Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-11-26 / 48. szám
SZÖVŐGYÁRI DILEMMÁK Lemaradás, nekifutás — nem megoldás • Egy vállalat év végi hajrájának háttere • Hiába a munkakedv, ha ... • A három műszak és a nők • A gépeket nem lehet becsapni! • Mire kell(ene) a szabad szombat? • A megoldás ismert, csak .. Szegény embert még az ág is húzza. Vagy rászakad a tető, mint két éwel ezelőtt a losonci (Lucenec) Polana gyapjúfeldolgozó vállalat kártoló műhelyében. Persze nem kell szó szerint érteni, ám az tény, hogy a Köztársaság Érdemrenddel kitüntetett textilgyár említett épületében ma már felújított tető alatt folyik a munka. Igaz, a 117 éves múltra visszatekintő vállalatot — amely a maga nemében a legelső volt Szlovákia területén — korántsem azért kerestük fel, hogy beszámolhassunk régi épületeinek, berendezéseinek állapotáról. De ha erről az alábbiakban még többször is szó esik, az nem a véletlen műve. A magyarázat nem segítség Még néhány hét, és új évet köszönthetünk. Az ideit — mint minden korábbit — megint év végi hajrával búcsúztatja a népgazdaság legtöbb vállalata. Ez a mindenki által jól ismert, rendszeresen visszatérő fokozott munkatempó amolyan szükséges rossz. amelyet a legszívesebben mindnyájan elkerülnénk. Elkerülhetnénk, de ... De nem lehet. Nem lehet, mert a terv, a gazdasági mutatók megtartása kötelezi a vállalatokat, üzemeket, a dolgozókat pedig az elvégzett munkájukért járó anyagiak ösztönzik, amelyek személyük, családjuk megélhetését biztosítják. Ez igy rendjén is lenne. Csak az a kérdés, vajon kinek jó az, hogy a ránk bízott feladatokat nem folyamatosan, hanem az utolsó pillanatokban, többletmunka árán teljesítjük? A válasz nyilvánvaló. Senkinek! Hát akkor miért csináljuk így? Tényleg annyi a hátráltató objektív ok? Amikor a számos kitüntetéssel büszkélkedő Polana vállalat igazgatóságának épületébe léptünk, titkon azt reméltük, ezúttal olyan gyárra akadunk, ahol majd nem az év végi hajrá okairól hallunk, hanem arról, miként lehet elkerülni a néhány hétig, hónapig tartó, megerőltető, idegesítő, felkorbácsolt „hajtást". — Sajnos, az utóbbi években nem megy rendje-módja szerint nálunk sem a termelés — fogad irodájában Mária Sujová, a vállalat személyzeti igazgatóhelyettese. A szállítóimegrendelői kapcsolatok útvesztői és több belső, vállalati gond olyan akadályokat gördítettek elénk, hogy egyelőre számottevő lemaradást könyvelhetünk el a termelésben. — Vállalatunk évente 3 900 000 méter gyapjú és ebből 600 000 m bútorszövetet gyárt. Ez a fő feladata. A szövéshez szükséges fonalak közül 1 200 tonna kártolt és 310 tonna fésűs fonalat ugyancsak vállalatunk gyárt — kapcsolódik a beszélgetésbe Viera Koncosová mérnök, gazdasági igazgatóhelyettes. — A gyapjút a hazai piacról és külföldről — leginkább Ausztráliából — szerezzük be. Ez nem okoz számunkra gondot és műszálból is van elegendő. A baj elsősorban a fésűs fonal hiányában gyökerezik, amelyet kiegészítésként a zilinai Slovena nemzeti vállalat cadcai üzemétől és a nejdeki fésűsfonótól kellene kapnunk. Az előbbi vállalat eddigi lemaradása (október végéig 33 tonna, az utóbbié 23 tonna fésűs fonal. Ez körülbelül másfél hónapos csúszást jelent. A szállító vállalatok különböző okokra hivatkoznak. De magyarázkodásuk rajtunk, sajnos, nem segít. Emiatt gyakran kell kiegészítő éjjeli műszakot szerveznünk, és már csaknem rendszeressé váltak a szombati műszakok is. A legtöbbször azért, mert a fonalhiány miatt a munkanapokon gyakran leáll a termelés. S a legborzasztóbb, hogy a vállalat vezetősége nem tehet ez ellen semmit — méltatlankodik a gazdasági igazgatóhelyettes. — És ez még nem minden. Munkánkat belső vállalati problémák is nehezítik — veszi át a szót Mária Sujová —, amelyek közül legalább kettőt említenék. A kártolómühely hosszú ideig csak részlegesen üzemelt, mert leszakadt a tetőszerkezete. Javítása csaknem két éven át elvonta a műszaki részleg kapacitását, amelynek különben az lenne a feladata, hogy karbantartsa a gépeket, pótalkatrészeket gyártson stb. A kártolómühely munkaerőhiánnyal is küzd. Harminchat dolgozó helyett huszonheten végzik a bizony nem veszélytelen munkát. A régi dolgozók egy része kiöregedett, a fiatal lányok, asszonyok meg nem akarnak ott dolgozni, mert a kártolóműhelyben három műszakban folyik a munka, s nem tudjuk kettőre csökkenteni, mert nincs annyi gépi berendezésünk, hogy úgy is megtartsuk a termelés kívánt szintjét. A munkaerőhiány az egész vállalatra vonatkoztatható. A kereset hiába több, mint a környék más vállalatainál, azért nem annyi, hogy azzal ide tudjuk csalogatni a nőket, mert elsősorban nőkből van hiány. Nem segít — úgy gondolom minden elfogultság nélkül állíthatom — a vállalat jó szociális programja sem. Az asszonyok legtöbbje szinte pánikszerűen menekül a többműszakos munkahelyről, ami főleg a gyerekes anyák esetében érthető. — Márpedig a vállalattal szembeni elvárásokat úgy állapították meg, hogy teljes munkaerő-létszámot feltételeztek. Mit tesz a vállalat a munkaerőhiánnyal járó gondok megoldásáért? — Sokat nem tehet — sóhajt nagyot a személyzeti igazgatóhelyettes. — Átmeneti megoldásként a vállalatunk szaktanintézetében tanuló fiatalokat pótoljuk, amit lehet, ám az iskola befejezése után legtöbbjük csupán két-három évet dolgozik nálunk. Azután férjhez mennek, gyereket szülnek, s legfeljebb harminc százalékuk tér vissza. De őket is ◄ Munkakedvből nem lenne hiány .. . A gála Suhajavá szövőnő, ..a munka úttörője" verseny eredményes résztvevője ► A szövést még számtalan művelet követi 4 A festőműhelyben FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ ► A dekatáló gép és aki kezeli: Mária Kurcíková
