Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-04-16 / 16. szám
Mi van, Mikolák, kérdem tőle, tán valami ünnep van, egyre a földig hajladozol. „Nézzék csak, aszondja, a vén boszorkáját, majd adok én neked olyan ünnepet, hogy megemlegeted!" Aj, te, mondom magamban, te sátánfajzat, azt hiszed, hogy épp tetőled fogok megijedni? Tűnj el, mondok, te piros szemű galóca, mig a szemed közé nem köpök. Nevetek. A boltban a többiek is mind a hasukat fogják. Ez meg elindul, megbotlik a lépcsőn, oszt zsupsz, bele a pocsétába, az ünneplő nadrágban, úgy kell neked, mondom, ne sértegess egy öregasszonyt. Paranya hangosan és fesztelenül hahotázva belefújta orrát a kötényébe. Én meg rágyújtottam, és nagyon vigyáztam, nehogy egy szót is szóljak. —... Megesett, hogy délig aludt, oszt járta a falut, mint valami őrmester, de a lustasága mindennél erősebb volt, annyit feküdt a kemencén, hogy feltört az oldala, biztosan mind megszámolta a svábbogarakat, kész számvivő, a háza meg ebek harmincadjára. Ez aztán a proletár! Kis mitugrász, oszt lám csak, ránt egyet a gatyáján, s az asszonyka megint csak teherben van, a bakancsa orrát se látja szegényke. Van baja elég. Szóval, összekálapáltak imigyen egy egész siserehadat, hetet, tákoltak valami varjúfészekféle viskót, oszt élnek mint a pinty, ha van pénz — jó. ha nincs — még jobb. Persze más fehérszemélyt is kipécézett, megpróbált a koslató kanyija, sok jóféle átment a keze között. Az asszony meg szótlan, a szülei is csendesek voltak, rossz szót azoktól nem hallottál, ö maga még csendesebb. Mondom neki egyszer: vedd el a nadrágját, oszt akaszd a kertbe zászló helyett, hogy ne léphessen meg a parázna, ne hozzon szégyent a fejedre. Nem szól, csak bőg ... Másszor meg. emlékszem, találkozók az emberrel és megkérdem: „Mikolaj Mikolajevics, mihez kezdesz, ha bedöglik a masina?" Röhög, szétveti a lábát. „Amíg kell, meglesz a kenyér, megtalálom én a számításomat." Hát így láttam ötét akkor, harmadnapra meg, mondják, hóttan hozta haza a szán. Lisztért mentek a férfiemberek az erdőgazdasághoz, útközben berúgtak, ez rábukott egy zsákra, egyik sem nézett feléje, mind tökrészegek voltak, ugye, eldűlt, oszt teljesen megfagyott. Veszettül odavolt a potya pálinkáért, nyugodjék békében, abba pusztult bele. Hét gyerek, bátyuska, hét, és mind kicsinyek! így aztán most Oljutka egymaga kínlódik, hogy min él, és meddig húzza, isten tudja ... Megint rágyújtottam, kifelé néztem az utcára. A házikóban folyvást zümmögtek a legyek. Az eső elállt, de az ég nem derült ki, alacsonyan a föld felett egyre vonultak a boglyas felhők valahová. Felbégetett a ház mögött egy birka, az ablak alatt egy asszony haladt el vízhatlan csizmában, széles szára döngve csapkodta a lábikráját. — Oljutka! — kiáltott rá az ablakból Paranya anyó. — Nem látta a mi Arkagyijunkat, reggel elment a raktárba, oszt étien van a muzsik. — Láttam, nagyanyó, láttam, éppen kijött az irodából. Oljutka klaffogó csizmájával eltűnt a sarkon, én meg nem akartam megvárni Arkagyijt, és haza készülődtem. — Aj, bátyuska — mondta búcsúzóul Paranya anyó —, igen jó ember vagy te, látom, a ruhád is rendes, szép, hogy benéztél, meglátogattad a vénasszonyt. Gyere el, mielőtt elutazol, mindig jól megvoltunk a tieiddel, anyácskádat meg tiszteltetem, és mindenkit tiszteltetek. Megvénült, mondjad, a hírharang, de a nyelv még mindig forog, hisz néked is eleged lehet, téged is bizonyára elzsibbasztott a kereplésem. ... Még sokáig hallottam a hangos öregasszony-hangot, fülemben harangoz ma is, az égererdös otthoni tájra hív, ahol egyik szemével sír, másikkal nevet az ég, s kesernyés illatú nyirfafüst száll a levegőben. Doboss Gyula fordítása Anyjuk megkönnyebbülten felsóhajtott: a fiai nem vették észre a féltékenységet a szavaiban. Haragudott Má Blakira, amiért ő lett a főszereplő a családban, az ő családjában. Azt nem bánta, hogy félje fiatalabb feleségeket hozott, de hogy most olyan nőket tart, akik felette állnak tiszteletben, ez nagyon sértette. És még nagyobb sértés volt az, hogy ez a nő csak másodkézből feleség. Végül is ez a Blaki asszony nem valami asszonykereskedő házában kapta-e azt a csekélyke kis oktatást, aki majdhogynem vette őt, mint valami rabszolgát? Ezekiel ostoba volt, hogy egyáltalán aszszonyává tette. Csak mert parfümözte magát, és szerette kifesteni a szemét! És a lánya — pontosan olyan, mint az anyja! Akárhogy is. ezeket az érzéseit el kell