Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-04-09 / 15. szám
éveden és 1983 kozott 20 e . * helyzet ■ CSALÁDI KOR Mielőtt közreadok egy levelet, ismerkedjenek meg Eszter és György történetével. Tavaly váltak el. Nekem, György jóbarátjának megrázó élményt jelentett az igazi, szép diákszerelemből született, tíz évig tartó házasság zátonyra futása, már csak azért is, mert mindvégig figyelmes külső szemlélője lehettem látszólag harmonikus kapcsolatuknak. György, a tehetséges amatőr festő, az emberi nyíltság, a kitárulkozás, a közéleti szereplés megtestesült példája volt, míg Esztert inkább a zárkózottság, a bizalmatlanság jellemezte. Ellentétes alaptermészetükből eredtek később azok a konfliktusok, amelyek végül teljesen megmérgezték kapcsolatukat. Eszterrel ritkán találkoztam, s ha véletlenül szóba került a házasságuk, őszintén dicsérte, és a gyermektelenség, az előforduló súrlódások ellenére is jónak tartotta. Férjéről mindig rajongva, áradozva beszélt. Házasságuk utolsó hónapjaiban György súlyos érzelmi válságba került, ami baljós elöérzeteket váltott ki Eszterből, bár még nem tudta, amit én: hogy férjének külső kapcsolata van. György erről az egyre erősödő szerelemről nekem már a kezdet kezdetén szólt, részletezve a kiváltó okokat is. Felesége előtt azonban sokáig titokban tartotta a kapcsolatot, és rengeteget vívódott magában azon, meddig lehet, meddig érdemes ezt így csinálni. Végül úgy döntött, mindent elmond a feleségének. Nem akart semmit a véletlenre bízni, s abban reménykedett, Eszter méltányolni fogja őszinteségét, s közösen keresnek majd megoldást házasságuk helyrehozására. Úgy érezte, mindent őszintén el kell mondania, nincs tovább helye a hazugságnak, mert az csak további hazugságokat szülhet. Hosszas vívódás után beismerő vallomást tett hát, Eszter pedig? Kidobta őt közös lakásukból. György hasztalan próbálta jobb belátásra bírni feleségét, az hajthatatlan maradt. Férje hűtlensége túlságosan érzékenyen érintette női hiúságát. Megbocsátás helyett — a történtek után alig két hónapra — válás következett... Eszterrel azóta csak egyszer találkoztam. Még forr benne a düh, a gyűlölet volt férjével szemben, s váltig bizonygatja, nem bánta meg a válást. Györggyel viszont szinte hetente találkozom, és szülővároskájának presszójában egy kávé mellett mindig, még ma is fájlalja, hogy Eszter nem bocsátotta meg neki a házasságuk tíz esztendeje alatt egyetlen egyszer előfordult félrelépést. Hogy el sem gondolkodott azon, miért is kényszerült ő külső kapcsolatra, ami kezdetben pótcselekvést jelentett számára, s csak később hajlott át szerelembe. Barátom, válásuk első évfordulóján levelet írt volt hitveséhez. Nem küldte el, nem kívánta felszaggatni a hegedő sebeket. Annyit mondott, szeretné, ha a levél nyilvánosságra kerülne. Tanulságul mindazoknak, akik könnyelműen kacérkodnak a válással. Egy elvolt fér] levele volt hitveséhez „Kedves Eszter! Mellőzök minden levélkezdési formulát Itt hever előttem az asztalon az ún. „Eszter-doszszié". Levélpiszkozatok. újságkivágások, sebtében cetlikre rótt utólagos észrevételek, meglátások, gondolatok. A válásunk óta eltelt egy év kínzó lelki tépelődéseinek termése... Rengetegszer meghánytam-vetettem magamban vagy szűk baráti körben: elkerülhetetlen volt a válásunk? S arra a fájó végkövetkeztetésre jutottam, hogy elsiettük... Egy év távlatából is csak azt tudom mondani: házasságunkat megmenthettük volna, nem érett meg még a válásra! Erőltetett válás volt — makacsságunk, dacunk jóvátehetetlen következménye! Eltitkolhattam volna külső kapcsolatomat, de épp azzal, hogy mindent bevallottam neked, bizonyítottam: tisztellek, szeretlek és nem akarok csaló, hazug gazember lenni, aki érdekből (lakás, pénz) tart ki melletted és ezért minden aljasságra képes. Nemcsak megbocsátást reméltem. Azt is, hogy ez a fájdalmas beismerés mindkettőnket ráébreszt arra, hogy valahol, valamiben sorozatos hibákat, mulasztásokat követtünk el, melyeknek veszélyét nem ismertük fel időben. De bármi történt is, úgy éreztem, nincs még minden elveszve. Talán, ha merted volna vállalni a folytatást, ha bizalmat előlegeztél volna nekem, másképp alakulhatott volna a