Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-12-03 / 49. szám
DOLORES IBÁRRURI EGYETLEN ÚTJA „La Pasionaria’ Dolores Ibárruri elszántságával és bátorságával a fasizmus elleni harc példaképévé vált az egész világon. A spanyol kommunista párt „Mundo Obrero" című lapjának szerkesztője, 1936-ban a népfront választási győzelmekor képviselő, 1937-ben a spanyol parlament alelnöke lett. 1936-tól 39-ig a spanyol polgárháborúban a nép antifasiszta szabadságharcának egyik legnépszerűbb vezetője. 1939 után elhagyja hazáját és csaknem 40 évig él emigrációban. 1942-től 1960-ig Spanyolország Kommunista Pártjának főtitkára, 1960-tól elnöke és irányítója az illegális spanyol kommunista mozgalomnak. Nehéz és kemény harcot vívott, többször be volt börtönözve. Hat gyermeke közül csak egy maradt életben. Dolores Ibárruri 1895. december 9-én született Gallartében egy szegény bányászcsaládban. Gyermekkorában sokat betegeskedett nagy gondot okozva ezzel szüleinek, mert nem dolgozhatott (10 testvére volt). Az iskolában viszont jól tanult, de nem folytathatta tanulmányait, mert 15 éves korában munkába kellett állnia. Először egy varrodában dolgozott, később egy családnál szolgált. Rosszul fizették, rosszul táplálkozott. Bányászcsaládból származott, így azok életéből semmi sem maradt előtte rejtve és ö semmit sem felejtett el. Idős édesapja egész nap megalázó, önpusztító robotot végzett sok idős bányásztársával együtt, de ez még mindig jobb volt a koldulásnál. Az élet kilátástalannak és reménytelennek tűnt számára. Kétségbeesett düh kerítette hatalmába, de ez a lázadás csak sokkal később vált tudatossá. A nép egyszerű asszonya a bányászok nehéz életét látva annak természetes reakciójaként formálódott forradalmárrá, kommunistává. Ez hosszú folyamat volt, mert családjuk, mint minden baszk család, mélységesen vallásos volt. Amikor 20 évesen férjhez ment egy bányászhoz, azt gondolta, most már mindennek vége, élheti a bányászfeleségek szürke, nyomorsúágos és rabszolga életét. Szülni és gyerekeket nevelni, a férj kívánságait lesni, aki gyakran nem volt az asszonyra tekintettel. Doloresnek megszületett első gyermeke, Esther. Boldog volt. A fiatalok szeretnek ábrándozni s ö is ezt tette. Hitte, hogy a szeretet minden nélkülözést legyőz. De a valóság más volt. Sokat nélkülöztek. Ennek következtében már szoptatni sem tudott. Vallásossága egyre csökkent. Kezdte megérteni, hogy nyomorúságuk oka nem az égben, hanem itt a földön van: néhányan bitorolják a hatalmat, pedig a többiek változtathatnának rajta. Nem voltak még világos eszméi, katolikus vallása árnyékként nehezedett rá. A somonrostrói kultúrházban kezdett el olvasni marxista könyveket, kívülről megtanulta a Kommunista Kiáltványt, egy francia szerzőtől A tőke c. könyv elemzését. 1918-ban kezdett el együttműködni az „El Minero Vizcaino" lappal. Cikkeit „La Pasionaria" (a szenvedélyes) néven irta, azóta is így hívják. Azokban az időkben egyedül volt, mert férjét az 1917-es sztrájkok idején letartóztatták. Eladta varrógépét, és azon a pénzen, amit férje barátaitól kapott, somorrostrói víz és villany nélküli lakásából Gallartába költözött. Egyedül volt, de a bolsevik forradalom kitörése erőt adott neki a további küzdelemhez. Nem érezte magát többé egyedül. Esther lányát már nem az anyjától tanult régi nótákkal altatta, hanem az utcán hallott forradalmi dalokkal. Eljött 1923, életének egy szörnyű éve. Primo De Rivera diktátor magához ragadta a hatalmat és brutálisan üldözte a kommunistákat. Ebben az évben hármasikrei születtek: Amaya, Amagoya és Azucena. Ekkor már két gyermeke volt. Esther és Ruben. A három kicsi számára nem volt fehérneműje, csak az, ami a két nagyobbik után maradt. A szülés nehéz és komplikált