Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-02-05 / 6. szám
többsége azonban visszautasítja ezeket a törekvéseket." Amire Ponomarjov utalt, az az amerikai kormány által életre hívandó „ellenfesztivál", amit természetesen hivatalos megfogalmazások nem így említenek, célja azonban nyilvánvaló: „leszívni" Moszkváról azokat az ifjúsági csoportokat, amelyek nem mindenben értenek egyet a VIT előkészítésével, illetve aggályaik vannak a lebonyolítást, vagy a helyszínt illetően. Az amerikaiak Jamaicát választották ki a megfogalmazásuk szerint „szabad fiatalok fesztiválja" helyszínéül, s diplomáciai forrásokból érkező hírek szerint jelentős erőfeszítéseket tesznek azért hogy a konzervatív ifjúsági szervezeteket megnyerjék Jamaicának. (Értesülések szerint Washington már több tízmillió dollárt fel is ajánlott a fesztivál költségeinek fedezésére.) Az „ellenfesztivál" terve jól tükrözi azt hogy a nemzetközi életben tapasztalható feszültséget az ifjúságpolitika is csak bizonyos mértékig képes elhárítani magától. Amennyiben megvalósul a jamaicai fesztivál terve, bizonyosra vehető, hogy az ifjúsági kapcsolatok terén is romlás áll be — ez pedig a realitások talaján álló ifjúsági mozgalmak egyikének sem áll érdekében. — Ma. — Költségrobbanás a felsőoktatásban Sandra Burtman története nem éppen amerikai sikertörténet. Megmutatja, hogyan vallott kudarcot élete álma hazája mostani realitásai miatt. Két évvel ezelőtt a szőke észak-karolinai lányt felvették a Yale Egyetemre, amely az ország egyik legtekintélyesebb, már 1701-ben alapított felsőoktatási intézménye, s megengedheti magának, hogy évente a felvételre pályázók 80 százalékát elutasítsa. Mindenesetre már eleve a legtöbb esetben olyan szülők fiai és lányai próbálkoznak a felvétellel, akik legalábbis félig-meddig megengedhetik maguknak az oktatás magas költségeit — noha Yale büszke arra, hogy nem utasít el egyetlen pályázót sem a szülei fizetőképességével összefüggő okokból. Az egyetemnek 700 millió dollár vagyona van, nemcsak Amerika egyik legtekintélyesebb, hanem leggazdagabb felsőoktatási intézménye is. Persze ezt az intézményt sem védi helyzetének válságos kiéleződésétől semmi, hiszen ez a jellemző szinte valamennyi más egyetemre is. A költségek az egyes hallgatók számára évről évre feltartóztathatatlanul emelkednek. Majdnem három évig az évi emelkedés átlagosan 10 százalékos volt. Az infláció csökkenése az 1984/ 85-ös tanévben a növekedést 6 százalékra nyomta le. Amennyiben Sandra Burtman szülei — akik évi 48 000 dolláros jövedelmükkel nem tartoznak a szegény amerikaiak közé — kénytelenek lennének lányukért Yale-ban a teljes évi költségeket fizetni az oktatásért és az ellátásért, akkor 13 950 dollár lefizetése lenne esedékes. Emellett Yale nem Amerika legdrágább egyeteme, az élen jelenleg a Massaschusetts Institute of Technology áll, az ország legtekintélyesebb műszaki egyeteme, ahol egy tanévben a hallgató költségei 16 130 dollárt tesznek ki. „A szüleim — meséli Sandra — már második jelzálogkölcsönt vettek fel a házra. Eladták az egyik autónkat is. S amikor legutóbb tönkrement a mosógép, nem volt pénzünk újat venni." Mivel úgy sem tudták szanálni a Burtman család anyagi körülményeit, hogy Sandra fivérét kivették egy drága magániskolából, és állami középiskolába íratták, most a 20 éves Sandrának kell búcsút mondania a Yale Egyetemnek és beiratkoznia államának egyik olcsóbb egyetemére. Ezen az egyetemen a költségek