kapcsolatunk. Talán egy újabb csalódástól féltél? Még ha így volt is, mindenképp kockáztatnod kellett volna, hiszen nem volt vesztenivalód. Miért nem adtál lehetőséget a bizonyításra ? Ha hetek, hónapok múlva nem változott volna a kapcsolatunk, még akkor is ráértél volna elválni. Még ma sem értem, miért siettél annyira ?! így kívántál visszavágni?! Utólag nincs semmi különösebb jelentősége, de még egyszer szeretném hangsúlyozni: házasságunk tíz éve alatt, az utolsó egy-két hónapot leszámítva, rajtad kívül más nőt nem ismertem. Ez úgy igaz, mint ahogy szilárd meggyőződésem, hogy te sem voltál rajtam kívül más férfival... Én a válóperi tárgyalásunkon úgy éreztem, két dacos felnőtt gyerek hazudja a válóperes bírónak, hogy már nem szeretik egymást. Csakhogy ennek a dacos játéknak komoly tétje volt. Mindketten veszítettünk rajta — egy mór félig-meddig kész ház falait döntöttük a porba... Tudod, Eszter, nem azt sajnálom, hogy elváltunk, hanem azt, hogy meg sem kíséreltük a folytatást Elképzelhető, hogy ennek ellenére válással végződött volna a házasságunk, de legalább akkor elmondhattuk volna, hogy minden tőlünk telhetőt megtettünk azért hogy megmentsük... Sokan kérdezték már tőlem, hogy érdemes volt-e elválnunk ? Nem mertem azt válaszolni rá, hogy igen. hisz ehhez mérten túl jó volt a házasságunk. Azért viszont tennünk kellett volna valamit hogy megújítsuk. Mert az az igazság, hogy házasságunk ellaposodott. Nem voltak közös barátaink, s utólag úgy tűnik, hiányzott az igazi közös érdeklődési terület. Pitiáner ügyekkel foglaltuk le magunkat Mindezek biztos jelei egy kapcsolat elszürkülesének, ezek alapján s ezért nem merem azt sem állítani, hogy hagyni kellett volna házasságunkat a régi kerékvágásban. Úgy érzem, képességeink és lehetőségeink többre jogosítottak fel, mint amit elértünk a házasságunkban. Ennek elmulasztása, a kapott lehetőségek kihasználatlanul hagyása bosszulta meg magát. Persze, minden kettőnkön múlott. Levelemben egy év távlatából igyekeztem visszatekinteni a történtekre. Lehet hogy utólagos meglátásaimmal, észrevételeimmel nem értesz egyet. De nem ez a lényeg. Inkább az, hogy tudatosítsuk: az ember jóból-rosszból gyúrt lény. S ezért eredendően hibázhat, tévedhet, vétkezhet De ha felismeri és bevallja. hol, miben és miért hibázott, tisztelni, becsülni kell őt, ha másért nem, legalább ezért a magatartásáért. Magamra vonatkoztatva azt kérném tőled: azt az embert lásd bennem, aki tíz hosszú éven keresztül, minden hibája, gyarlósága, tévedése ellenére, úgy tudott téged szeretni, hogy te egy istent láttál benne. Azt az embert lásd bennem, aki minden hibád, rossz szokásod, fogyatékosságod ellenére úgy igyekezett megérteni téged, mint mások kevesen. Azt az embert is lásd bennem, aki e megfeszített igyekezetében nemegyszer épp tőled kapott értelmetlen és fájó tűszúrásokat, s talán ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy egy pillanatra engedett a csábításnak. Lásd bennem azt az embert is, aki annak ellenére, hogy szinte mindenből kisemmizted és nem bíztál benne tovább, nem rója fel túlkapásaidat nem neheztel, nem haragszik rád. Nézd, Eszter, végtére a dolgok rajtunk, bennünk történtek. Szabad elhatározásból kötöttünk házasságot és sajnos, tíz esztendő után elváltunk közös megegyezéssel ahelyett, hogy hagytuk volna kiforrni megsebzett kapcsolatunkat. Ám te egy gyors, átgondolatlan adminisztratív intézkedéssel — a válókereset beadásával — eNágtad a kibontakozás útját. Simone Schwarz-Bart: Eső veri, szél fújja Csoda-Télumée-t c. regényében írja: „Az az igazság, hogy egy semmiség, egy ötlet, egy szeszély, egy porszem elegendő az élet folyásának megváltoztatásához. "A mi esetünkben is ez történt Most, hogy elváltunk, jogilag idegen személyek vagyunk egymás számára, és látszólag semmi közünk egymáshoz Ám az együtt eltöltött évek szép és kevésbé szép emlékeit nem törölhetjük ki emlékezetünkből. Valakit megszeretni elég lehet egy perc is, nem így, elfelejteni. Gyakran mondogattad, te jobban szeretsz mint én téged. Erre én utólag azt mondom: kettőnk közül az szeretett igazán, akinek jobban fájt és fáj a válás. Köszönöm, hogy elolvastad levelem. Gyuri" GYULAI KÁROLY
