Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-19 / 8. szám
Lehetségesnek tartják, hogy a Világegyetem „oszcillál", vagyis az összehúzódás után ismét tágulni kezd. Az ősrobbanás ebben az elméletben csak egy esemény a hasonló események végtelen sorozatában. * ► A Világegyetem tágulása, a tejútrendszerek egymástól való kölcsönös távolodása jól szemléltethető egy gömbbel, melynek felületére foltokat festünk. Ha a gömb átmérőjét növeljük, a foltok (galaktikák) kölcsönösen távolodnak egymástól (a távolodási sebesség annál nagyobb, minél távolabb van, a megfigyelő tartózkodási helyétől). Bármely pontban helyezkedne el egy megfigyelő, mindig a saját helyét vélné középpontnak — tehát számtalan középpont képzelhető, a valóságban azonban egyetlenegy sincs. fi El. ssáEad felé Naprendszerünk a mítoszok és a valóság tükrében — XI. Cikkünk összeállításánál, a felvételek és rajzok kiválogatásánál arra törekedtünk, hogy az olvasót — lapunk terjedelmét figyelembe véve — megismertessük Földünk közvetlen kozmikus környezetével, egyes égi jelenségekkel és azokkal a nézetekkel, amelyeket az emberiség a történelem folyamán ezekről elképzelt. Természetesen nem mindenről írtunk — hiszen ez lehetetlen —, de sok mindenről, ami hozzásegítheti az olvasót (jórészt a legfrissebb ismereteket továbbítva) a Naprendszer anyagi természetű, állandó változásban levő szerkezetének mélyebb megismeréséhez. E témakörről szóló sorozatunk befejező részeként egy mindnyájunkat izgató kérdéssel szeretnénk még foglalkozni, mégpedig azzal, hogy hogyan jött létre bolygórendszerünk, amelybe a Föld is tartozik? Leegyszerűsítve, hogyan jöttek létre az anyagnak azok a formái, amelyek jelenlegi világunkban minket körülvesznek? Naprendszerünk kialakulása és fejlődése (kozmogóniája) nem elszigetelt folyamat. A Nap egy nagyobb csillagrendszernek, a Tejútrendszernek a tagja. A Tejútrendszerhez hasonló csillagrendszerek száma — a körülöttünk levő tér jelenlegi műszereinkkel elérhető tartományában — több mint tízmilliárd. Ezen csillagrendszerek egymástól kölcsönösen távolodnak, mégpedig rendkívül nagy sebességgel: a legnagyobb észlelt sebességek meghaladják a másodpercenkénti 240 ezer kilométert. Az, hogy ez a kölcsönös távolodás, tágulás a jövőben is ugyanígy folyik-e (a Metagalaxis teljesen szétszóródik), vagy megáll, és ismét összeesés (kollapszus) következik-e be, ma még nincs tisztázva. Jelenlegi csillagászati világképünk szerint a Metagalaxis mostani állapota csupán egy epizód az anyag állandó változásának folyamatában. A jövőt illetően akár egyik, akár másik eset megtörténhet. A múltat fürkészve már eltérően más a tudományos állásfoglalás. A tudósok, csillagászok túlnyomó többségének az a véleménye, hogy a Metagalaxis jelenlegi táguló állapota egy több milliárd évvel ezelőtti gigantikus méretű robbanással vette kezdetét az anyag (egyelőre ismeretlen) más formáiból. Ezt a pontszerű állapotból történő robbanást (másképpen „ősrobbanás" vagy „big bang") Lemaitre belga apát és Fridmann szovjet matematikus már a húszas években kidolgozták, mint világmodellt. E modell szerint az Univerzum minden anyaga 15—20 milliárd évvel ezelőtt egy „őstömegben" volt összesűrüsödve, amely felrobbant, és a robbanás óta az extragalaxisok egyre távolodnak egymástól (távolodnak a mi galaxisunkhoz viszonyítva is, ami természetesen nem jelenti a Tejútrendszer központi helyzetét — bármely más galaxisból ugyanezt figyelhetnénk meg). A robbanás miértjét ma még nem tudjuk kellőképpen megválaszolni. Ellenben az östömeg robbanásának időpontjára lehet következtetni. Ez az esemény 10 milliárd évnél feltétlenül régebben, de 25 milliárd évnél nem régebben történt. A robbanás következményeként ma is létező ún. maradványsugárzást 1965-ben sikerült kimutatni — 2,8 Kelvin-fokos érték — Penzias és Wilson amerikai fizikusoknak (létezését már Gamow és Dicke is megjósolták). A mérési adatokból egyúttal azt is megtudtuk, hogy Galaxisunk, valamint az Androméda galaxis és a Virgo halmaz együttesen körülbelül 600 km/s-os sebességgel halad az Univerzum egészéhez képest. A hetvenes években ez a világmodell — forró Univerzum hipotézis — már széles körben elterjedt, és világnézetünk fontos összetevőjévé vált. Az alábbiakban röviden ismertetjük lényegét. Az ősrobbanás pillanatában a hőmérséklet sok milliárd fok volt. A nukleáris folyamatok lezajlásával ez a kezdeti hőmérséklet rohamosan csökkent, mígnem tízezer év elmúltával már az atomos felépítésű anyag uralta a Világmindenséget. 300 ezer év elteltével az ősi „köd" ritkulásával a Világmindenség áttetsző, majd átlátszó lett. Egy-két milliárd évvel az ősrobbanás után kezdődött meg a galaxisok kialakulása, majd — 4,1 milliárd évvel az ősrobbanás után — kialakultak az első csillagok. A „big-bang" után mintegy 5 milliárd évvel keletkeztek a kvazárok (ún. csillagszerű rádióforrások), és feltételezhetően 15,2 milliárd év elmúltával kezdett fejlődni a Naprendszer későbbi égitestjeit alkotó kozmikus felhő (ez a folyamat körülbelül 200 millió évig tarthatott). Amennyiben a Naprendszer korát 4,6 milliárd évre becsülik (a legősibb meteoritok 4,6 milliárd évesek; a Holdról hozott kőzetek kora 4,1 milliárd év, amihez hozzá kell számolni a Hold keletkezésétől a kéreg kialakulásáig eltelt mintegy félmilliárd évet) — a Mindenség kora legalább 21 milliárd év. A fent említett hipotézis természetesen csak egy lehetséges útját jelenti Naprendszerünk, illetve a Világegyetem keletkezésének. Valójában még egyetlen elmélet sem képes az összes kérdésre kielégítő választ adni. Mindenesetre leszögezhetjük, akár egyik, akár másik feltételezés áll közelebb a valósághoz, hogy Naprendszerünk az eleve meglevő anyagból, a természet törvényeinek megfelelően alakult ki. Hogyan? Erre a kérdésre is hamarosan választ ad a tudomány. — vége — KISS GYÖRGY (női?)
