Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-22 / 4. szám

1885-ben született Budapesten Moscovitz Amália, akinek életében meghatározó szerepet egy kis felvidéki falu, Alsókörtvélyes kapott, melynek határában szüleinek birtoka volt. Itt élt gyermekként, s később művészként e vidék, a szomszédos Leszna község után nevezte magát Lesznai Annának. Hogy életével, művészetével mennyire meghatározóan kötődött Nagymihály és Varannó (ma Michalovce és Vranov) környékéhez, nálunk kevésbé van a köztudatban, mint Magyarországon, ahol Lesznai Anna költészetének, festészetének, képzőművészeti tevékenységének már annak idején is voltak komoly méltatói, s ahol már történtek kísérletek arra, hogy munkásságát összegezzék, művészi profilját megrajzolják.

Lesznai zsidó család sarja volt, nemességet a nagyapja szerzett, aki az 1831-es kolerajárvány idején annyi embert gyógyított meg, hogy híre eljutott az Andrássy grófok házába, s id. Andrássy Gyula Zemplén vármegyében birtokot is adott neki. Zempléni Moscovitz Geyza, az édesapa élte a vidéki birtokos nemesek életét, lovagolt, vadászott, részt vett a megyei politikában, barátkozott a

Lesznai Anna az ötvenes években

ezek közt az emberek közt, hiszen itt még dívott a lelkésznek fizetett párbér és „az első éjszaka jogának" hagyománya. Ilyen világ vette körül a körtvélyesi kastélyt, mely maga sem jeleskedett a modem civilizáció vívmányaival.

„Furcsa — írja naplójában Lesznai Anna —, hogy köztem és e ház építői, régi lakói közt nincs vérségi kapocs, pedig kell lennie öröklött tulajdonságoknak, mert hisz az én

Körtvélyes

A Moscovitz-kasté/y háznépe

A gyermek Lesznai Anna édesanyjával és bátyjával

Körtvélyesi társaság: Fábry Zoltán, a Guttmann-lányok, dr. Simái Béla, Palotai Boris és Gergely Tibor *

környékbeli birtokosokkal, gyakorolta kegyúri jogait, elhanyagolta gazdaságát, és költséges életmódjával apasztotta az örökölt vagyont.

Felesége Hatvany-lány volt. Finomlelkü, gyöngéd, tűrő asszony, aki férje és szülei közt tartotta az egyensúlyt, mert a gazdag, de józarr polgári szülők rosszul tűrték a férj dzsentri allűrjeit.

A világot, amelyből indult, így Írja le naplójában Lesznai Anna: „Rákócz veszekedő kis szomszéd és rokonság, pipázgató agglegények a kényelmesen terjeszkedő fák lakatlan kertben, melyet öreg bácsi ápol, s nem zsákmányol ki, gazdagít. Körtvélyes — virágok s omló kőfalak örökéletű vadszöllö alatt. Dolha — parasztház, lányok, a kis templomot hársfa toldja, vadászkastélya tán soha se látott száz kastélyú dús nagyúmak. Rákóczi egy éjen pihent benne, egy vacsorát tálalt néki a ház — s kiindulópontja sok hontalan zsidónak, kiknek furcsa, hogy gyökerük van, rögzített Ahasvérok."

Alsókörtvélyes (ma Hrusov) a századfordulón többségében szlovák lakosú kis falu volt, nagyon szegény parasztnép lakta. A szegénység alázatot, babonát és bigott vallásosságot hozott magával. Lesznai Anna eszmélése idején úgy érezte, a középkorban él

Száz éve született Lesznai Anna

lelkem egy részét Körtvélyestől kaptam és ők is. Nekem is ugyanaz a ház volt első örökre bevésődő képzetem, „a ház", s mindeniket vele hasonlít össze fantáziám. Magasabb, mint Körtvélyes, derűsebb vagy komorabb, laposabb a fedele ... S ez lett az életben magamnak mint mérték, és sok más közös benyomás, a hegyek kékje, az ablak rácsa ugyanazt a rajzot metszette ki számukra a világból."

A kastély tizenhat holdas parkjából Lesznai Anna édesanyja amatör botanikus lévén csodálatos arborétumot varázsolt, ritka növényekkel, fákkal, színpompás virágokkal. Lánya születésekor négyholdas fenyősort ültetett úgy, hogy a fák koronái a magasban majd összeérjenek, s tetőt alkossanak a leendő sétány felett. A gondozott és félvad természet kénye-kedve szerint burjánzott itt, a gyermekek legnagyobb gyönyörűségére. A domb alatt folyt az Ondóvá a belé torkoló Tapollyal. Közelről a lesznai dombok, távolban pedig a Vihorlát hegyei magasodtak a táj fölé. E hely alkalmas volt arra, hogy a költői és festői tehetséggel megáldott embert megihlesse. Lesznai Anna azonban úgy merített ihletet ebből a természetből, hogy együtt élt vele. a természet törvényeit követte, s úgy fogta fel a természetet, mint egy tisztultabb világot, ahová a civilizáció bűnei elöl elvonulhat, s maga is megtisztulhat vele.

„Kezdetben volt a kert" — írta életrajzi regénye címéül, s valóban e kert, e varázslatos világ néz vissza ránk képeiről, köszön vissza verseiből. Igaz, egy egészen más kert, mint a körtvélyesi, mert Lesznai nem az a művész volt, aki másolni próbálta volna a természetet vagy élményeit. Lesznai maga volt az a kert, sokszínűségével, hirtelen változásaival, azzal, hogy egyszerre sokféle arcát mutatta a világnak, mégis valami rejtély övezte. Kortársai, a Nyugat körül tömörülő írók és kritikusok számtalanszor méltatták munkásságát, egyikük olyasmit is mondott, ha Lesznai nem magyarul, hanem valamely világnyelven ír, kora világirodalmának nagyjai közé kerül.

S talán nem véletlen e feltételezés. Lesznai Anna, bár gyermekkorát a középkor szelleme lengte be, teljes emberi életre vágyott, s azt ki is alakította magának. Budapesten