Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-22 / 4. szám
KUCKÓ Soóky László Azon az áprilisi reggelen, amikor a kertemben először fütyült el egy tilliót a sárgarigó, elibém állott az én Betyár kutyám, s imigyen szólt: — Hej. Tarisznyás, ideje lenne már ellátogatnunk Lápországba, hiszen hallhattad, ha van füled, immáron megérkezett hosszú vándorútjáról a fütyülős madár is. — Hallottam, Betyár, már hogyne hallottam volna, s megyünk is rögvest, hiszen ilyenkor éled Lápország, s ha éled, akkor nekünk ott a helyünk. Azzal fordulok, nyakamba kanyaritom a legeslegkopottabb buzitai tarisznyámat, fejembe nyomom a darutollas karvai kalapomat, kezembe kapom a csenkei mogyorófa botomat, s már indulnék is. ha utamat nem állná Gergő vitéz, az én legkisebbik keresztfiam, aki olyan, de olyan szomorúan néz rám, mint ahogyan Betyár kutyám szokott, amikor visszaparancsolom a vadászatról. — Szerbusz, hékás, talán valaki megette a reggelidet, hogy ennyire lógatod az orrodat? — Nem ette azt meg senki, Tarisznyás, másért vagyok én szomorú — mondta nagy sóhajtások közepette Gergő vitéz. — Megtudhatnám azt a nagy bajt, ha nem titok? — Megtudhatod, Tarisznyás. Azért vagyok ilyen szomorú, mert nem viszel magaddal Lápországba. — Ilyet ne mondj, Gergő vitéz! Uccu, haza a gumicsizmáért, pöttömtariszFényes csillag emelkedik (Délszláv népköltés) Fényes csillag emelkedik, emelkedik zöld erdőből, nem is, nem is fényes csillag, hanem sereg leánykérö, a tüzes Nap a legelső, második az esztendőcske, harmadik a világos hold, tüzes nap a szegényeké, holdvilág a vándoroké, esztendőcske a búzáé, búza meg a pogácsáké, pogácsa az uraságé, uraságé az igazság, nem igazság, hanem gazság. Nagy László fordítása Gergő vitéz Lápországban nyáért, zergetollas kalapért, s már indulunk is Lápországba! Hogy Gergő vitéz, az én ötéves egykomám mit hadart el hamarjában, azt bizony most hirtelenjében el sem tudnám mondani, de annyi bizonyos, hogy háromig sem kellett elszámolnom, ö máris ott állt előttem, teljes lápi diszben, s csak ennyit inondott: — Indulhatunk. Tarisznyás. — Aztán hogyan menjünk, Gergő vitéz, úgy-e, mint a szél, vagy pedig úgy, mint a gondolat? — Menjünk úgy, mint a szél, meg úgy, mint a gondolát. — No, akkor fogjuk meg a kalapunk karimáját, és mondjuk el a varázsigét, ami Lápországba repít bennünket. — És énvelem mi lesz? — aggodalmaskodott Betyár kutyám. — Talán csak nem maradok itthon? — Dehogy maradsz — mondtam. Azzal a hónom alá kaptam Betyárt, s már mondtuk is a varázsigét, imigyen: Gergő vitéz. Betyár kutya, Tarisznyás. Lápországba indulnának sebesen. Gyere elő táltoscsikó. Lápországba vígy el Minket, mint a szél! Gyorsabban: egy perc alatt, Hipp-hopp, mint a gondolat! Alig hogy befejeztük a varázsigét, megjelent a táltoscsikó, fölpattantunk a hátára, s ugyancsak tartanunk kellett a kalapunkat, hogy a fejünkön maradjon, olyan gyorsan repültünk. Amint megérkeztünk Lápország határához, a táltoscsikó elköszönt tőlünk, de mielőtt tovaszállt volna. Gergő vitéz még megsimogatta a táltos nyakát, és így szólt: — Gyere el hozzánk máskor is. — Ha szükséged lesz rám, Gergő vitéz, csak gondolj rám, s rögvest melletted leszek — mondta a táltos, s azzel eltűnt, mint a bélai szamár a ködben. — Nos, itt lennénk, Gergő vitéz — mondtam. — Ez már Lápország határa. Tudod, egykomám, ide nem kell semmilyen útlevél, mert Lápországban nincsenek határőrök. Mégsem jöhet ide akárki. Aki rossz szándékkal lépi át Lápország határát, azt maga a láp s annak lakói könyörtelenül megbüntetik. Ezért ígérd meg, Gergő vitéz, hogy ha majd valamikor nélkülem jössz Lápországba, akkor is úgy jársz-kelsz itt, mintha mindig melletted lennék. Megígéred? — Megígérem, Tarisznyás, s már induljunk is. — Nem úgy ám, hékás! A lápon nem lehet csak úgy sétálgatni, mint a kerek füzesben! — Nem? Aztán miért nem? — kérdezte riadtan Gergő vitéz. — Azért, egykomám, mert Lápország több országból tevődik össze, úgymint Nádországból, Vízországból. Hínárországból és Ingoványországból. Előttünk pedig most nem más, mint Ingoványország terül el. Ha itt rossz helyre lépsz, Gergő vitéz, úgy elmerülsz. mint a tóba ejtett kő. — Ó, erre nem is gondoltam, Tarisznyás! Hogyan megyünk akkor tovább? — Ladikon, Gergő vitéz. Ingoványország közepén van az Árok, ott vár bennünket a ladik. Ingoványország partján elballagtunk az Árok felé, ahol valóban ott ringatózott a ladik. Egy füzfabokor alól elővettük a csáklyafát, berakodtunk a ladikba, az iszapból felhúztuk a háromágú vasmacskát, s már indultunk is. Gergő vitéz a ladik orrában kuporgott. Betyár kutya középen, én magam pedig a ladik farában álltam, és a csáklyafával segítettem a csónak haladását. Még talán annyi időt sem úsztunk az Árok vizén, amennyi idő alatt a kakukk elmond két verset a galagonya ágai között, amikor megszólalt Gergő vitéz. — Te Tarisznyás! Ingoványországban senki nem lakik? — Dehogynem, egykomám, nézz csak jobban körül. Még be sem fejeztem a mondóké mat. amikor valaki megszólalt a ladik mellett: — Brekk, itt vagyokk, kekk. Kit hoztál, Tarisznyás, brekk meg kekk? — Szerbusz, piros hasú béka. Gergő vitéz jött el velem, hogy megismerje Lápországot. — Elmehetek, brekk, veletek, kekk? Elmondanám, amit tudok, brekk meg kekk. — Gyere csak — mondta Gergő vitéz —, ugorj ide mellém. Fodor Katalin illusztrációja Kedves Barátom! Akarsz-e Gergő vitézzel, Tarisznyással és Betyár kutyával együtt te is Lápországba kirándulni ? Ha igen, szedd össze a tudományodat, keríts egy szép nagy rajzlapot, és vízfestékkel vagy színes krétákkal fesd meg. te hogyan képzeled el Lápországot és annak lakóit. Rovatomban még hat lápországi mese vár közlésre, egy-egy a piros hasit békáról, a vízisiklóról a sárszalonkáról, a bíbicről, a mocsári teknősről és a vidráról Légv te a mesék illusztrátora! Rajzold meg, hogyan képzeled Gergő vitéz találkozását ezekkel az állatokkal, küldd be a Kuckóba, a legjobb rajzokat a mesefúzér további részeivel együtt közöljük rovatunkban, s jutalmul csudajó kulcstartókat is kaptok tőlem. Várom hát rajzaitokat, és jó munkát kívánok! (nő 16)
