Nő, 1986 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1986-11-04 / 45. szám

NÁDUDVARY ANNA

Szerelm

es levelek V

III.

görög fán: amit pedig jóval később a középkori korhadt korcson műveltek, az minden képzeletet felülmúlt ; és ami most történik, arról beszéljenek majd az utókornak a börtönfalak, ha addig megjön a szavuk.

Befejezve mondandóját a doktor lehajolt, és a fazékban lobogó vízbe dobálta a gombócokat.

— Micsoda ínyenc falat lesz ez! — mondta halkan. — Az ilyen gombóc többet ér minden filozófiánál.

A többiek meghökkenten hallgattak, s mielőtt újra beszédbe elegyedtek volna, jött a foglár, és sétára vitte őket. Schauberg kivételével valamennyien kimentek az udvarra. A doktor ugyanis nem volt hajlandó otthagyni fazekát

Csak mintegy félóra múlva társult aztán hozzájuk.

— Doktor úr — szólította meg Hon —. éppen azon vitatkozunk, született bécsi-e.

— Dehogyis! A Rajna vidékéről származom, tizenöt évvel ezelőtt költöztem Bécsbe! Itt-ott megfordultam Európában, de Bécs tetszett nekem a legjobban. Az ember mégiscsak szabadabban él ott. mint kisebb városokban, nincs kitéve annyi piszkálódásnak és pletykának, ami ez utóbbiak életeleme. A legfőbb azonban az, hogy Bécsben jókat lehet enni és inni. A párizsi Bábel még kedvemre valóbb volna, de az ördög sugallta nekem, hogy megnősüljek Bécsben, és ott ragadjak. De ott is lehet élni s egy ember egészen jól eltűnik abban a galambdúcban, amely már rég ledőlt volna, ha a politikai és egyéb humbug, no meg a több száz kocsma nem tartaná fenn.

— És kizárólag csak kémiával foglalkozik?

— Igen, színes szóratokat és pezsgőporokat készítek a kis szatócsok számára, kifőzött teát meg kávét frissre változtatok. és hasonló dolgokból cikóriát készítek egy gyárosnak. Továbbá illatszereket, fogporokat, gyomorcseppeket, kölnivizet, pezsgőt és sok más dolgot készítek. Minden ilyesminek van vásárlója és lesz is, amíg az emberi butaság ki nem hal. Mindig az jár legjobban, aki az emberek butaságára épít.

Aztán Bianchihoz fordult, s egy kis ideig mellette sétálva beszélgetett vele, mialatt Hon a deszkakerítés mellett megállva, kilesett a résen az utcára. Éppen egy kedélyes magyar katona volt őrségben, aki már korábban is többször felügyelt rájuk, és a rabokat semmiben sem akadályozta.

P. OLEXO ANNA fordítása

A múlt században élt bátor hangú cseh publicista, az osztrák hatóságok által üldözött radikális demokrata kisregénye voltaképpen megrendítő életkép az osztrák börtönökben sínylődő politikai foglyok remény és kétségbeesés közt váltakozó napjairól. Az 1848—49-es forradalmi események cseh, olasz, magyar és más résztvevőinek elbeszélése nyomán megelevenedik a szabadságharcosok hősies küzdelme az idegen zsarnokság és elnyomás ellen a népek és nemzetek boldogabb jövőjéért.

— Menjünk, sose áll el ez az eső — mondta, kinyitotta az ernyőjét és kettejük között tartotta, Bandi fölé is. Már nem idegenkedett annyira tőle, ahogy Gabival vagy más tanítványával, úgy ezzel a fiúval is elbeszélgethet Vigyáz, hogy a gyerekeknél ne okozzon valami sérülést, hát most is vigyázhat egy kicsit

— Ki volt az előbb az a kissrác?

— A szomszédomék gyereke.

Miután kimondta, ijedt meg, nem

szólította-e Tóth Gabi tanárnőnek, de

nem. Irén néninek szólította.

