Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-10 / 2. szám
Versenyezzen velünk a barátság gyűrűért! 1944 végén a németek a nyugati fronton visszaszorították az angol-amerikai szövetségeseket, s a belga-francia határ mentén ellentámadásba lendültek. Az új esztendő elejére már 110 km mélyen hatoltak be a szövetségesek által védett területekre, ezért 1945. január 6-án az angol miniszterelnök, Winston Churchill azzal a kéréssel fordult a szovjet kormányhoz, hogy a tervezett időpontnál hamarabb kezdje el a keleti fronton a téli hadműveletet. A szovjet katonai vezetők eleget tettek ennek a kérésnek, s a január 20-ára tervezett offenzívát január 12-én indították el. Ezzel sikerült elérni, hogy a német hadvezetés a nyugati fronton harcoló divíziók egy részét átdobja a keleti frontra, s az így meggyengült ellenséget a szövetsége-Anna Vasziljeva a lengyelországi hadjárat egyik résztvevője. 1945-ben 18 éves volt és mesterlövész. Bajtársai úgy hívták: Bátorság. A felderítőknél teljesített szolgálatot, s amikor egyszer visszafelé igyekeztek, ütést és éles fájdalmat érzett a csípőjén. Nagyon fájdalmas volt a sebesülése, de keményen kitartott, egészen addig, míg az ápoló egy hatalmas ollóval felvágta a csizmáját. Akkor sírva fakadt. Mert néhány nappal azelőtt kapta csak meg a külön megrendelésre készített 36-os csizmácskát... sek már vissza tudták szorítani. Az angol és amerikai katonák előtt megnyílt a Rajnához vezető út. 1945 elején a keleti hadszíntéren is válságos volt a helyzet. Hitler tudatosította, hogy ha Budapestet elveszíti, szabaddá válik az út Bécs és Bratislava felé, ezért erősítést küldött a keleti front déli térségébe. Január 5-én a német csapatok visszafoglalták Esztergomot, néhány nappal később pedig Székesfehérvárt. Ugyanakkor azonban az ukrán front egységei kelet felől szorosan Pest alá értek. A harcokban elcsigázott, kimerült szovjet katonák segítségére siettek a már felszabadított területek lakosai és katonái, így a fasiszták újfent elvesztették helyzeti előnyüket. Hitlerék nagy reményeket fűztek Szlovákiához is, mivel úgy gondolták, hogy ennek a területnek a természeti adottságai, a hegyes-erdős vidék segítségükre lesz majd a védekezésnél, s épp itt sikerül majd megállítaniuk a szovjet csapatok előretörését. Ám a helyzet másképp alakult. Január 15-én a 4. ukrán front katonai egységei, a velük harcoló 1. csehszlovák hadtest és a román hadsereg katonái megindították a támadást. Négy nap alatt 80 kilométert haladtak a kelet-szlovákiai síkság területén. Egyetlen nap alatt sikerült felszabadítaniuk Kassát (Koáice), Eperjest (Presov) és Bardejovot. Január 25-e és 30-a között felszabadult Stará Cubovna, Kezmarok, Spisská Nová Vés, Levoca és Poprád. Ezekben a napokban a 2. ukrán front katonái Rozsnyóról (Roznava), Jelsavából, Hnúsfából és Breznóból is kiszorították a fasisztákat. A harcok során jelentős segítséget jelentettek a partizánok támadásai. A partizánmozgalomban új jelenség bontakozott ki: a partizánok kisebb városokat, falvakat foglaltak el, s ott bevárva a szovjet csapatokat csatlakoztak hozzájuk a nagyobb településekért vívott harcokban. P. A. Velicsko, V. P. Jaromov és U. M. Ahamadulin partizánegységei Liptovsky Hrádok, Vavriáov, Donovaly felszabadításánál nyújtottak segítséget. A. M. Szadilenko egysége a feketebalogi (Cierny Balog) lakosokkal együtt a Brezno felé igyekvő fasisztákat állította meg, s még Dobré cteni KOJnáng c. KzpoJutáie. 0 Ildié Chatlereis: TAJEMNY PAN ELLSHAW znieuite síim ziaain „Dein cteei". A németek által megszállt valamennyi országban kibontakozott az ellenállási mozgalom. A földalatti szervezetek tagjainak legfontosabb tevékenységei közé tartozott az ellenállási sajtó készítése és terjesztése. Nagy fáradsággal szereztek rádió-vevő készülékeket írógépeket, nyomdafestéket és papírt az ellenállók, akik nehéz körülmények között dolgoztak. A Kijevben működő „Halál a német megszállókra" nevű szervezet nyomdája például egy hegybe vájt. 2.5 X 5 méteres barlangban volt. A cseh ellenállók kalandregénynek álcázva adták ki a fasiszták elleni harcra szólító írásokat. hosszan sorolhatnánk a hasonló hősies cselekedeteket. Miközben Szlovákia hegyvidékein és Magyarországon véres harcok dúltak, az 1. belorusz front áttörte a poznani védelmi vonalat, a