Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-04-02 / 14. szám
Papírpohár A farsangi mulatság még manapság is társadalmi esemény faluhelyen. Pedig van televízió, amely házhoz szállítja a szórakozást, van autóbusz, vagy saját gépkocsi, amellyel eljuthat az ember a színházba vidékről is. vannak újságok, folyóiratok amelyekből a falusi ember is sok mindent megtudhat a világ dolgairól. és vannak falusi népkönyvtárak amelyek ellátják a helybelieket olvasnivalóval. — Gyere el a bálba — mondta ismerősöm —, még úgysem láttad belülről az új kultúrházunkat. Elmentem. Még éppen hogy csak gyülekeztek az emberek a zenészek hangerősítőt szereltek néhány nagyobbacska gyerek „hozzáértő" tekintetének kereszttüzében. A művelődési otthon gazdája nem minden büszkeség nélkül vezetett végig az épületen. Megmutatta a fotószakkör szobáját nem egy profi fényképész is szívesen dolgozna ilyen felszereléssel. A kisteremben is színvonalas a berendezés. itt tartják a társadalmi szervezetek szűkebb körű tanácskozásait. A további kisebb-nagyobb helyiségek egyikében csillagászati szakkör működik a helyi fizikatanár vezetésével, a másikban zeneoktatás folyik és így tovább. Örültem, hiszen nemcsak igényelték a művelődési otthont, élnek is a szépen berendezett jól felszerelt ház nyújtotta lehetőségekkel. Később visszatértünk a nagyterembe, ahol már állt a bál. A zenekar jelentős hangerővel dolgozott, az asztaloknál idősebb asszonyok ültek bíráló szemüket (évszázados szokás) a táncoló párokon legeltették. Ismerősök jöttek az asztalunkhoz, az egyiknek borosüveg volt a hóna alatt, a kezében pedig egymásba csúsztatva öt-hat papírpohár. Két-három ujjnyit töltött a poharakba, szívesen kínált bennünket. Szünet következett. A fiatalabbak az előcsarnokba mentek át, ott mérték az italt is, minden üveg borhoz tetszés szerint osztottak jó öblös (talán háromdecis?) papírpoharakat. — Látja azt az olajzöld ruhás szőkét? Az unokám. Tavaly még farmerban jött el a szilveszteri bálra ... Éjfél tájban az olaj zöld ruhás lány apja — kisebb papírpoharakban — rumos feketét hozott az asztalhoz, a hangulat már egyre magasabbra hágott. Az olajzöld ruhás szőke lány udvarlója, egyébként a kertészeti csoport vezetője is odajött az asztalhoz, úgy egy óra tájban. A lány apja újabb üveget vett elő a ..tartalékból", önteni készült neki. Az udvarló a zsebébe nyúlt, két decis üvegpoharat tett az asztalra, magának és a lánynak. Koccintottunk, ittunk, majd a színpadon a dobos szólóba kezdett, a fiatalok a parkett közepére vonultak. Az apa nem titkolt büszkeséggel nézte lányát, fejcsóválva nézte a táncosokat, majd amikor megint szünet következett és szót értettünk egymással, csak ennyit jegyzett meg: — Rendes gyerek ez a Lajos. És az apja is tisztességes ember. Csak ne lenne ilyen különc! Neki nem jó a papírpo-A mama barátnője A csallóközi asszony parányi. Évtizedek óta ismerem. Mindig kicsike volt, szelíd és észrevétlen. Talán Mariska néninek hívják, akárcsak a mamát. Vagy csak az arca Mariska nénié?! Hajdanán felénk ugyanis nagy kultusza volt Máriának. Az asszony a mama barátnője. A korszakból. mikor még életre s halálra szóltak a fenenagy barátságok! Romantikusan. Hűségesen. Gyermekkorom poros vasárnap délutánjain az asszony mindig betoppant. Történt a sors kiismerhetetlenségéből. hogy ő is. én is egyazon kisvárosi lakótömbben lakunk. Midőn először láttam böhöm szatyraival a boltban kódorogni. arra gondoltam: iszonyatos megpróbáltatás lehet madárlelkének a VÁROS! — Hány éves is a néni ?! Nem kellett volna kérdeznem, nyilvánvaló: annyi, mint Mama! — Hatvanhét. . . — Csak?! — kérdeztem. Immár harmincnégy éve ismerem: kopottnak öregnek ványadtnak szikkadtnak .. . — Azt hittem: sokkal több . . . — Nem. Egyidősek vagyunk. Egy esztendőben születtünk. Egy hónapban. Ugyanazon a napon. — Mondanék valamit. .. — Mondjad. . . — Akarja ?! — Persze . .. — Amikor először a boltban megpillantottam. azt hittem . . . Arra gondoltam: nem viseli el... Az a falucska, ahonnan idekerült.. . — Igen. Tán sokáig így is volt. . . — Idegenek között. Nem unatkozik? — Van hogy elszórakozom. . . Szinte naponta kimegyek a temetőbe. Megigazítom az unokám sírját. . . Megápolom a virágokat. . . Bevásárolok. . . Főzök. . . Aztán itt vannak a kirakatok is... Szombatonként a sok szép esküvő.. . Mindig megszemlélem a násznépet. . . Mindig ... Még a legnagyobb zimankóban, hófúvásban is... — Hát. .. Akkor mennék a dolgomra .. . Viszontlátásra és minden elképzelhető jót kívánok... — mondom távolodóban. Bólint: — Úgy legyen. És sokszor találkozzunk még.. . VAJKAI MIKLÓS (nő 12)
