Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-26 / 9. szám
Elena Litvajová, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovákiai Nőszövetség Közppnti Bizottságának elnöke Parlagon heverő A XVI. pártkongresszus óta immár másodízben, 11. ülésén foglalkozott a CSKP KB, s ezzel a tanácskozással párhuzamosan az SZLKP-KB ülése is a mezőgazdaság kérdéseivel. A tanácskozások ismételten hangsúlyozták, hogy az alapvető stratégiai irányvonal a mezőgazdasági termelés hatékonyabbá tétele, mégpedig a tudomány és a technika eredményeinek gyorsabb gyakorlati alkalmazása révén. Ezért a Csehszlovák Nőszövetség és a Szlovákiai Nőszövetség tavalyi kongresszusa a fő feladatok sorában is különös súlyt helyezett arra, hogy a 7. ötéves tervidőszak befejező szakaszában mind a mezőgazdaságban, mind a közélelmezésben fokozni kell a nők részvételét a tervfeladatok teljesítésében. Az SZNSZ Központi Bizottsága — továbbra is együttműködve a Szövetkezeti Földművesek Szövetségével, az illetékes állami és gazdasági szervekkel — ösztönözni fogja tagjait és a szervezeten kívül álló, a mezőgazdaságban dolgozó nőket, hogy kezdeményezésükkel, a feladatok példás teljesítésével járuljanak hozzá az élelmezésben való önellátás eléréséhez. A mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban jelenleg több mint 160 ezer nő dolgozik. A szlovákiai egységes földmüvesszövetkezetekben az állandó jelleggel foglalkoztatottaknak 46,5 százaléka, az állami gazdaságokban és központi irányítású szervezetekben 37,7 százaléka nő, az élelmiszeriparban pedig 50,4 százalékos a nödolgozók aránya. A nők nemcsak ma erős támaszai a mezőgazdaságnak, soha sem várták ölbe tett kézzel, hogy jobbra forduljanak az idők. A mezőgazdaság kollektivizációjának kezdete óta mindig aktívak, kezdeményezők voltak e folyamatban. A nehéz és hosszan tartó átalakulást, a lenini szövetkezeti gondolat valóra váltását, a korszerű, nagyüzemi mezőgazdasági termelés eszméjének valóra váltását az adott feltételek közt szívós, mindennapi önfeláldozó munkájukkal vitték előbbre, és nagyon sokszor a legnehezebb, a nagyobb erőfeszítéseket követelő szakaszokon. A nők a szocialista mezőgazdaságért vívott küzdelem áldozatkész harcosai voltak és ma is azok. Ehhez az úttörő tevékenységhez nagymértékben hozzájárult a Szlovákiai Nőszövetség is. Ma például a 136 910 mezőgazdaságban dolgozó nő közül 60 830, vagyis minden második a szervezet tagja. A Szlovákiai Nőszövetség fennállása óta megkülönböztetett figyelmet fordít a mezőgazdaságban dolgozó asszonyok körében végzett munkára, és hathatós segítséget nyújtott a párt- és az állami szerveknek a kollektivizáció eszméjének megvalósításában. A mezőgazdasági nagyüzemi termelés fejlesztésének mozgalmas történetében elévülhetetlen érdemeket szereztek az SZNSZ központi szerveinek első tisztségviselői: Helena Bachratá, Elena Hrobonová, Margita Hábojníková, Júlia Kopácová, éppen úgy, mint az első szövetkezeti elnöknök: Elena KoySová Lédecen (Ladice), Mária Dobríková Liptovské Sliaceban, Bozena Zitníková Chocholnában és a többiek. Ma már egészen más körülmények között dolgozunk, magas fokú szakképzettséggel rendelkező, jó képességű nőkkel, akik közül már sokan alkalmasak s készek akár a legigényesebb követelmények kielégítésére is. Jelenleg a nöszövetség egyik fontos feladata annak a szorgalmazása, hogy minél több nö vegyen részt a mezőgazdaság és a közélelmezés feladatainak megfogalmazásában és megvalósításában, továbbá, hogy céltudatosan hasson munkakezdeményezésükre, állampolgári elkötelezettségükre és szaktudásuk további gyarapítására. Egyúttal igyekszünk támogatni a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban dolgozó nőket, hogy a lehető legjobban teljesíthessék munkaterületükön a minőség tekintetében mind nagyobb feladataikat, hogy a szocialista tulajdon hatékonyabb védelme érdekében építő bírálatukkal szembeszálljanak a fegyelmezetlenséggel, a rendetlenséggel, az előírások és a munkarend megszegésével és növeljék befolyásukat főként a megtermelt és a feldolgozásra kerülő anyagok minőségére. A Szlovákiai Nőszövetség behatóan foglalkozik azokkal a kérdésekkel is, hogy miként lehetne a mezőgazdaságban dolgozó nők szakképzettségét fokozni, érvényesülési lehetőségeit gyarapítani, képességeiket teljesebben kihasználni, munkájukat megfelelőbben jutalmazni, valamint javítani munkafeltételeiket és -környezetüket, munkabiztonságukat, felszámolni a nőket túlterhelő munkát és így tovább. A mezőgazdaságban dolgozó nők közül 17 672 van műszaki-gazdasági beosztásban, ezek közül 1 864 főiskolát, 11 851 középiskolát végzett. Az élelmiszeriparban dolgozó 34 234 nő közül 8 480 van műszaki-gazdasági beosztásban. ez csaknem a fele az ágazatban dolgozó szakembereknek. Sokuknak minden előfeltétele megvan ahhoz, hogy helytálljon felelősségteljesebb irányító beosztásokban is. Ám milyen a jelenlegi helyzet? Mindeddig