Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-22 / 4. szám

Fotó: Könözsi István A A _ iskolareform nemcsak új oktatási-nevelési r\*j módszerek levezetését, alkalmazását tette szükségessé, hanem bizonyos változásokat hozott a tanulók tudásának és magatartásának az értékelésében is. A pedagógus legnehezebb feladatai közé tartozik ítéletet mondani a tanulóról. Nem véletlen, hogy az értékelés formája és módja a legtöbbet vitatott kérdések közé tartozik a pedagógiában. S nemcsak a pedagógu­sok vitatkoznak rajta, hanem mindenki, akit érdekel. A tanulói teljesítmények mérésére sokféle formával próbálkoztunk már. Az úgynevezett abszolút minősítési értékek állandóak. Ezeknek a kritériumait nálunk az Osztályozási szabályzat határozza meg. Azért időszerű erről beszélni, mert az 1984—85-ös tanévben új Osztályozási szabályzat lépett érvénybe, ami egyes cikkelyeiben lényegesen eltér az előzőtől. Minden részletét elemezni és megmagyarázni egy újság­cikkben nemcsak felesleges, hanem lehetetlen is volna. E feladat minden iskolában a pedagógusoké. Már ezzel is utaltam rá, hogy az osztályozást senki sem tekintheti titoknak, vagy az iskola belső ügyének, még kevésbé magánügynek, de ugyanakkor olyan valaminek sem, amibe mindenki belebeszélhet és úgy magyarázhatja, ahogy neki tetszik. A szabályzat jogi jellegű dokumen­tum, amihez pedagógusnak, tanulónak, szülőnek egya­ránt alkalmazkodnia kell. Gondolhatnánk, hogy az utóbbit ki is hagyhattam volna, hiszen az érdemjegyek megállapítása, a tudás elbírálása a tanítási órákon történik, ahol csak a tanulók és a pedagógus van jelen. Ez igaz, de a pedagógusok kötelessége rendszeresen tájékoztatni a szülőket is gyermekeik szorgalmáról, aktivitásáról, alkotókészségéről, magatartásáról és így tovább. Igaz. sok bírálat elhangzik az iskolák rovására, miszerint túlságosan leszűkítik a döntő tényezők körét. Csak tudást, szorgalmat és viselkedésformát értékelnek. Én azt mondom, iskolája válogatja. Sőt egy iskolán belül a pedagógusok között is tehernek némi eltérések. Valóban fennállhat a veszélye annak — sok esetben fenn is áll —, hogy szigorú rendeletek és szabályzatok ellenére is, a szubjektivitás és a beszűkülés érezteti a hatását E megmerevedés elkerülésének előfeltétele a pedagógusok rendszeres önképzése, a szülők fokozot­tabb érdeklődése a korszerű nevelési és oktatási mód­szerek iránt S nem utolsósorban a szülők és az iskola őszinte együttműködése. Mindez persze túl szép lenne. Csakhogy nekünk számolnunk kell sok mindenféle akadállyal, illetve konfliktusforrással. Ne említsek töb­bet, mint a gyermekek családon belüli különféle helyze­tét Az is kétségtelen, hogy a tanulók alkotókészsége (kreativitása) iskoláinkban még keveset érvényesül. Nem azért, mert a pedagógusok nem érzik jelentőségét hanem inkább az oktatási feltételek hiánya miatt. Ha ma még nem is. de a jövőben feltétlenül előtérbe kerül e felbecsülhetetlen értékű emberi tulajdonság kibonta­koztatása. Félő azonban, hogy addigra a fiatal pedagó­gusnemzedék is nagyon megszokja, hogy előnybe he­lyezze a ..konvergens” gondolkodású gyermekeket akik szorgalmasak, pontosak, engedelmesek, udvariasak, vagy­is az általános értelemben vett „példás” tanulókat. Pedig vannak másképpen gondolkodó gyerekek is, akik a problémákat meglepő, az eddigiektől eltérő, szokatlan módon akarják és tudják is megoldani. Megjegyezném, hogy oktatási rendszerünk alapelvei ezt megengedik, lehetővé teszik, sőt némely esetben meg is kívánják. A gyakorló szülök tudják a legjobban, hogy az alapiskola első, második osztályába járó csemetéiknek képtelenek segíteni a házi feladat megoldásában, pedig a gyermek ugyanazt tanulja, amit az anyuka meg az apuka alig negyed századdal előbb. Bizony nemcsak a munkame­net más, hanem a gondolkodás módja is megváltozott. Csupán arra kell ügyelni hogy ez se váljék mechanikus­sá. A sztereotípia veszélye itt is fennálL Az Osztályozási szabályzat nemcsak merev jogi for­mula, hanem metodikai útmutató is a pedagógus szá­mára, hogy mi mindent kell figyelembe vennie, ha értékel. A lényeges változásokat nem az jelenti, hogy az GYERMEK eddigi három magatartási osztályzat helyett négyet alkalmazhal vagy az összesített érdemjegyek száma is négyre emelkedett; miszerint a kitűnő és megfelelt közé még beiktatható a jelesen megfelelt. Ezek inkább for­mai kérdések. A lényeg mögöttük van. az elbírálás árnyaltabbá válásában rejlik, ami pedig nagyobb fele­lősségérzetet és jobb emberismeretet