Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1986-11-04 / 45. szám
DÉNES GYÖRGY Róka, farkas Vohál-e már Ráckevén? Ültél túrós rác gebén? Ha nem ültél, maradj veszteg, mert az éhes róka esz meg. Jártál-e már Szepsiben? Süb-e lúd a tepsiben? Hogyha nem sült, bölcsen hallgass, mert bekap az ordas farkas. JÁNKY BÉLA A SZÉL FURFANGJA A szél észrevette, hogy kisöccsét, a szelecske szellőt a furdőzők jobban szeretik, mint őt. Dideregve, fázva bemenekülnek előle a házba. Olykor, ha mint a jégországi követ, észak felől jövet, ellepte a pástot, s gyermekeket látott, rágta belülről a sárga irigység, s hogy szellőnek higgyék, meglobogtatta a kisöccse ingét. Fújt ő már bele sok rókamesébe. így nem esett nehezére magát szellőnek álcázni, más furfangot is kitalálni. Még ma is emlékszik az izgalomra, amikor lélegzetét visszafogva, megbújt egyszer egy bokor tövében. A gyermekek a fövényen éppen cigánykereket hánytak, labdáztak, fogócskáztak, s mustrálgatták, melyiknek barnább a bőre. Ő, a szél, hogy hasonlítson a szellőre, a sok levegőből, amit a begyébe gyűjtött, feléjük csak egy kis fuvallatnyit küldött. A többit. hogy tüdejét szét ne repessze, ráfújta az égen a fellegekre. Támadt is ott nyomban nagy riadalom. A felhő-báránykák egybeverődtek az égi pázsiton. S hirtelenül, váratlanul, mint hippre a hopp, eltakarták a napot. Szaladoztak, futkároztak, lökdösődtek. Kosok szarvat akasztottak, villámoltak és dörögtek. A gyermekek mit tehettek? Abbahagyták a játékot s felöltöztek; felöltöztek s hazamentek. Jobb lett volna, szebb lett volna, ártatlanabb is a móka, hogyha ők csak mentek volna. Dehogy mentek: menekültek, mint akiket bottal űznek. Maradt árván a bokor, s a szél — sehol. Szégyene tudja csak, merre lohol. S ha már elvesztette a furfangos játszmát, hol tölti majd az éjszakáját? M. CSEPÉCZ SZILVIA Egy gomba története Tudom, nem szokás, hogy’ egy gomba útrakeljen, az a barnakalapos, de tegnap a régi házban, a félbemaradt szobában találkoztam eggyel, aki úgy’ készült, hogy elmegy', megismerni kilenc rétet, újraélni sárga szirmú, őz virágos szép meséket. Adtam neki kilenc pöttyöt, belepirult a drága, s bolondgomba maskarában gurult ki a világba. RAVASZ JÓZSEF pitypangpihe sárga virág gyermek szépe nyár közepén szárnyra kel röpke mint a pillanat édes álmod gyermekkora hüs hullámon folyó ringat ébrenléted didereg szürke szemed tágra nyíló pillád eget sepreget Álom, valóság?! Megérkeztünk Olaszországba, úticélunkhoz: Goriziába. Valóság. Tizenöt éves eredményes munkával kiharcolt, kiérdemelt valóság. A Csemadok Központi Bizottsága Szőttes Népművészeti Csoportját meghívták egy európai hírű nemzetközi folklórfesztiválra. Maga e tény is öröm. Tizenöt év egy együttes életében nagy idő, különösen nagy egy nemzetiségi együttes életében. Ott gyorsabban váltják egymást a tagok, a szereplők, nagyobb a fluktuáció. A Szőttes életében sem volt ez másképp. Központi együttesi mivoltja sem tudott változtatni ezen. S a Szőttesnek mégis sikerült állandóan és folyamatosan fejlődnie, mindig a hazai nemzetiségi táncmozgalom élvonalában maradnia, sőt a szlovákiai táncmozgalom élvonalába kerülnie. Nagyon jókor jött ez a megbízatás. Az együttes fennállása óta talán még nem volt ennyire egységes. Mindig kilógott valamely részlege kicsit a sorból. Gyakorta a zenekar, esetenként a viselet volt a kevésbé megoldott. Most együtt van minden. Biztosan ezt is látva bízta meg megtisztelő feladattal a csoportot az SzSzK Kulturális Minisztériuma. A Szőttes, a művészi szempontok mellett emberileg is felnőtt a feladathoz. Mi, nemzetiségiek úgy érezzük, hogy ilyen, országot reprezentáló feladatnál nekünk képességeink legjavát kell nyújtanunk, hiszen tánccsoportjaink ritkán jutnak ilyen megbízatáshoz, ezért fokozott felelősséggel teljesítik feladataikat. Gorizia határváros. Aznapra már csak az elszállásolás és a vacsora volt hátra — és a kíváncsiság. Hová érkeztünk, hogy néz ki a város, milyenek a kirakatok?! Egy-két órás bolyongással — szerencsére az eső is alábbhagyott — kíváncsiságunkat is részben kielégítettük. Másnap délelőtt szigorú próba. Varga Ervin, az együttes művészeti vezetője és koreográfusa — tekintettel arra, hogy este került sor a versenyfellépésre — nem ismert pardont. Ott, a szálláshely udvarán — a J. F. Kennedy magán hoteliskola internátusának az udvarán — ismételtette át a műsort, itt-ott javított a kötéseken és kifoltozta azt az űrt, amelyet az egyik tag itthonmaradása okozott. Azért jutott idő a napból egy kis városnézésre, és a fellépés előtti kötelező pihenőre is. A versenyelöadás csak este kilenckor kezdődött. Nagy volt az izgalom, nagy volt a feszültség. És ez így volt jó. Ez a felfokozott feszültség szinte berobbantotta az együttest a színpadra. A kalocsaival kezdték — látványos, temperamentumos nyitószám ez. Itthon is ezzel a számmal szokta műsorát indítani a Szőttes. Az első taktusok után elnémult a sportcsarnok közönsége (kb. 1 500—2 000 fő), hogy a tánc második felét már tapssal kísérje. Győzött az együttes. Az ismeretlen csehszlovákiai nemzetiségi táncegyüttes első számával felforrósitotta a terem levegőjét, és műsorán végig megtartotta, illetve fokozta azt. Az egymás után pergő számok, a fiúk Lörincrévi pontozója, a lányok Haja gyöngyéje magával ragadta a közönséget, mely a zárószámot, a Jókai táncokat már végigtapsolta, utána pedig folyamatosan brávózott az egész terem. Sokszor láttam már az együttes műsorát. Itt is csak 18—20 percig lehetett övék a