Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-11-26 / 48. szám
\ j I tát a falnak támasztotta, és látott szájjal levegő után kapkodott. — Nagyapa — mondtam könyörögre —, utazás közben indult meg a szülés. — Vigyél ki mindent a kisszobából. oda fektetjük. A csónak tulajdonosai alig hittek a fülüknek, szájtátva bámultak nagyapára. Megkértem, segítsenek bevinni a szobába, aztán elmentek. Nagyapa az ágyhoz ment, lefektette. Thao villámként cikázott ide-oda, és részvéttel nézett a tanítónőre, akinek arca görcsbe rándult a fájdalomtól. Nem győztem csodálni a lányomat, milyen találékony és fürge. Nagyapa alig érintette meg a vállát, a házhoz tapasztott fészerben levő konyha felé bökött, Thao máris rohant vizet forralni. Megkönnyebbülten kezdtem készíteni a szüléshez szükséges dolgokat. Nagyapa valamennyit ért a régi könyvekhez. valamikor gyógynövényekből főzeteket is készített, kuruzslással is foglalkozott, így nem kellett a bábaaszszonyért szaladni. Tudtam, magunk is elrendezzük az ügyet. — Nehéz szülés lesz — dörmögte az orra alá nagyapa. Mire mindent rendbe hoztunk, akkorra a tanitónőnek enyhültek a fájdalmai, nem jajgatott, csak nehezen lélegzett. Beszélgetés közben kiderült. Hannák hívják, egy nagyobb faluban, Vanban született, s eddig ott tanított. — Megmentette az életemet — mondotta —. nem tudom, hogyan hálálom majd meg! — Feküdj, csak feküdj nyugodtan, ne törd ilyesmin a fejed! Pihenned kell. erőt gyűjtened. Nagyon sajnáltam őt! Kétszer szültem. Arról kezdtem beszélni, hogy most csak egy feladata van. Világra kell hoznia gyermekét. Minden szavamra figyelt. Szeme szinte rám tapadt Jóságos. kedves szeme van. Tekintetével Segítségért könyörög. Eszembe jutott, majdnem nyolc évvel ezelőtt egy másik ember is ugyanilyen esdekelve nézett rám ... Abban az időben a mi vidékünk az ellenség kezében volt. Késő este mentem a csatornához, akkor történt, aminek meg kellett történnie. Hirtelen úgy tűnt. mintha a kertünkben valaki nyögne. Megijedtem, el akartam szaladni, de mozdulni sem bírtam, gyökeret vert a lábam. Látom, hogy a töltés felől egy ember utolsó erejét megfeszítve kúszik. — Testvérem — suttogja —, testvérem, ments meg! Segíts, kérlek, meghalok ... — Hát te meg ki vagy, miféle ember? — Katona vagyok, kislány, katona. Segíts rajtam! Azonnal szaladtam volna a hírrel a házba, de eszembe jutott mennyi manapság a spicli, ravaszkodnak, katonának adják ki magukat és azt mondtam: — No. ha katona vagy. takarodj innen, ha kedves az életed! — Testvérem, segíts, ne hagyj elpusztulni! — Takarodj, mert segítségért kiáltok. Az emberek összeszaladnak, s ahová való vagy, oda juttatnak. Dühbejött: — Hát kiabálj! A Tejektől (A francia gyarmatosítókat nevezték így a vietnamiak — a fordító megjegyz.j nem ijedek meg! Hát kiabálj, de előbb nézd meg a hátam és a vállam ... Egy pillanatig gondolkoztam, majd toléhajoltam, és megtapogattam a vállát. Alig értem hozzá, visszarántottam a kezem — az egész vállát valami undorító nyálkás borította ... — Piócák — mondta. — A ronda férgek minden véremet kiszívták! Ha rágondolok, még most is remegek ... — Mi történt magával, mitől reszket? Vezetett le már valaha szülést? — kérdezte félénken a tanítónő. Szegényke. egy pillanatra sem vette le rólam a szemét, mintha félne, hogy magára hagyom őt. — Ne félj, ne félj, én kis kétszer szültem — nyugtatgattam. Eredménytelenül, mert ijedt tekintetével mintha azt kérdezte volna: „Igaz ez? Hihetek neked ? Te vagy az egyedüli reménységem ..." Amikor bevittük a házba. így nézett ránk az a fiatalember is. Elmesélte: felderítésre küldték, kelepcébe esett, aztán nyolc napig bujkált a szántóföldeken. Házalóknak álcázott spiclik hemzsegtek a vidéken. A parasztok senkit sem fogadtak be házukba — féltek, hogy feljelentik őket. Ezért bujkált a vízzel elárasztott rizsföldeken, éhezett, fázott. Keze, lába felmondta a szolgálatot, már annyi ereje sem volt. hogy lerázza magáról a piócákat. Nálunk felépült Bizonyára nagyon sokáig ültem mozdulatlanul. elmerengve. A tanítónő halkan megszólított: — Mire gondol... A félje ...? Talán haragudni fog azért, amiért én itt vagyok... — Dehogy — mosolyogtam —, ő nagyon jó! Ő valóban nagyon jó volt. keresni kellene a párját. Vagy három-négy hónapig ápoltuk őt. Hozzászoktunk. Titokban már menyasszonyának tartott engem, de nekem erről még nem szólt egy szót sem. Aztán elment felderíteni a térközőrhelyet, lenmibe ment. Ezt csak később mondta meg. amikor már katonáink visszatértek, lerombolták az őrhelyet és felszabadultunk. A katonákkal ő is visszatért, bevallotta érzelmeit, és összeházasodtunk. (Befejezés a következő számban) JUVAN SESZTALOV VERSEI Tea-dal Pattogj, ropogj, arany tűz! Forró tea, fagyot űzz! Fagyott halnál fehérebb Arcunk, testünk — segíts meg! Szánkba csorduló parázs, Felhevítsz, mint semmi más. Vérünk is tán megalvadt. Frissítsd fel, forró harmat! Egy kortyot ha megiszunk, Már meleg tóban úszunk. Két kortyot ha megiszunk. Mint gyors szarvas, úgy futunk. Három kortyot lenyelünk, Szárnyunk nő már: repülünk. Négy kortyot ha lenyeltünk. Táncolni támad kedvünk. Öt kortyot ha megiszunk, Csókolódzni akarunk. Hat kortyot ha megiszunk, ölelkezni akarunk. Ha megiszunk hét kortyot, Bennünk örök tűz fortyog. Lángolj, lobogj, arany tűz! Forró tea, fagyot űzz! VOGULBÓL FORDÍTOTTA KÉPES GÉZA Szavaim Estéiig kimondott szavam a reggel el ne rejtse. Reggeli áldozatomat az est el ne veszejtse. Szívből áradt gondolatom szíveket általhasson, fényes hajó módjára híveket hívogasson. Ha este kimondott szavam elvész reggelre kelve, hal módján játszó szavamnak nem volt semmi értelme. Ha reggeli áldozatom estig elvész semmibe, asztalon lévő étkemnek nem volt igazi íze. Szép fényű szavaktól szítva kelyhet ki kortyolhatott, ízes lazachal húsából falhat finom falatot, mit északi dalos hazám illatával áthatott. VOGULBÓL FORDÍTOTTA BEDE ANNA