kíván. A dicséret és a büntetés formáit is meghatározza a szabályzat. Igaz, mint pedagógiai alapelvek és alkalma­zott nevelési formák eddig is érvényben voltak. Ám azáltal, hogy bejegyzés formájában az osztálynaplóba is bekerülnek, nemcsak egy számjegy tanúskodik majd a tanuló cselekedeteiről vagy ha úgy tetszik, beilleszkedé­séről a közösségbe, társadalomba, hanem sok esetben az indoklás is. Tudnia kell a szülőnek, hogy gyermeke elbírálásával nem kötelessége minden esetben egyetérteni. Minthogy a valóságban nemegyszer így is van. Persze az elégedet­lenség kinyilvánítására is meg kell találni az elfogadha­tó. mondanám inkább, emberséges formát. Senkinek sem tesz jól. ha az elégedetlenkedő szülő úton-útfélen panaszkodik, vagy még kellemetlenebb, ha szidja gyer­meke tanítóját A szabályzat előírja a reklamáció, illetve a tiltakozás megfelelő formáját. Hangsúlyozom, ha erre sor kerül, senkinek sem szabad érte megharagudnia, és játszani a sértődöttet. A pedagógus is ember, tévedhet minthogy ez nem egy esetben elő is fordul. Ám úgy állítani az igazunkat hogy ezzel senkit se bántsunk meg, valóban nagyon nehéz. Meg kell tanulnunk vitatkozni is! Ha csak a leírt szó, ez esetben a jogi formula, mondjuk a szabályzat 13. cikkelye értelmében járunk el, nem sokra megyünk vele. Legfeljebb újabb konfliktuso­kat felesleges bonyodalmakat teremtünk. Szó sincs róla, hogy tagadnám a törvény adta lehetőség felhasz­nálását. Itt is inkább a megelőzés lenne tanácsosabb. Ám. ha mégis kénytelen valaki ehhez folyamodni, nagyon alapos felkészülést és méltó emberi magatartást kíván az eljárás. Hogy ne kerülgessem a forró kását, a vizsgáztató bizottságokra gondolok. Árra. hogy ha a szülő nem ért egyet gyermeke valamelyik osztályzatá­val, kérheti a tanuló újbóli vizsgáztatásál ami háromta­gú bizottság előtt történik. Itt említeném meg, hogy az eddigiektől eltérően az 1—4. osztályok tanulói javítóvizsgát nem tehetnek. Az alapiskola felső tagozatán az úgynevezett nevelési tan­tárgyakból sem pótvizsgázhatnak a tanulók, mint példá­ul a testnevelésből, zenei nevelésből és a képzőművésze­ti nevelésből. Nem emlékszem rá, hogy valaha is tanuló e tantárgyakból megbukott volna. Ha mégis, hát akkor a szabályzat értelmében kell eljárni. Köztudomású, hogy a régebbi Osztályozási szabály­zat megengedte, hogy az alapiskola tanulója elégtelen osztályzattal is felsőbb osztályba léphessen, ha a peda­gógiai tanács, vagyis az iskola nevelőtestülete ezt jóvá­hagyta. Persze voltak egyéb feltételek is, melyeket most hadd ne taglaljak Újabban ez lehetetlenné váll Mond­jam, szerencsére? Ezáltal az elbírálás nagyobb határo­zottságot és több felelősséget kíván a pedagógustól. A tanulótól pedig erősebb akaratol pontosabb és szorgal­masabb munkát Az érdemjegyek meghatározásának a kritériumai is szigorúbbá váltak. Az alapiskola tanulója nem ismételhet többször, csak egyszer egy osztályl Azt hiszem, ez nemcsak pedagógiai kérdés, hanem népgazdasági érdek is. Hiszen mindnyá­junknak az a célja, hogy a gyermek testi és szellemi fejlődése a kívánt ütemben folyjék. Ha valami oknál fogva mégsem így történik, akkor máshol kell keresni a kiutat A nyakra-főre való buktatásokkal zsákutcába kerülünk. Rendelet szabályozza azt is, hogy csak iskola­­érett gyerek íratható be az első osztályba Az iskola­érettségről pedig megfelelő szakemberek döntenek. Iskolarendszerünk megengedi, sőt megkívánja a ta­nulók differenciált elbírálását, persze nemcsak az ér­demjegyek odaítélésében, hanem elsősorban veleszüle­tett adottságaik kifejlesztésében. Nem minden tanuló indul egyforma eséllyel. Vannak gyermekek, akik ké­sőbben érnek, még akkor is, ha első osztályba lépni alkalmasnak találtattak. A szülőnek ezért mindenkép­pen méltányolnia kell a pedagógus véleményét. Nem vall igazi és őszinte szeretetre. ha a gyengébb vagy a közepes adottságú gyermeket az élvonalba hajszolják. Mert nincsenek mindenben gyenge és mindenben kivá­ló adottságú gyermekek. De még mindenben átlagosak sem. A differenciálásnak pedig az a feladata, hogy a kivételes adottságúnk ne kallódjanak el. E fejtegetésem végére azzal tennék pontol hogy ne csak azt nézzék a kedves szülők, hogy milyen osztályza­tot visz haza gyermekük az iskolából mert ez a törődésnek csak nagyon kis hányada leheL Gondolkod­ni, alkotni és emberhez méltó viselkedésre kell megtaní­tani a gyermekeinket. Ez pedig csak közös erővel lehetséges. Dr. CS1CSAY ALAJOS ÉRTÉKELÉSE

Next

/
Oldalképek
Tartalom