kétharmaddal alacsonyabbak, mint a Yale Egyetemen, hátránya, hogy Észak-Carolinán kívül szinte senki sem ismeri. „Nem drámai a helyzetem — mondja Sandra —, de mégis kérdem, miért éppen engem sújtanak a körülmények, és nem mást." Valójában sok ezer fiatal amerikai fiú és lány kerül hasonló helyzetbe. Válság felé halad a 3 200 amerikai felsőoktatási intézmény, amely minőségét és pénzügyi struktúráját tekintve nagy eltéréseket mutat. Nemcsak a nagyrészt közpénzekből finanszírozott egyetemek, amelyekre az amerikai egyetemi hallgatók 80 százaléka jár, hanem a rendkívül igényes és drága magánegyetemek is problémákkal küszködnek, amelyek kifelé elsősorban drasztikus költségnövekedésben mutatkoznak. Még tíz évvel ezelőtt is egy egyetemi év átlagos költsége az állami pénzekből finanszírozott egyetemeken 2 365 dollárt tett ki. Ez a költség most 4 881 dollár. A tanulmányok folytatásának megdrágulása még sokkal erőteljesebben érvényesül a magánegyetemeken, ahol ugyanezen időszakban az átlagköltség 3 860 dollárról 9 022 dollárra emelkedett. Ha arra gondolunk, hogy az országnak még ma is egyik demokratikus eszménye a minden társadalmi réteghez tartozó amerikaiak lehetőleg akadálymentes felvétele a felsőoktatási intézményekbe, akkor szinte drámai fordulatot kell látnunk ebben a fejlődési irányban a képzés újfajta exkluzivitása felé. Már azért is, mert az amerikaiakban mélyen gyökerezik az ellenszenv minden állami gyámkodással szemben, az egész képzés az Egyesült Államokban mindig szabadabb volt az állami szabályozástól, mint az európai. így az amerikaiak korábban sosem berzenkedtek az ellen, hogy gyermekeiknek az állami befolyástól messzemenően védett neveléséért jelentős anyagi áldozatokat hozzanak. Amerika oly nagyra tartott magánegyetemei például még ma is túlnyomórészt azoknak a volt hallgatóiknak a nagyvonalú adományaiból, örökségeiből élnek, akik életükben sokra vitték. Az Egyesült Államok társadalmában a felsőoktatásnak ez a kivételezett pozíciója azt is megmagyarázza, hogy a második világháború végéig az egyetemek látogatása a jómódban élő felső réteg előjoga volt. Később ez a helyzet alapvetően megváltozott. 1954 után, de még erőteljesebben a hatvanas években, amikor Kennedy és Johnson elnök igyekezett megvalósítani szociális reformeszméit, a társadalmi felemelkedés legbiztosabb eszközének nyilvánították az amerikai felsőoktatási intézményekbe való lehetőleg korlátlan és ingyenes bekerülést. — s — Göröngyös út az ábécéhez — Anyuka, olvass nekünk egy mesét hogy jobban aludjunk! — kért. kunyerált Rose Patterson két kislánya. A Patterson család az Egyesült Államok északi részén, Vermont államban lakik. Az anya azonban tanácstalan, ugyanis kívánságukat képtelen teljesíteni, mert bár harmincéves, de az olvasással nemcsak hogy hadilábon áll. hanem a nyomtatott betűk, sorok labirintusa számára áthidalhatatlan akadályt jelent Hasonló helyzetben van a Browty városban lakó Mary Kay, aki nem fejezte be az iskolát férjhez ment sorban jöttek a gyerekek, s ő egyszercsak rémülten állapította meg, hogy még az újságcímeket sem tudja elolvasni. Ezek s az ezekhez hasonló esetek hihetetlennek tűnnek, hiszen a világ legfejlettebb tőkés államában, az Egyesült Államokban és nem valamelyik fejlődő országban történnek meg, vannak szinte napirenden. Az Egyesült Államokban az írástudatlanság már-már kezd hatalmas méreteket ölteni. A hivatalos statisztikai adatok szerint 26 millió felnőtt