Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-09-10 / 37. szám

„Jól működő nőszervezet a bélai (Belé) — írja levelében dr. Hofer Lajos. — Az alig hatszáz lelket számláló kisközségben már hat éve vezeti ezt a tömegszervezetet Varga Kálmánné (képünkön), s ha az arra járó azt kérdezi, kinek köszönhető, hogy az egész falu tele van virággal, mindenki az ö nevét és az általa vezetett szervezet tagságát említi, így jutottam el hozzá egy kis beszélgetésre. — Hányán is serénykednek, hogy szebb legyen a falu? — Hatvanhatan — válaszolja mosolyogva —, s ebből harmincöt tagunk harmincöt éven aluli! Vannak hát fiataljaink, nem úgy, mint a hozzánk hasonló aprófalvakban ... És nemcsak az utcák virágdíszeit gondozzuk, részt veszünk a tavaszi és őszi nagytakarítá­sokban, a halottasházat is mi hoztuk rendbe a festők után. A szövetkezetben eddig csak­nem kétezer órát dolgoztunk már, s őszre további ezret tervezünk. Mert nekünk na­gyon jó a kapcsolatunk a szövetkezettel. Júniusban Muzslán (Muzla) volt egy járási mezőgazdasági értekezlet, s ott kitüntették azokat a szervezeteket, amelyek rendszere­sen segítenek a szövetkezeteknek. De nemcsak a szervezeteket tüntették ki, hanem Varga Kálmánnét is. aki a kertbarátok szövetségétől is kapott elismerő oklevelet aktív, kertészkedést népszerűsítő munkájá­ért. A bélai nőszervezet figyelme azonban másra is kiterjed. Gyermeknapon megaján­dékozzák az óvodásokat és elbeszélgetnek velük, minden évben rendszeresen látogatják a falu idős lakóit, főképp a nyolcvan éven felülieket, segítenek nekik ügyes-bajos dol­gaik intézésében, megajándékozzák őket. Részt vesznek a hnb által szervezett társa­dalmi munkákban is, s jó szervezőkészségé­ért, példamutató magatartásáért Varga Kál­mánné felszabadulásunk 40. évfordulója al­kalmából a hnb-tól is elismerő oklevelet kapott." Iván Sándor arról írt levelében, hogy a Jednota fogyasztási szövetkezet mit tett az utóbbi években a Kassa (Kosice) vidéki járás­ban, hogy dolgozóinak munkáját és életét megkönnyítse: „Szinte minden településen van kisebb-nagyobb üzletük, vegyeskereske­désük, s az ott dolgozók zöme nő, édesanya. Az ö lakáskörülményeik, étkeztetésük és üdültetésük javítására ebben az ötéves terv­ben 43 millió koronát fordított a szövetkezet. Vannak ugyan még „adósságaik" is, hiszen még ma is kénytelen 27 nőalkalmazottuk a megengedett 15 kilogrammnál jócskán ne­hezebb csomagokat emelgetni, de munkaru­hát, védőeszközt mindannyian elegendőt kapnak. Négy év alatt 278-an vettek részt fürdői gyógykezelésen, 18 stabilizációs üze­mi lakást utaltak ki s 3 millió koronával segítették dolgozóikat a lakásépítésben. Ha­zai és külföldi üdülésen 554-en vehettek részt, 237 gyermek pedig pionirtáborban tölthette nyara egy részét. Az alkalmazottak üzemi étkeztetése meghaladja az ötven szá­zalékot. És ami új, de szintén nagyon jó kezdeményezés: Csányban (Caria) 455 eze­­koronával járult hozzá a Jednota az óvoda é:. bölcsőde építési költségeihez, idén pedig több mint egymillió koronával ugyanilyen létesítmények építéséhez Szepsiben (Molda­­va n. B.) és Valalikyben. S ez a feladat vár rá még Mecenzéfen (Medzev) és további na­gyobb községekben is." „A Nagysallói (Tek. Luzany) Haladás Efsz kiváló fökertésze. Kovács Pál két női szoci­alista brigádnak is vezetője — írja Belányi János. — Az egyik, a 34 tagú brigád (képün­kön), mely 80 hektáron termeszt paradicso­mot és paprikát vetőmagnak, az aranyérem várományosa. Az ö munkájuk kettős hasznot hajt a szövetkezetnek. A vetőmagot a Semex n. v. vásárolja fel tőlük, s a paradicsomot és a paprikát pedig az oroszkai (Pohr. Ruskov) meg a rimaszombati (Rim. Sobota) konzerv­gyár dolgozza fel. A brigád a szabadföldi zöldségkertészetben is dolgozik, jó eredmé­nyekkel. A másik brigád Csekén (Caka) dolgozik, szintén a kertészetben. Az ö munkájukat megkönnyítik Földi András és Kovács László speciális kerti kistraktorai, melyekre tárcsák, boronák, palántázógép és egyéb kerti kisgé­pek szerelhetők fel. Télen minden brigádtag eljár