Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1985-02-19 / 8. szám

Nuria Cidoncha annak a kórnak lett az áldozata, amely furcsa módon csak a szegényeket sújtotta. A járvány 1981 májusában tört ki Madrid munkásnegyedében. Az orvosok sokáig tanácstalanok voltak, rosszul diagnosztizálták a kórt és miközben a ragály terjedt, csak nehezen jöttek rá: nem titokzatos vírus váltja ki. hanem mérgezett étolaj. Vándorkereskedők, lelkiismeretlen piaci árusok ipari használatra előkészített repceolajat árultak étolajként. A mérgező anilin festékanyagot tartalmazó olaj olcsó volt, a takarékos és szegény háziasszonyok kapva kaptak rajta.

A betegség, amelyet spanyolul „la colza"-nak neveztek, pestisként terjedt, és pánikot keltett egész Spanyolországban. A mérgezett olaj fogyasztása után 24 000 ember betegedett meg (főleg nők és gyermekek). A kormány vizsgálóbizottsága szerint 352-en haltak meg hosszú kínok után. Más adatok szerint a halottak száma megközelíti az 500-at.

S továbbiak követik őket. Több mint három év elteltével az orvosok és a vegyészek még mindig megoldatlan rejtély előtt állnak. A „toxikus szindróma” (mérgezési tünetcsoport) okát nem tudták egyértelműen megállapítani. „Mind a mai napig csak egyvalami bizonyos: az általunk ismert adatok arra utalnak, hogy a pancsolt repceolaj volt a mérgezés eszköze. De hogy mi váltja ki, azt még ma sem ismerjük" — mondotta dr. Roy Goulding, az Egészségügyi Világszervezet szakértője, és hozzátette: „Teljesen új betegségről van szó. Nem ismerjük megbízhatóan a tüneteit és a lefolyását sem, és éppen ezért nem tudjuk hatékonyan kezelni."

A madridi Felix Cidoncha lánya, Nuria, az elsők között betegedett meg a mérgezett olajtól. 1981. május 12-én az akkor kilencéves kislány délfelé magas lázzal, szédülve, hányingerrel küzdve érkezett haza az iskolából, alig kapott levegőt. Kórházba vitték. Az orvosok lábon kihordott influenzára gyanakodtak, majd tüdőgyulladással kezelték. Tíz nap után elbocsátották a kórházból. Addigra már tucatnyian haltak meg az olajbetegségben. Hétszázan feküdtek akkor már a klinikákon.

Júniusban Nuria anyjának és hétéves bátyjának, Felixnek meg húgának, Sandrának hasonló tünetekkel néhány napra be kellett feküdniük, a kórházba. Csak az apa maradt egészséges, mert kőműves volt, és az építkezésen étkezett. Az anya és a kis Felix hamarosan jobban érezték magukat, de Nuria és Sandra ismét kórházba kerültek — hét teljes hónapra. 1981 karácsonyán „gyógyultként" bocsátották el őket.

Nuria csak rövid ideig maradhatott a madridi Hortaleza külvárosban levő kis lakásban. 1982 áprilisában bevitték a Ramóny Cajal kórház intenzív osztályára. Ebben a kórházban specializálódtak a „Colza-betegek" kezelésére. A rózsás arcú, barna szemű vidám kislány évekkel öregedett. Tíz kilót fogyott, a bőre kiszáradt, az arca meggyötört lett.

Először babákat adtak neki. mindig csak babákat nagyokat, kicsiket, fából

és műanyagból készült babákat, alvóbabákat, szépséges, hosszú hajú babákat. 1982. szeptember 25-én azonban Nuria naplót kapott ajándékba. Apja, egy fekete műanyag borítású, fehér rózsával díszített, aranyozott, rézzárral ellátott könyvecskét tett az ágyára: „írj bele mindent, ami az eszedbe jut" — mondta neki.

A kislány mindent feljegyzett, ami foglalkoztatta. Beszámolt a kórház intenzív osztályán töltött napjairól, az oxigénpaiackoktól és a legkülönbözőbb gépektől való félelméről, a véget nem érő álmatlan éjszakák kínjairól, hazavágyásáról. „Szeretnék Otthon lenni a családommal" — irta. „Tudom, hogy nemsokára hazamehetek, mégis a legszívesebben sírnék, és néha sírok is."