amerikait érint, ami azt jelenti, hogy minden ötödik ember egészen vagy részben analfabéta. Nem tudják elolvasni az újságban a hirdetéseket, nem tudnak mit kezdeni a bankcsekkel, nem tudják a kérdőíveket kitölteni. írásos üzenetet hagyni valahol. Közöttük sok a nő, akiknek családi gondjaik és kötelességeik közepette házasságuk hosszú évei alatt esetleg csupán arra futotta idejükből, hogy egy-egy reklámszöveget kibetűzzenek. A jobb helyzetben levők esetleg olykor-olykor átlapoztak néhány képes magazint. Az Írástudatlanság és félirástudatlanság ugyanúgy előfordul a gazdag New York-i negyedekben, mint a déli agrárállamokban. A Newsweek népszerű lap véleménye szerint az okokat itt is, ott is a közönyösségre lehet visszavezetni. Ugyanis az alkoholizmus és a narkománia mellett amelyeket oly hangosan vernek dobra napról napra, ez a jelenség valóságos „mostohagyerek". — Amerika nem is tudja, hogy nem tud írni—olvasni — véli Bette Fanton, az analfabetizmus ellen küzdő országos kampány vezetője. Ezt a kampányt az egyik legnagyobb könyvkereskedelmi társaság finanszírozza, feltehetően jóval kevesebb emberségből, mint a nagy haszon reményében. Jelenleg a segítség egyetlen formája az önkéntes tanítóknak a hálózata, akik rendszeresen eljárnak azokhoz, akik rászánták magukat hogy felnőtt fejjel újrakezdik az Imi—olvasni tanulást. Az iskolai oktatáshoz viszonyítva ez a „magántanulás" időben sokkal igényesebb, de állítólag sokkal eredményesebb és gyorsabb, mert a felnőtt tanítványok többségének igen rossz emlékei vannak az iskolából, no meg így kettesben a tanítóval nem is kell senki előtt szégyenkezniük. Ugyanis, s ez érthető, senki sem akarja világgá kürtőlni, hogy nem tud olvasni, s ha nem akar Írástudatlan maradni élete végéig, akkor bizony érett fejjel kell tanulnia a betűvetést és az olvasást. S legalább annyira, hogy el tudja intézni hivatalos ügyeit, s hogy mulasztását ne vegye észre a környezete, főleg iskolaköteles gyermekei. Csak Vermont államban 38 tanító vesz részt részlegesen és 56 teljes óraszámmal az atfabetizációs programban. Ebben az államban legkevesebb 58 000 ember szorul segítségükre, akik nagy megerőltetéssel, több-kevesebb sikerrel tudják csak leplezni ezt a fogyatékosságukat, s ezért mindenáron meg akarnak tőle szabadulni. Az elképzelések szerint, ha el akaiják érni a középiskolát végzettek színvonalát úgy legalább 5—6 évig kell rendszeresen tanulniuk. Jóllehet, ma az Egyesült Államokban többféle alfabetizációs, valamint a helyes kiejtést oktató programot dolgoztak ki a felnőttek részére, ezzel még mindig nem hatolnak el a probléma gyökeréig: az általános iskolákban folyó oktatás rendszerének és minőségének hézagaihoz, sem azoknak az okoknak a felfedéséhez, hogy miért marad ki az iskolából idő előtt egyre több tanuló. — Az általános iskolákban folyó oktatás színvonala olyan alacsony — állítja Linda Church, egy felnőttoktatási tanfolyam vezetője —, hogy az iskolák nevelik ki lényegében az analfabétákat. Sok szakember véleménye szerint azonban az egyre terjedő írástudatlanságot az önkéntesek nem tudják megoldani, ugyanis országos gondot helyi szinten, csupán a helyi forrásokra hagyatkozva aligha lehet megoldani. Az Egyesült Államok költségvetésében, amelyben az első helyen a folyamatosan növekvő katonai kiadások állnak, a művelődési-oktatási programokra és az általános iskolák színvonalának javítására alig-alig csurrancsöppen valamicske. — p — C nŐ9)