rejtenie a fiai elől. és nagyon megörült, hogy Ilobában felmerült a gyanú: Akunna esetleg ogbanje, azaz „élőhalott”. Elfelejtette, hogy ez irigysége szelepéül szolgálhat. Hirtelen összeszedte magát, mert észrevette, hogy gyerekei csendben várnak a válaszra. — Igen. biztos vagyok benne, hogy az — jelentette ki határozottan. — Ő más. Találkoztatok-e valaha bárkivel is. aki ilyen ritkán szólalt meg? Holnap beszélnem kell erről az anyjával. Én félek az ogbanjéklől. Valamenynyien olyanok, mint akik túl jól viselkednek, de csak szerződéssel vannak ezen a világon, és menniük kell, amikor elérkezik az idejük. Mind fiatalon halnak meg, rendszerint első gyermekük megszületésekor. Fiatalon kell meghalniuk, mert másvilági barátaik visszahívják őket. Én boldog vagyok, hogy a három lányom közül egyik sem ogbanje. és csak olyan gondokat okoznak nekem, amelyekkel meg tudok birkózni, olyan bajt. amit megértek. Egy anya valóban bajban van, ha a lány ilyen földöntúli gondokat okoz neki. — Nem tudjuk megvédeni, anya? — kér-BUCHI EMECHETA hogy anyja szükségtelenül rosszindulatú, de neveltetése lehetetlenné tette, hogy megjegyzést tegyen rá. — Csike szereti AkunnáL de csak azért, mert tanulni akar, és segít neki. Csike tudja, hol a helye. Itt született, ebben a városban. Ismeri szokásainkat, nem? Látta, hogy a bátyjai mind Ibuszán kívül kerestek feleséget, nem? Hát még csak nem is jó barátok. Még le is szidja Akunnát az osztályban, az összes fiú füle hallatára. — Nem zörög a haraszL ha nem fújja a szél, gyerekeim. Remélem, az egész csak szóbeszéd. De még ha az is, jobb csírájában elfojtani. — Nem kellene ilyen beszédet meghallgatnunk. anya. Csak rosszindulatú fecsegés. Hogyan tudna egy ilyen csendes lány elcsábítani egy tanult embert, mint amilyen Csike. az egész iskola vezetője... és ráadásul közönséges rabszolga? «4 menyasszony ára — dezte Iloba ijedten. — Végül is a húgunk. — Noha csak húszéves volt. nagyon sok fiatal lányt látott szülésben meghalni. Haláluk rendszerint sok szenvedéssel járt, hiszen csak tizennégy-tizennyolc évesek voltak, gyengék, fáradékonyak, nem volt bennük sok erő. Most úgy látszotL a húguk is ilyen lány. Mindennek ellenére Iloba szerette Akunnát. és büszke volt apró sikereire. — Azt hiszem, mostanában lehetséges — mondta Ngbeke —, ha valaki hoz egy hatalmas varázslódoktort, és az elviszi oda. ahol megkötötték a szerződést a szellemekkel. Ez rengeteg pénzbe kerül. Emiatt kellene az anyjának aggódnia, ahelyett hogy arra tanítaná, hogyan ringassa a farát a rövid szoknyáiban, és nem engedné, hogy Ofulue fiával szóba álljon. — Ofulue fiával? Csikére gondolsz, a tanítóra? De hiszen ő osu, rabszolga fia, anya, és tudja, hol a helye. Csike csupán Akunna tanítója. — Kénytelen beszélni vele, mert az ő osztályába jár. Ezenkívül Akunnát nem érdekelheti! — kiáltotta Iloba, s a szája kiszáradt Ha ez igaz lenne, ez lenne a legnagyobb sértés, ami az övékhez hasonló családot érhet, amely sohasem keveredett idegen vérrel, hogy ne is beszéljünk a rabszolgák utódairól! — Megölöm azt a lányt, ha ez igaz — esküdözött Oszenekwu. Ogugua. aki közbeszólás nélkül hallgatta a beszélgetést, úgy érezte, éppen ideje, hogy szóljon valamit barátnője érdekében. Érezte. — Maradjunk hát ennyiben — fejezte be anyjuk. — De ne felejtsétek el, hogy pénzük van. És manapság pénzen bármit meg lehet vásárolni. A fiúk estére felvették hosszú ruhájukat, és kimentek a kunyhóból. Ideje volt. hogy felkeressék kedvesüket Ngbeke azt mondta, nem zörög a haraszt, ha nem fújja a széL és igaza volt. Csike szerelmes lett tizenöt éves tanítványába, bár nem tudott róla: még ha ráeszmélt volna is. mi történt, tehetetlen lett volna. Még soha nem látott ilyen önállóllan lányt aki ennyire nem bízik magában, aki ennyire fél a saját népétől. Az iskola, melynek Csike Ofulue a vezetője volt, egyben templomként is szolgált A hosszú épület fehérre volt meszelve, de az ablaktáblákat u/ílevelekkel sötétítették be. Az ablakok kör alakúak voltak, az ajtók igen kicsinyek, a tetőt pedig szépen takarták az okanjvrlevelek. Akunnát és öccsét azonban legelőször a fiúk nagysága lepte meg. Ezek a fiúk nem is fiúk voltak; a legtöbbjük kész férfi. Az egész iskolában csak három lány volt. és ahogy később rájött, ő volt a legnagyobb, és a leginkább előrehaladott a tanulmányaiban. Ezen az első napon szinte görcsösen kapaszkodott az iskolatáskájába, hogy megnyugodjék. • (folytatjuk) (nő is)
