Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-04-02 / 14. szám

Papírpohár A farsangi mulatság még manapság is társadalmi esemény faluhelyen. Pedig van televízió, amely házhoz szállítja a szórakozást, van autóbusz, vagy saját gépkocsi, amellyel eljuthat az ember a színházba vidékről is. vannak újságok, folyóiratok amelyekből a falusi ember is sok mindent megtudhat a világ dolga­iról. és vannak falusi népkönyvtárak amelyek ellátják a helybelieket olvasni­valóval. — Gyere el a bálba — mondta ismerő­söm —, még úgysem láttad belülről az új kultúrházunkat. Elmentem. Még éppen hogy csak gyü­lekeztek az emberek a zenészek hange­rősítőt szereltek néhány nagyobbacska gyerek „hozzáértő" tekintetének ke­reszttüzében. A művelődési otthon gazdája nem minden büszkeség nélkül vezetett végig az épületen. Megmutatta a fotószakkör szobáját nem egy profi fényképész is szívesen dolgozna ilyen felszereléssel. A kisteremben is színvonalas a berende­zés. itt tartják a társadalmi szervezetek szűkebb körű tanácskozásait. A további kisebb-nagyobb helyiségek egyikében csillagászati szakkör működik a helyi fizikatanár vezetésével, a másikban ze­neoktatás folyik és így tovább. Örültem, hiszen nemcsak igényelték a művelődési otthont, élnek is a szépen berendezett jól felszerelt ház nyújtotta lehetőségekkel. Később visszatértünk a nagyterembe, ahol már állt a bál. A zenekar jelentős hangerővel dolgozott, az asztaloknál idősebb asszonyok ültek bíráló szemü­ket (évszázados szokás) a táncoló páro­kon legeltették. Ismerősök jöttek az asztalunkhoz, az egyiknek borosüveg volt a hóna alatt, a kezében pedig egymásba csúsztatva öt-hat papírpohár. Két-három ujjnyit töl­tött a poharakba, szívesen kínált ben­nünket. Szünet következett. A fiatalabbak az előcsarnokba mentek át, ott mérték az italt is, minden üveg borhoz tetszés sze­rint osztottak jó öblös (talán háromde­­cis?) papírpoharakat. — Látja azt az olajzöld ruhás szőkét? Az unokám. Tavaly még farmerban jött el a szilveszteri bálra ... Éjfél tájban az olaj zöld ruhás lány apja — kisebb papírpoharakban — rumos fe­ketét hozott az asztalhoz, a hangulat már egyre magasabbra hágott. Az olajzöld ruhás szőke lány udvarlója, egyébként a kertészeti csoport vezetője is odajött az asztalhoz, úgy egy óra tájban. A lány apja újabb üveget vett elő a ..tartalékból", önteni készült neki. Az udvarló a zsebébe nyúlt, két decis üvegpoharat tett az asztalra, magának és a lánynak. Koccintottunk, ittunk, majd a színpa­don a dobos szólóba kezdett, a fiatalok a parkett közepére vonultak. Az apa nem titkolt büszkeséggel nézte lányát, fejcsóválva nézte a táncosokat, majd amikor megint szünet következett és szót értettünk egymással, csak ennyit jegyzett meg: — Rendes gyerek ez a Lajos. És az apja is tisztességes ember. Csak ne len­ne ilyen különc! Neki nem jó a papírpo-A mama barátnője A csallóközi asszony parányi. Évtize­dek óta ismerem. Mindig kicsike volt, szelíd és észrevétlen. Talán Mariska né­ninek hívják, akárcsak a mamát. Vagy csak az arca Mariska nénié?! Hajdanán felénk ugyanis nagy kultusza volt Mári­ának. Az asszony a mama barátnője. A kor­szakból. mikor még életre s halálra szól­tak a fenenagy barátságok! Romantiku­san. Hűségesen. Gyermekkorom poros vasárnap délutánjain az asszony mindig betoppant. Történt a sors kiismerhetetlenségéből. hogy ő is. én is egyazon kisvárosi lakó­tömbben lakunk. Midőn először láttam böhöm szatyra­ival a boltban kódorogni. arra gondol­tam: iszonyatos megpróbáltatás lehet madárlelkének a VÁROS! — Hány éves is a néni ?! Nem kellett volna kérdeznem, nyilván­való: annyi, mint Mama! — Hatvanhét. . . — Csak?! — kérdeztem. Immár harmincnégy éve ismerem: ko­pottnak öregnek ványadtnak szikkadt­nak .. . — Azt hittem: sokkal több . . . — Nem. Egyidősek vagyunk. Egy esz­tendőben születtünk. Egy hónapban. Ugyanazon a napon. — Mondanék valamit. .. — Mondjad. . . — Akarja ?! — Persze . .. — Amikor először a boltban megpil­lantottam. azt hittem . . . Arra gondol­tam: nem viseli el... Az a falucska, ahonnan idekerült.. . — Igen. Tán sokáig így is volt. . . — Idegenek között. Nem unatkozik? — Van hogy elszórakozom. . . Szinte naponta kimegyek a temetőbe. Megiga­zítom az unokám sírját. . . Megápolom a virágokat. . . Bevásárolok. . . Főzök. . . Aztán itt vannak a kirakatok is... Szom­batonként a sok szép esküvő.. . Mindig megszemlélem a násznépet. . . Min­dig ... Még a legnagyobb zimankóban, hófúvásban is... — Hát. .. Akkor mennék a dolgom­ra .. . Viszontlátásra és minden elkép­zelhető jót kívánok... — mondom távo­lodóban. Bólint: — Úgy legyen. És sokszor találkoz­zunk még.. . VAJKAI MIKLÓS (nő 12)

Next

/
Oldalképek
Tartalom