a mezőgazdasági tanfolyamra, így szin­te kivétel nélkül szakképzett dolgozói kerté­szetüknek." „Jelentősen csökkent a munkabalesetek száma a tolmácsi (Tlmace) energetikai gép­gyárban az első félévben: 28-cal kevesebb, mint a tavalyi és hasonló időszakában. Hogy mindez minek köszönhető? A gyár illetékesei megkülönböztetett figyelmet fordítanak a munkavédelmi oktatásra, szigorúbban ellen­őrzik a biztonsági előírások betartását, ele­gendő védőeszközt bocsátanak dolgozóik rendelkezésére. Megfigyelték az is, hogy a balesetek száma általában a második félév­ben növekszik ugrásszerűen. Erre is felké­szültek : fokozottabb ellenőrzést vezettek be, s szigorúan büntetik a biztonsági előírások megszegését, és azokat, akik nem viselik munka közben az előirt védőeszközöket" — írja Ábel Gábor. „Egyes tanulók pionírtáborban töltötték nyaruk egy részét, így a gombai (Hubice) állami gazdaság dolgozóinak gyermekei a Fülek (Firakovo) melletti Obrucnán, ahol sza­­ratovi iskolások üdültek velük együtt. Ezt ki is használták a tábor vezetői: orosz nyelvtanfo­lyamot szerveztek a nagyobbaknak, dalokat és társasjátékokat tanultak meg a gyerekek szovjet pajtásaiktól. Azoknak, akik itthon maradtak, az iskolai napközi kínált foglalko­zásokat Nagymagyaron (Zlaté Klasy). Sándor Ildikó vezetésével a gyerekek ellátogattak a nyugdíjasok „napközijébe" is, rögtönzött műsorukat tartalmas beszélgetés követte, majd a gyerekek a nyáron át készített aján­déktárgyakkal lepték meg az idős embere­ket. A helyi művelődési klubban a nyár folyamán délelőtti filmvetítéseket tartottak a gyermekeknek, így csökkentve a felügyelet és irányítás nélkül, sokszor életveszélyes nyári „tevékenységre" fordítható idejüket — írja Baráth Ilona. Nőpolitika és életszínvonal A Szlovákiai Nőszövetség székházában észt turista­­csoport mintegy harminc nőtagját fogadta Darina Cernová, a Szlovákiai Nöszövetség Központi Bizottsá­gának alelnöke és a szövetség titkára, illetve osztály­vezetői. A vendégek a Szovjet Nöbizottság dolgozói és a Szovjet—Csehszlovák Baráti Szövetség észtor­szági aktivistái voltak. Darina Cernová tájékoztatta a vendégeket a szlová­kiai nők helyzetéről, azokról a mérhetetlen változások­ról, amelyek életükben a felszabadulás óta eltelt negyven év alatt bekövetkeztek, továbbá az SZNSZ megalakulásáról, küldetéséről, szervezeti életéről. A vendégek rendkívüli érdeklődést tanúsítottak a nöszö­vetség évek óta tartó, a köz hasznát szolgáló mozgal­mai iránt, mint amilyen A jó ötlet aranyat ér, a Mindent az emberért és a nemrég meghirdetett a Társadalomnak, a családnak, önmagunknak. A másik téma, ami iránt az észt nők különösképpen érdeklőd­tek, a nőpolitika és családvédelem kérdésköre volt. Ezzel kapcsolatban Darina Cernová elmondta, hogy már kidolgozás alatt áll az a kimerítő jelentés, amelyet az SZNSZ a XVII. pártkongresszus elé terjeszt majd a nők helyzetéről, s amelyben konkrét javaslatokat is tesz élet- és munkakörülményeik további javítására, többek között azt is javasolja majd, hogy a kisgyerme­kes anyák rövidített munkaidőben dolgozhassanak. Maré Ots, az észt nölap föszerkesztöhelyettese és Saarna Maarika, az észt rádió munkatársa elmondták, hogy náluk jelenleg a nőpolitika fontos célja a szolgál­tatások, a kereskedelmi hálózat fejlesztése, mert — amint azt Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára is nem egy beszédében hangsúlyozta — enélkül elkép­zelhetetlen a szovjet dolgozók, és különösképpen a nők munkafeltételeinek javítása, életszínvonalának to­vábbi emelése. (láng) Fotó: Könözsi I. Nyári fejtörő — nyári játék Hetedik fordulónk — Három klasszikus fö — kérdéseire a helyes válaszok a következők: A — 2, B — 1, C — 3;. Sorsolással ajándéktárgyat nyert: Rácz Júlia, Fülek (Filakovo), Szászi Gyula, Safárikovo, Kaprinay Margit, Nagyfödémes (Veiké Úlany), Hamar Barbara, Dunaszerdahely (Dunajská Streda), Köteles Jánosné, Kassa (Ko­sice). A nyereményt postán küldjük. A nyerteseknek gratulálunk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom