Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-04-16 / 16. szám
Soóky László GERGŐ VITÉZ INGOVANY A vízisikló — Szerbusz, Tarisznyás — mondta valaki a nádtorzs tetejéről. — Régen jártál már felénk. — Szerbusz, vízisikló — mondtam. — Jártam én itt, csak te nem tudsz róla, mert mélyen aludtál az odvas fűzfa gyökerei között. — Az bizony megtehet, Tarisznyás. Tudod, még most is nehezemre esik a járás, valahogy nem bírok felmelegedni. — Ne félj, vízisikló, elmúlnak a fagyosszentek, fölmelegszik az idő, aztán már vidáman cifrázhatod az utad. — Bárcsak úgy lenne, Tarisznyás! Bárcsak csipognának már a piciny nádirigók a fészekben ... — Te vízisikló, ha megtudom, hogy bántottad a nádirigó fiókáit, annak nagyon rossz vége lesz, azt előre megmondom. — Csak álmodoztam, Tarisznyás. Tudhatod, mig itt vagy Lápországban, nem merem bántani a kicsinyeket. — Azután se, ha már elmentem. De, hogy biztos legyek a dolgomban, még ma szólok Kiőnek, a kígyászölyvnek, hogy tartsa rajtad a szemét. — Jaj, csak azt ne, Tarisznyás, inkább mindent megígérek ... — Ó, vízisikló — mondta Gergő vitéz —, milyen szép két sárga félhold van a fejed mögött, hol szerezted? — Szissz, az ükapámtól örököltem, aki a kígyókirály parádéskocsisa volt. — És mondd csak vízisikló, miért ijedt meg annyira tőled a piros hasú béka ? — kérdezősködött tovább Gergő vitéz. — Azért, mert először megbabonázom öt, aztán pedig hamm, megeszem. — És miért eszed meg őt? — Szissz, mert szeretem ... — Gonosz vagy, vízisikló! A piros hasú béka soha nem bántott téged! — Szissz, nem tudom, mi az a gonoszság ... — Az, hogy megeszed őt. — Ó, az nem gonoszság, csak éhség — mondta a vízisikló, azzal elkígyózott a nádtorzsok között. Láttam, hogy Gergő vitéz erősen megszomorodott, ezért azt javasoltam neki, hogy mondjuk el a kigyóversünket, hátha a vízisikló elszégyelli magát, és soha többé nem bántja a piros hasú békát. A versünk pedig így szólt: Úgy megyen úgy megyen kicsi kígyó a fű között, elöl a feje, hátul a farka, kicsi kígyó a fű között nyelve szétágazó, nyaka sárga örves, araszos szájában madártojást bújtat kicsi kígyó a fű között úgy megyen úgy megyen kicsi kígyó a fű között: békák holtra válnak, bogárkák remegnek, fűszál sem zizzen, levél sem zizzen holtra vált békák bénán hömbörögnek míg megyen míg megyen kicsi kígyó a fű között De láttam, hogy a versmondás sem vidította fel Gergő vitézt, csak ült szomorúan a ladik orrában, sajnálta a piros hasú békát. Jó hosszú utat megjártunk már az árok vizén, mire megszólalt : — Te Tarisznyás! Hogyan bűvöli meg a vízisikló a piros hasú békát? — A szemével, Gergő vitéz. A vízisiklónak nincs szemhéja, nem tudja lehúnyni a szemét. Ezt nézi ily elbűvölten minden béka, és védekezni is képtelenek. — Ó, de sajnálom — mondta Gergő vitéz —, s talán szomorkodott volna még egy jó darabig, ha fürge lábakon elibénk nem szalad egy sárszalonka. IVT Csepécz Szilvia Micsoda cirkusz! Micsoda cirkusz kacag az ég Naphanézö jegenyefák fölött táncolunk Jegesmedvék, óriások ez a színpad most porond A néző is velünk játszik jön a csengettyüs bolond A bohócunk elveszett és bűvész kerestetik Sok a semmirekellő a kenyerünk eleszik Micsoda cirkusz az igazgató cilinderében nyúl kacag S nem védi háló a magasban széltáncot járó lányokat Micsoda cirkusz ez sem a régi de ha jól érzed itt magad velünk nevethetsz s majd megköszönjük a móka végén a tapsokat!