olyan, hogy az irányító és a gazdasági szervezetek felelős beosztásaiban elenyészően kevés nő dolgozik. Például az élelmiszeriparban van néhány művezető és igazgatóhelyettes, viszont összesen csupán 9 nö tölt be üzemigazgatói tisztséget. A kerületi mezőgazdasági igazgatóságokon vezető beosztásban egyetlenegy nőt sem találunk.. . Szövetkezeti elnöknő 3 van, és egy állami gazdaságot vezet nő. E tények megkövetelik, hogy visszatérjünk és újból áttanulmányozzuk a CSKP KB és az SZLKP KB határozatát a kádermunkáról, és felülvizsgáljuk, hogy a gyakorlatban mennyire, miként használjuk ki a nők szaktudását és szakmai képzettségét. Azt, hogy a nők tudásukat és képzettségüket, amennyiben ehhez mért feladatokkal bízzák meg őket, jól tudják hasznosítani, sok példa bizonyítja, többek között Zdena Maternovának, a kassai (Koéice) Keletszlovákiai Baromfifeldolgozó igazgatójának, Zlatica Paulovicovának, a bratislavai Kozmetika igazgatójának példája. Szakemberként már nagyobb számban érvényesülnek a nők az igazgatás alsóbb fokozatain, igazgatóhelyettesi, művezetői, osztályvezető-helyettesi stb. beosztásban, jóllehet ez értékek még mindig nincs arányban férfi kollégáik helyzetével, beosztásával és kilátásaival. Természetesen távol áll tőlünk, hogy úgy sarkítsuk a kérdést: férfi vagy nö kerüljön-e itt vagy ott a vezető beosztásba. A döntő az elvszerű kádermunka, a képességek és a szaktudás. Sőt, vannak esetek, amikor hosszú ideig felelős beosztásokat nők töltenek be, kinevezésük azonban késik, pusztán taktikai meggondolásból, hátha akad majd alkalmas férfi jelölt. Ezek a gondok jóval több figyelmet és jóval következetesebb megoldást követelnek, mivel az elkövetkező években nagymértékű nemzedékváltásra kerül sor, s ez egyaránt érinti a férfiakat és a nőket. Feltételezzük, hogy az illetékes szervek a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban is alaposan felülvizsgálják és átértékelik nőkkel szembeni magatartásukat, más szemmel nézik majd szakmai és politikai felkészültségüket, s hogy ez visszatükröződik majd a nők elhelyezésében, illetve magasabb beosztásba való kinevezésükben. Társadalmunkban még nem is oly rég másképpen ítélték meg a nők helyzetét, mint ma, és legékesebb tulajdonságuknak azt tartották, ha feláldozták magukat a családért és magukat háttérbe szorítva férjük ambícióit támogatták. Az ilyen nézetek, persze, erősen fékezték a nők természetes, egészséges nagyravágyását, s aligha adtak lehetőséget, hogy ne csak a családért, hanem a társadalomért is elkötelezhessék magukat. Ezeket a nézeteket mára sem száműztük még teljesen, s ez az oka, hogy vannak nők, akik nem érzik szükségét saját társadalmi és szakmai érvényesülésüknek, s ahelyett, hogy a megfelelő helyen értékesítsék tudásukat, inkább az adminisztrációban, laboratóriumokban avagy a melléktermelésben helyezkednek el. A szakmai tudással, műveltséggel rendelkező nők tetemes hányada nem érzi kötelességének, hogy visszafizesse a társadalomnak, amit az belefektetett személyiségének fejlesztésébe. Olykor viszont a szerénység, a bátortalanság az oka, hogy a nők nem hajlandók elfogadni az olyan felajánlott posztot, ahol nagy a felelősség és elkerülhetetlenek az erélyes döntések. Természetesen, társadalmunk nem kívánja meg a nőktől, hogy olyan munkára vállalkozzanak, amely családi életük harmóniájának rovására megy. Tisztában vagyunk azzal, hogy a nőknek olyan munkafeltéteteket kell teremtenünk, amelyek lehetővé teszik helytállásukat a munkában és a családban egyaránt. Következésképpen a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban a termelés hatékonyabbá tételének és minősége javításának egyik kulcsfontosságú feltétele a nödolgozók munka- és életkörülményeinek céltudatos, folyamatos javítása. Még mindig a nők végzik a gépesítetlen munkák többségét, rosszabb körülmények, nehezebb feltételek között, mint más ágazatokban. Külön gond a megengedettnél súlyosabb terhek cipelése és a veszélyeztetett munkahelyeken végzett munka (gőzben, nedvességben, hidegben, ugrásszerűen változó hőmérsékletben, huzatban és zajban). Igen sok nő jogosan követeli a szükséges szanitér berendezéseket, higiéniát, az egészségesebb és ízlésesebb munkaruhát és munkavédelmi eszközöket. Noha a kedvezőtlen munkakörülmények fokozatosan javulnak, tény, hogy egyes munkahelyeken az eddiginél jóval nagyobb figyelmet kell fordítani e kérdésekre. A nők tudatában vannak a jó minőséget nyújtó élelmiszeripari termelés társadalmi jelentőségének, ezért hajlandók kedvezőtlenebb, nehezebb körülmények között is dolgozni. Indokoltan követelik azonban, hogy ne kerülgessék a problémákat, hanem az arra illetékesek mielőbb megoldják, s ne szavakkal. ígéretekkel, hanem tettekkel. Ezzel a módszerrel lehet gyorsan és hatékonyan megközelíteni és elérni az eszményi célt, hogy a dolgozó nők összhangba hozzák anyai, dolgozói és elkötelezett állampolgári mivoltukat.