volt, utána 18 napot volt kénytelen ágyban tölteni. Szomszédasszonyai saját nyomoruk mellett még öt is segítették: egy csésze meleg tejjel, egy-két tojással, almával. Egyszer egy koldus pólyákra való fehér vásznat és fél font csokoládét hozott neki, amit a megtakaritott pénzéből vett, és ő nem utasíthatta vissza, nehogy megsértse a koldust. Sosem felejtette el ezeket a nemeslelkü embereket. Családjából csak Teresa testvére segítette. Amagoya meghalt, alighogy megszületett. Férje saját vállán vitte a kis koporsót a temetőbe. Szenvedéseinek azonban nem volt vége. Két évre rá Azucena is meghalt. Esther akkor már halott volt, belehalt a sok nélkülözésbe. Csak Amaya és Ruben élt még. 1928-ban megszületett Éva, de két hónap után a nyomor öt is elszólította. Azután Ruben, a kis Ruben még mint gyerek halt meg Sztálingrádnál, ahol a vörös hadsereggel harcolt a németek ellen. Nagyon nehéz és küzdelmes egy forradalmárnő élete, főleg, ha anya is. Összeegyeztetni a politikai munkát a gyerekek nevelésével, gondozásával.. . Dolores ritkán beszélt erről, mert mindig azt vallotta: a legjobb útmutatás a példa, még ha áldozatokat követel is. De a sok áldozatért ott volt kárpótlásul a tudat, hogy a harc a világ igazságtalanságainak megváltoztatásáért folyik, hogy hozzájárul egy olyan társadalom megteremtéséhez, amelyben már nem lesz kizsákmányolás és rabszolgaság. Saját élete a bizonyítéka annak, hogy valaki jó anya és aktív politikai harcos lehet. A letartóztatást sem kerülte el. Egy nap a madridi börtönbe látogatója érkezett. Meglepődött, mert Madridba való érkezése után rögtön letartóztatták, így nem volt ott ismerőse. A vasrácson keresztül egy ismeretlen, jól öltözött hölgyet pillantott meg, aki Estrellának mondta magát. A hölgy hetente eljött, amíg ö börtönben volt, és ellátta őt minden szükséges dologgal. Később megtudta, ez az asszony Madrid egyik leghíresebb fogászának a felesége. Két orvos fiát, akik a kommunista párt tagjai voltak, 1936-ban a frankoisták elfogták és egy vályúhoz kötözve agyonverték. Aliciát, az anyát letartóztatták, számtalan börtönt megjárt, 12 évig raboskodott. Dolores 1948-ban Párizsban való tartózkodása idején sírva olvasta rövid sorait annak az anyának, akinek még volt ereje kifejezni hitét azokban az eszményekben, melyekért fiait megölték. Dolores Ibárruri két életben maradt gyermekének — akik bizalmasai, barátai voltak — is sok üldöztetésben volt része. 1935 tavaszán Ruben és Amaya a Szovjetunióba ment. Amikor gyermekei elmentek, Dolores egyedül maradt harcával. Képviselő lett. Azután jött a polgárháború. Keresztül-kasul utazgatott Spanyolországon, buzdított, szervezett. 1939-ben emigrációba kényszerült, de mindig szivén viselte hazája sorsát, még ha nehéz volt is csaknem 40 évig távol élni tőle. 1945 óta mint a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség alelnöke, részt vett a békemozgalomban is. Dolores Ibárruri december 9-én lesz 90 éves. Haja hófehér, arcát az élet barázdái szántják. De tekintete ma is lelkesedéssel és derűvel teli. Mosolya akár egy fiatal lányé. Madridban él, a hazájában, ahol mint ö mondja, annyi még a tennivaló, hogy népe a biztos demokrácia útjára térjen, de bízik nagyon Spanyolország fiatalságában, amely elindult egy igazságosabb társadalom felé. Életkedve, vidámsága a régi. Még mindig dolgozik. Nevet, tréfálkozik, a saját száműzetésére is azt mondja: „végül is nem tartott olyan sokáig". Amaya lánya Moszkvában él. Két unokája eljött őt meglátogatni Madridba, de visszatértek Moszkvába, az ö világuk már ott van. Szive dobogását egy szívritmus-szabályozó vigyázza. Mi is vigyázunk rád, Dolores. Olyan asszonyokra, mint te, még nagy szüksége van a világnak. Feldolgozta: GŐGH VILMA
