: „Minek ülsz te közéjük, sok pletykás vénasszony, én bizony nem is köszönök nekik! Nem hozzád valók, te a fiatalok közé menj!" Én szívesen ülök közéjük a padra, mert a pletykáikban is van bölcses­ség, s mert tudom, hogy Ilonka néni, Mariska néni és a többiek várnak ... Ha visszaemlékezem, már gyerekkoromban is mindig kedveltem az idősebbek társaságát Több idős nénire, bácsira most, sok-sok év múltán is szeretettel gondolok. Akkor, régen úgy fogalmaztam meg, miért szeretem őket hogy azért, mert sokat tudnak mesélni. Anna néni mesélt az öt világrészről, iskolájáról. Laci bácsi pedig a falunkról, a vár történeté­ről, a kastélyról és megtanított szőlőt ültetni, gyümölcsfát oltani.. . Akkor csupán mesének hittem, amit mondtak, de most tudom, hogy okos, igaz mesék voltak. S ezekért hálás vagyok az öregeknek! MILICKY JOLÁN Foto: L Grossmann Főszerkesztő: PÁKOZDI GERTRUD Főszerkesztő-helyettes: JANDÁNÉ HEGEDŰS MAGDA A Szlovákiai Nöszövetség hetilapja XXXV. évfolyam Megbízott szerkesztőségi titkár: HRTANNÉ ZSEBIK SAROLTA Grafikai szerkesztő: ORDÓDY DÉNES Kiadja a Szlovákiai Nöszövetség KB ZIVENA kiadóvállalata., 812 64 Bratislava. Nálep kova 15 — Szerkesztőség: 812 03 Bratislava, Leninovo námestie 12. Telefon — titkárság: 334-745 — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél — Előfizetési díj negyed évre 36,40 Kcs. — Külföldi megrendelések: A Pos­ta Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgálat — PNS, Ústredná expedicia a dovoz tlace, 810 05 Bratislava, Gottwaldovo nám. 6. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizethe­tő bármely postahivatalnál, a kézbésitönél és a Posta Központi Irodánál (Budapest V.. József nádor tér 1.) Előfizetési díj: évi 180,— Ft — Csekkszámlaszám MNB 215-96 162 — A SUTI 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodoslovenské tlaciame n. p., 042 67 Kosice, Svermova 47. Indexszám: 49 413 Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Címlapunkon: Elena Galano­­vá, a bratislavai televízió bemondónője (Írásunk a 8—9. oldalon) Nagy László felvétele (nŐ2)

Next

/
Oldalképek
Tartalom