— Hová szeretnél még menni? Miért nem mondod? Talán egy zenés helyre kéne beülni, de itt a közelben nem is tudok ilyen helyet.

— Tudod mit, szálljunk fel a metróra!

— Budára menjünk?

— Majd meglátjuk. Valameddig elmegyünk.

— Jó!

örült, csakhogy már ez a Bandi is javasolt valamit, nemcsak ő hurcolja itt maga után, próbálván a kedvét lelni. A metrón leült, Bandi egy kicsit távolabb állt, nézelődött, mégis lényegesen hozzá tartozóbbnak érezte, mint mikor beszélgettek vagy moziban voltak.

— Kollégista koromban laktam ezen a környéken.

— Érettségiztél?

Ebben a kérdésben annyi döbbenet, csodálat, sőt irigység érződött, hogy Irén nem győzte dicsérni az eszét az iménti hazugságért. Jaj, milyen hatása lett volna, ha megmondja, hogy a tanítványa volt az a gyerek! Bandi még azt is gondolta volna, szélhámoskodik.

— Lányoknak az a legjobb. Beülnek egy irodába, nem kell nehéz munkát végezniük.

összecsukhatta az ernyőt. Olyan szellő fújt a fasorban, frissességből, illatból, mintha maga a tavasz jelent volna meg.

Az utcáról cukrászdának látszott, ahová bementek, süteményes hűtőpult szemben, kassza, asztalok nem is voltak, de mégis ott nézelődött a pult előtt egy pincér. Jobbra nyílt még egy helyiség, félhomállyal, a falon színes lámpácskákkal, egy szál zongoristával.

— Ha előre elhatározzuk, hogy hová megyünk, sem kerülhettünk volna ilyen jó helyre.

Tíz asztal nem volt ebben a helyiségben sem. A vendégek gyakran cserélődtek, nem lehetett táncolni, olyan nagyon elhúzódni sem. a különböző kis asztaltársaságok túlságosan közel kerültek egymáshoz. Ide inkább megpihenés. csendes beszélgetés céljából jöttek, s többnyire fiatalok. Egy asztalnál ült magányos, középkorú férfi, sörözött.

— Rettenetes lehet, szombat este

egyedül beülni valahová. Ez még roszszabb. mintha otthon marad.

— Én is sokat vagyok egyedül. Az ember sehol nem marad annyira magára. mint a honvédségnél. Sokszor, mert mit is tehetnék, fogok egy üveg konyakot, aztán egyedül megiszom.

— Azt nem szabad, csak úgy, társaság nélkül inni. őrültség. Társaság kedvéért igen, lehet egy keveset.

— Nekem nincs társaságom. Már olyan társaság, akikkel jól érezném magam. Ha leszerelek ... Egy mutatványosnak segítettem régebben néha. Céllövöldéje van, búcsúkra jár vele. a mi megyénk, meg még ott a legközelebbi három megye, amit becsavarog, öreg már, vissza akaija adni az engedélyét, én meg arra gondoltam, átvenném tőle.

Irén szerette volna elengedni magát, mindezt komolyan venni, csak annyi időre, amíg itt ülnek egymás mellett. Nem lenne muszáj mindig mindent annyira józanul nézni, de hát az egy konyak, amit ittak, nem segített, többet pedig nem is kívánt, meg a pénzt is sajnálná rá. Bandinak valóban nem volt sok pénze, most Irén vállalta a fizetést, de nem a sajátját, általában a pénzt sajnálta ilyesmiért, mint konyak, kiadni. Dehogy lesz ebből a Bandiból céllövöldés, csak úgy gondolja, érdekesnek látszik, ha ezt mondja. A mutatványosbódé pózától hosszú út vezet az igazi különlegességig. Aki tényleg elmegy mutatványosnak, egyedül marad talán örökre. Bandiban viszont semmi hajlandóságot nem fedezett fel a magányra.