Nuria gyötrelmes, hosszú haldoklása gyökeresen megváltoztatta a család életét. 1982 júniusában, amikor a kislány állapota rosszabbodott, az apa kilépett munkahelyéről. A két fiatalabb gyereket egy nagynénihez küldték a galíciai Santiago de Compostelába. Az apa és az anya 24 óránként váltogatta egymást a beteg kislány ágyánál. Kilenc hónapon át a házaspár csak „őrségváltáskor" találkozott a Ramóny Cajal kórházban.

Az orvosok már minden reményt feladtak, amikor Nuria 1983. július 4-én ezeket írta naplójába. „Még mindig remélem, hogy egyszer ismét olyan egészséges leszek, mint régen. Tudom, hogy ehhez minden akaraterőmre szükség van. De van bennem valami, ami nem enged lankadni. Nagy küzdelmet jelent számomra, hogy mindent megtegyek, amit kérnek tőlem."

Kilátástalan volt a harc a kislány életéért. A rejtélyes méreg egyre jobban beleette magát a testébe. Csontjai törékennyé váltak, idegei elemyedtek. „Halála előtt — mondta az anya — sosem beszélt arról, mi kínozza lélekben." De legbelsőbb gondolatait, amelyeket még az édesanyja elől is elhallgatott, 1983. október 16-án naplójára bízta:

„Felébredtem az ebéd utáni alvásból. Furcsán éreztem magamat, mintha már nem is léteznék. Mindent lilának, elmosódottnak láttam."

Két nappal a halála előtt Nuria egy kis képet festett az anyja születésnapjára. A képen ragyogó kék szemű fiúcska és kislány áll vidáman egy virágos réten. Mellettük egy kis bárány, felettük a nevető nap. A kép alá ezeket írta: ,A legjobb és a legkedvesebb édesanyának lányától, aki ha nem is mutatja, mélységesen szereti. 1984. február 19."

Természetesen vizsgálat folyik a gyilkos olajkotyvalékot készítő 42 személy ellen. Nyolcán közülük már harmadik éve vannak vizsgálati fogságban. De senki sem tudja, mikor büntetik meg a felelősöket, mikor kerül végre sor a bírósági eljárásra.

Amikor megkérdezték Garcia de Pablos ügyvédet, szerinte mikor tárgyalják az olajbűnösök perét, így válaszolt: „Van egy unokám, most egyéves. Remélem, hogy unokám unokái már megérik a per lefolytatását."

Szegények pere

Sterilizált lányok az NSZK-ban

A 14 éves Gloria hintázik a kertben, és vidáman belekacag az ARD tévékamerájába. Csalóka kép. A lány beteg. Epileptikus, és kora gyermekkorában elszenvedett agykárosodás következtében szellemi fogyatékos. Glóriának sosem születhet gyermeke. Három évvel ezelőtt, 11 éves korában sterilizálták.

Az anya beszámolója: „A nyári szünidő alatt a „Lebenshilfe" — a szellemileg fogyatékosok egyik legnagyobb nyugatnémet szervezete — Fischbeekben nyaraltatta. Értesültünk róla, hogy feltehetően szexuális kapcsolatba került egy 20 éves, ugyancsak szellemi fogyatékossal, és számítanunk kell rá, hogy lányunk állapotos lett. A nyaralótábor vezetőnője közölte velem, meg kell fontolnom a sterilizálást, amennyiben szeretném, hogy a „Lebenshilfe" ismét nyaraltassa gyermekemet." Gloria anyja végül hozzájárult a beavatkozáshoz.

Nem egyedi eset, ami Glóriával történt, és a Panorama tévémagazin erről részletesen beszámolt. Az egyik különleges hamburgi iskolában folytatott vizsgálódásból kitűnt, hogy bizonyos osztályokban a lányoknak több mint a fele nem szülhet gyermeket, egy másik iskolában pedig a lányok egyharmada vált meddővé sterilizálás következtében. A Panorama: „Hivatalos statisztikák nem állnak rendelkezésre. A kórházak és a fogyatékosok szervezetei nem hozzák nyilvánosságra adataikat. Lehet, hogy évente sok száz, de az is lehet, hogy sok ezer fogyatékost sterilizálnak."

