Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-04-30 / 18. szám

A mi békeharcunk

Jövőre lesz száz esztendeje, hogy a chicagói munkások tömegtüntetést tartottak a nyolcórás munkanap bevezetéséért. A burzsoázia osztályrendörsége a megmozdulást brutálisan szétverte, mire négy nappal később az amerikai nagyváros proletariátusa tiltakozó gyűlést szervezett, amelyen rendőrségi provokátorok bombát dobtak az emberek közé. A munkások vezetőit letartóztatták, bíróság elé állították, majd négyüket — koholt vádak alapján — kivégezték. A II. Internacionalé 899-es határozata május elsejét a proletariátus nemzetközi szolidaritásának ünnepévé nyilvánította.

Idestova egy évszázados történelme van már május elsejének, és ez alatt a száz év alatt egészen megváltozott a világ. Nemcsak abból a szempontból, hogy a lovaskocsit gépkocsi váltotta fel meg repülőgép, hogy felfedezték a radioaktivitást és megszerkesztették az atombombát, és hogy mindennapjaink eszköztárában meghonosodott a számítógép. Abból a szempontból is átalakult a világ, hogy teljesen más lett a dolgozó ember helyzete. És ez szorosan összefügg a kilencvenkilenc esztendővel ezelőtti május elsejével, a dolgozók öntudatra ébredésével.

1886-ban a munkásmozgalom elméletileg képzett tagjai már évtizedek óta ismerték Marx és Engels alapvető művét, a Kommunista Kiáltványt, a tudományos kommunizmus eszméinek összefoglalását. Lehet, sőt nagyon is valószínű, hogy a Chicagóban tüntető munkások nagy része csak ösztönösen érezte, hogy erőt képviselnek a dolgozó tömegek, amely képes lesz egyszer a világ megváltoztatására, a javak igazságosabb elosztására, egy olyan társadalom létrehozására, amelyben az ember értékét az általa végzett munkával mérik.

Három évtizeddel később, 1917 októberében a Lenin vezette orosz kommunisták a gyakorlatban is bebizonyították, hogy létrehozható ilyen társadalom. A Marx és Engels nyomdokaiban haladó és alkotó Lenin a kor jellegének és követelményeinek megfelelően válaszolt az emberiség problémáira. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom előkészítése és szervezése közben olyan kérdésekre adott feleletet, mint a háború és béke problematikája, a munkáshatalom létrehozása és megtartása, a gazdaság építése, a művelődés, a hatalom gyakorlása stb. És a forradalom lánglelkű vezére a tennivalók kijelölése közben a

társadalom felét kitevő nőkkel is számolt. Számos esetben rámutatott, hogy a nők kiszolgáltatottsága az új rendszerben tarthatatlan, és hogy a nők teljes egyenjogúsítása nélkül elképzelhetetlen a szocializmus felépítése.

A szocialista építés egyes fázisaiban gyakran felmerültek — és felmerülnek — a nők társadalmi szerepével kapcsolatos kérdések. Rendszerünk egyértelműen hitet tett amellett, hogy teljes egyenjogúsítást csakis az általános érvényesülési lehetőségek megteremtésével lehet végrehajtani. És nem késlekedett a lehetőségek megteremtésével. Egyre több nő vállalhatott munkát, egyre több nő került a középiskolákba, felsőoktatási intézményekbe. Ma már népgazdaságunknak nincs is olyan területe, amelyen ne kémének jelentős részt maguknak a tennivalókból a nők, legyen az a kutatás területe csakúgy, mint a könnyűiparé vagy az egészségügyé.

Társadalmunkban sem hárulnak könnyű feladatok a nőkre, és nem könnyű összehangolni a munkahelyen való helytállást a családdal való törődés ezernyi teendőjével. Az ebből eredő ellentmondások feloldása olykor bizony nagyon nehéznek tűnik, ezért hamis próféták is akadnak, akik a nőket ismét száműznék a tűzhelyhez. Vagyis a könnyebb megoldást választanák ahelyett, hogy a nők munkavállalását jobban összehangolnák a családdal való törődés megkönnyítésével, hogy többet törődnének a szabad idő, így a család közösen eltölthető idejének megnövelésével, az ehhez szükséges feltételek megteremtésével —• vagyis a szolgáltatások fejlesztésével, a közművelődési lehetőségek bővítésével stb.

A nők mindig ott voltak a május elsejei ünnepségeken. Akkor sem hiányoztak, amikor még merészség volt kivonulni ezen a napon az utcára, hogy férjeikkel, fiaikkal együtt tüntessenek a munkáért. Ma is együtt menetelnek a férfiakkal, de ma már azért, hogy ezen a szép napon együtt ünnepeljék azokat az eredményeket, amelyek létrehozásából az utóbbi negyven esztendőben egyre többet vállalnak, vállalhatnak magukra. Csupán néhány adat. Hazánkban a szakemberek 49 százaléka nő. A tudományos dolgozók körében 26 százalékos a képviseletük, az alapkutatásban több mint ötven százalékos. Nem hiányoznak a nők a szocialista brigádok, a komplex racionalizációs brigádok soraiból sem, és egyre több a női újító is. Élen járnak a nők a társadalmimunka-vállalásban, jóllehet a család is igényli szabad idejüket. Vannak szinte kimondottan női szakmák, vegyük csak szemügyre az egészségügyet, a pedagógiai pályát vagy a könnyűipart. Nem hiányoznak a nők a közéleti, a kulturális, a politikai tevékenységből sem, erről tanúskodik a nőszövetség szervezeteiben végzett sokoldalú és egyre eredményesebb munkájuk is. Hiszen az alapszervezetekben „nemcsak" a kézimunka-körök tevékenységével törődnek, hanem azokkal a viszszásságokkal is, amelyek szükebb-tágabb környezetükben nehezítik mindennapi életünket, munkánkat, legyen szó akár a belkereskedelmi ellátásról, akár a munkakörülményekről. Szóvá teszik az illetékes fórumokon a hibákat, s nem maradnak meg csupán a szónál, maguk is tesznek felszámolásukért.

Persze, a társadalom sem vár ölbe tett kézzel, míg valaki felhívja figyelmét a javításra szoruló dolgokra, hiszen szüntelenül javaink gyarapításán fáradozik. És azon, hogy a megtermelt javakból a lehetőségekhez mérten mindig több jusson a lakosság életszínvonalának fejlesztésére, ami egyebek között a növekvő szociális juttatásokban is megnyilvánul. Gondoljunk csak a legutóbb, az év elején életbe lépett szociális intézkedésekre, amelyek ezúttal elsősorban a gyermekes családok helyzetén hivatottak tovább javítani.

Hazánk népének nagy része immár a negyvenedik szabad május eljesét ünnepelheti. Negyven esztendővel ezelőtt kezdhette el népünk a háború utáni újjáépítést, majd egy teljesen új ország teremtését. Sok-sok nehézség árán, de annál lelkesebben teremtettünk egyre több értéket, elosztható javakat, hiszen a szabad hazában élő, a kizsákmányolás igája alól felszabadított, öntudatos munkás, földműves és értelmiségi egyet akart és akar ma is: békében végzett becsületes munkával hozzájárulni mindennapi eredményeink javításához, tudva, hogy a növekvő közjavakból az egyénnek is több jut. És azzal is tisztában van: a tisztességesen, becsületesen végzett munka egyúttal békeharc is. A mi békeharcunk. Ilyen harcra kötelez bennünket a chicagói munkások kilencvenkilenc esztendővel ezelőtti május elsejei tömegtüntetése is.

PÁKOZDI GERTRÚD