De nem ezeket mondta, hanem a következőt:

— Nem hiszem, hogy céllövöldével jól lehet még keresni.

Latolgatták egy ideig a céllövöldések anyagi lehetőségeit

A magányos úrhoz egy nő érkezett, rendes, középkorú hölgy, kockás szoknyában. Már ahogy pakolta az asztal körül szanaszét a holmiját, élénk beszédbe fogtak, tehát régi ismeretség.

— Én sokkal többet elmondtam magamról, mint te.

— Igen, ezt már észrevettem máskor is. ha beszéltem valakivel, mindig többet megtudtam róla, mint ő énrólam. Pedig sose akartam titkolózni, csak valahogy így alakult.

— Valami bánt téged is, mint engem az, hogy még ilyenkor sem öltözhetek civilbe. Jó szemem van nekem az ilyesmihez.

Egyre hosszabbakat hallgattak, amíg egyikük vagy másikuk megszólalt. Irénnek fogalma sem volt, miről is társaloghatnának. Bármit hozna fel, ami őt érdekli, gondot okoz neki. hátha Bandi nem értene belőle egy hangot sem. És

hogy észrevette, neki valami baja van, hát szó sincs arról, hogy ne lenne, de most csupán egy látszhat rajta: a kínlódás, amiért itt ül.

Persze Bandinak sem jelenthetett valami nagy szórakozást ez az egész. Mikor kimentek, már arra is képes volt. hogy részvevőn belékaroljon. Találkozásuk elején Bandi ezt valami biztatásnak veszi, de most valószínűleg eszébe sem jutott ilyesmi. Reszketett időnként.

— Fázol?

— Igen. Nem túl meleg ez az öltözet.

— Nem szabad alája pulóvert venni?

— De, azt szabad — majd kis szünet után. — Te nem hitted el, amiket én mondtam.

— Miért ne hittem volna? Nem mondtál semmi hihetetlent.

Biztosan szívesebben hallana olyat, amiből arra következtethet, hű, de érdekes is lehetett ő, vagy tréfás szemrehányást feltételezett ..szélhámossága” miatt, de hát ha eddig nem találták el egymás kedvét, most már minek, néhány perc és elválnak. Irén magyarázta, a metró melyik megállójától juthat el Bandi leggyorsabban a ,nővéréékhez, bár ez valószínűleg csöppet sem érdekelte a fiút. hiszen még tíz óra sem volt. Hallgatott, nem javasolta, hogy hazakíséri Irént, sem azt, találkozzanak még, bár többször emlegette, másnap is Pesten lesz.

— írd meg majd a véleményedet erről a találkozásról. Jó?

Bandi bólintott.

— Te is írsz majd ?

— Persze, hát persze, hogy írok — ígérte Irén megkönnyebbülten, hogy Bandi nem vitatkozik, nem erőszakoskodik például a hazakíséréssel. Maga sem tudta, tényleg szeretné-e, hogy írjon a fiú, talán inkább igen, azért kudarc lenne az ellenkezője, no miiTdegy, ez majd kialakul, csak végre egyedül maradhasson.

— A következőnél szállj le, és ha felérsz, az aluljáróban meglátod kiírva, honnét indul a negyvenkettes.

Megcsókolta, közvetlenül a szája mellett, amely rózsaszín volt és valószínűleg puha. Először jutott eszébe, jó lett volna, ha nem idegenkedik tőle annyira. Már egészen úgy nézett utána, mint ismerősének, akitől azért szakadást jelent, ha el kell válni.

Hát ez igazán szabályos randevú volt, sétával, mozival, presszóval, konyakkal, és hogy ennyire nem élvezte, azt bizonyítja, az ilyesmi egyáltalán nem neki való? Nem alkalmas az úgynevezett szórakoztató társas együttlétre?

(folytatjuk)

(ÜB»