Charlotte Köttgen, az ifjúsági pszichiátria szakorvosa:

„Az orvostudomány ismét abban a helyzetben van, hogy feltételezetten tudományos módszerekkel indokolja meg, hogy melyik életet tekinthetjük életre érdemesnek, hogy örökölhető legyen, és melyik élet az életre érdemtelen." Elkerülhetetlen a gondolattársítás azzal, amit a nácik eutanáziával írtak körül, és tömeggyilkosságokra vezetett.

A szellemi fogyatékos gyermekek szülei csaknem kivétel nélkül kénytelenek szembenézni ezzel a problémával, amikor lányaik és fiaik a serdülő korba jutnak. Gyakran egyéni aggályaik vagy félelmeik kifejeződéseként — tartanak a kiszámíthatatlan következményektől — adják meg hozzájárulásukat gyermekük sterilizálásához. De gyakran — és ez többnyire intézetekben történik — a súlyos következményekkel járó beavatkozást csak kényelmi okokból hajtják végre, még akkor is, amikor erre semmi ok sincs.

A tanácstalan közvélemény ismételten értesül ilyen kényes folyamatokról az orvostudomány, az etika és a jog szürke övezetéből. A sauerlandi Fredeburgban a 18 éves Gisela Melon Wilhelm Goey nőgyógyászhoz került, mert fennállt a méhen kívüli terhesség gyanúja. Goey egyúttal „eugenetikái okokból (eugenetika — az ember öröklődő tulajdonságait a haladás érdekében javítani akaró irányzat) sterilizálta a lányt — hiszen a has már amúgyis nyitva volt." Később megállapítást nyert, hogy Gisela teljesen egészséges...

Valamennyi szakértő egyetért abban, hogy a szellemi fogyatékosoknak is joguk van a gyengédségre, a partneri

kapcsolatokra és a szexualitásra. Számos intézetben is már régen megszüntették a nemek különválasztását. De a fogamzásgátlás a felelősök számára nyilvánvalóan túlságosan fáradságos, noha éppen a fogyatékosoknál, akik amúgysem tudnak magukról gondoskodni, és ápolni kell őket, a pirula naponkénti lenyelését problémamentesen ellenőrizhetnék.

Ehelyett mindenfelé sterilizálnak. Nyilvánvaló a szülök vagy gyámok többé-kevésbé titkos együttműködése az ápolókkal és orvosokkal. Az érintett szellemi fogyatékosok többnyire nem is sejtik, mi történik velük.

Kétségtelen, hogy számos súlyosan fogyatékos lány sem fizikailag, sem lelkileg sosem lesz abban a helyzetben, hogy gyermekét ápoja és felnevelje. Anyagilag amúgysem tudják ellátni. Fogyatékosok gyermekei gyakran születésüktől kezdve ismét intézetekben nevelkednek — annak minden személyi és szociális fejlődési hátrányával.

Ezekkel a tapasztalati értékekkel gyakran visszaélnek az érvelésnél, amikor fogyatékos lányok szülei ápolóktól, orvosoktól és jogászoktól kérnek tanácsot a sterilizálás kérdésében. Tudni kell, hogy az agyi károsodásból fakadó igen sok fogyatékosság egyáltalán nem örökölhető — például a viszonylag gyakori agyi károsodások, amelyek röviddel a szülés előtt vagy utána keletkeztek az oxigénhiány következtében. Ugyanez érvényes az epilepszia számos megjelenési formájára is.

De a tanácsadók által időnként mesterségesen szított félelem mögött még mindig az a törekvés rejtőzik, hogy elhárítsák a nem kívánatos utódot, s táplálják az „életre nem érdemes élet" ideológiáját, vagyis a nemzeti szocialisták végzetes formuláját.- Ma. -(nŐ9)