Konyev marsall által vezetett 1. ukrán front katonái pedig átlépve az Odra folyót nyomultak előre. Unokáink emlékkönyvébe Én kétgyermekes fiatalasszonyként éltem át ezt a szörnyű háborút. A férjem két évig a fronton volt. Nagy teherautóval járt, az élelmet hordta szét Én itthon a két kicsivel, ö a fronton... Bizony nem volt könnyű az élet! Szerencsére valamivel a németek visszavonulása előtt leszerelték őt és hazajött, Lévára device). Egyik reggel, amikor felébredtünk, és kinéztünk az ablakon, láttuk, hogy az utca tele van emberekkel. Akkor tudtuk meg. hogy a lakosságnak el kell hagynia a várost, mert a katonai vezetőség komoly harcokra számít s veszélyben lenne az életünk. így hát evakuáltak bennünket. Mindent otthagytunk, csak a kicsiknek vittem néhány holmit ami belefért a gyerekkocsiba. Nagyon rossz idő volt Esett az eső, a szél havas esőt permetezett az arcunkba. Alig láttunk... De nyugodtan ment a karaván, mert azt hittük, csak pár napról lesz szó, és csakhamar hazatérhetünk. De az első faluból tovább kellett mennünk, mert nem volt hely. És mentünk, mendegéltünk, már elhagytuk Ipolyságot (Sahy) is, de még mindig nem kaptunk szállást Annyi volt a kilakoltatott, hogy már nem volt hová helyezni őket. Végül egy gazdasági udvarban kaptunk szállást Az istállóban aludtunk, de legalább nem volt hideg, mert a szalma melegített Másnap továbbindultunk. Délutánra érkeztünk Szécsénykére (Secianka), ahol az egyik házban kaptunk egy szobát A házigazda irni-oNasni nem tudó ember volt, a tizennégyes háború áldozata. Levágták neki egész föntről, a combjától a lábát. Falába volt helyette. Este nyugodtabban tértünk pihenőre. Csakhogy én nagy bajba kerültem a kislányommal! Megfázott az úton, beteg lett, és nem tudott aludni, csak sírt szegényke. Nem tudtuk, mi van vele. Csak másnap láttuk, hogy az arcocskája és a nyaka dagadt mind a két oldalon. Elhatároztam, hogy elmegyek vele Ipolyságra a kórházba, mert a lévai kórház oda hurcolkodott át, s annak ismertem a főorvosát bizalmam volt hozzá. Epizód az utolsó háborúból Amikor bementem a rendelőbe, már rengeteg sebesült katona volt ott de mivel az én kicsim sírt, soron kívül jutottunk be a főorvoshoz. A főorvos megnézte, és megállapította, hogy kétoldali mumpsza van, s azt mondta, hogy ezt nem tudja másképp gyógyítani, csak operációval. Mondta, hagyjam ott a kicsit. De én láttam magam előtt azt a sok sebesültet azokat a szegény fiatalokat, akik ott vártak a segítségre... Annyian voltak, hogy nem lehetett tőlük becsukni az ajtót... S elhatároztam, hogy nem hagyom ott a kislányomat Visszamentem hát Szécsénykére, és elmeséltem a páromnak, hogy mit láttam. Végig a széles folyosón egymás mellett feküdtek a katonák pokrócokai letakart szalmán. Sok katona csupa vér volt, mert úgy tették oda, ahogy behozták. Mondtam a páromnak, hogy én már sok borzalmat láttam, de a kórházból sírva futottam ki. S ha otthagytam volna a kislányt ott halt volna meg... A férjem helyeselt, hogy jól tettem, hogy hazahoztam. De nem tudtuk, mit csináljunk, mert a kicsi közben csak sírt... Akkor bejött egy szovjet katona. Amikor meglátta a kisírt szemű kicsi gyermeket, megkérdezte oroszul, hogy mi a baja. Nagy nehezen megmagyaráztuk neki, hogy orvost keresünk. Azt felelte, hogy van Szécsénykén a domb tetején egy szép nagy épület abban van a katonakórház. írt valamit oroszul egy darab papírra, és odaadta a páromnak, hogy keressük meg az orvost. Meg is találtuk az épületet Az orvos megnézte a lánykát Sok mindent kérdezett az uramtól, míg végre megértették egymást s amikor mutattuk, hogy fel akarták vágni, úgy értettem, hogy azt mondta, „nyenáda". Kihozott a másik helyiségből egy üvegecskét Narancsszínű pirulák voltak benne, egyet rögtön beadott a kislánynak. Azután mondta, hogy mindennap adjunk be neki egyet. Azzal megsimogatta a kislányt még valami szépet mondott neki, és megcsókolta. Nekem sem kellett több. elsírtam magam. A férjem meg elővette a pénztárcáját ki akarta fizetni a gyógyszert, de az orvos elhárította. Kezet fogott mindkettőnkkel, és elindultunk hazafelé. A kicsi már az úton elaludt, s még akkor sem ébredt fel, amikor a szálláson lefektettük őt a szalmára. Nem sírt többet és öt nap múNa már nyoma sem volt a csúnya mumpsznak... Lehocky Rozália, Láva (Levice)
