Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-11-12 / 46. szám
Segítség Kambodzsának Közérdekű apróságok 1. A szemét Szeretek nyitott ablaknál aludni, szeretem a friss levegőt, ezért az ágyam melletti ablakot minden éjszakára kinyitom. Most is így tettem, de a friss levegő helyett hirtelen valami furcsa szag kezdett beáramlani szobámba, s kis idő múlva már orromat facsarta a kellemetlen bűz. Mi lehet az? A kukák!, villant belém. A kukák olyan elviselhetetlenül büdösek! Kinéztem az ablakon. A szeméttárolóban szinültig telt kukák, körülöttük széttört üvegek, krumplihéj, rossz cipő, papír, egyéb. Mindez négy-öt méterre hálószobánk ablakától. .. Becsuktam az ablakot, hogy kirekesszem szobánkból a „szagos" őszt. De gondolatban azért végigszaladtam a „milyen jó lenne, ha..." lehetőségeken. Hogy milyen jó lenne, ha mindenütt szükség szerint ürítenék ki a szeméttartályokat, s ha az elszállításkor szétszóródó szemetet összesöpörnék, ha a kukákat néhanap kimosnák és fertőtlenítenék, ha a lakók nem a kuka mellé öntenék ki szemetesvödrük tartalmát, ha nem hajigálnának ki az ablakon keresztül ételmaradékot és nem öntenék ki a hamutartóból a csikkeket, ha... 2. Üvegek Egy napfényes szombat délelőtt, amikor éppen ruhát teregettem az erkélyen, megpillantottam a felettünk lakó idős nénit amint bottal a kezében az üzlet felé ballagott. Megállt kicsit beszélgettünk. Én az első emeleten, ő az utcán, alig hallottuk egymást mert a közeli kocsmában már igencsak jókedvében volt a férfitársaság. — Látszik, hogy tegnap volt a fizetés, mosolygott a néniké, s rebbenő szeme észrevett valamit a ház előtti fűben. A kis bokrocska tövéből két üres borosüveget halászott elő. A táskájába rakta őket — Tegnap este megint itthagyták az üvegeket elviszem a boltba. Két koronát ér... — kiáltott fel hozzám az erkélyre, de hirtelen elpirult A táskájára nézett, s újra rám: — A gyerekek sem törhetik el így, legalább nem eshet bajuk. — És elindult. Pedig magyarázkodnia sem kellett volna, hiszen nem véletlenül visszaválthatók ezek a fiaskók: pénzt, munkát, nyersanyagot takaríthatunk meg velük, s ehhez képest az az egy korona üvegenként igencsak szerény díj a nénikének. Annak a nénikének, aki még tudja, hogy a kis pénz is pénz, s akinek semmi oka pirulni: azok szégyenkezhetnének, akik a bokorba dobták az üveget! 3. A postán Szeptember közepén, munkából jövet bementem a postára. Az egyik ablaknál hosszú sor kígyózott, mindenki pénzesutalványt és pénzt szorongatott a kezében, csendes türelmetlenséggel várakoztak. Lakbért, iskolai-óvodai kosztpénzt készültek befizetni. Hirtelen váratlan dolog történt. Az ablak mögött ülő hölgy megelégelte a munkát, s dühösen kiáltott ki az ácsorgóknak: „Menjenek haza! Én ezt a hajszát nem vagyok hajlandó egyedül végigcsinálni! Jöjjenek vissza a jövő héten, akkor már itt lesz a kolléganőm is!" A kígyózó sor nyüzsgő méhkassá változott. Volt, aki dühtől vörösen, kiabálva hagyta el a postát, volt, aki fenyegetőzött hogy magasabb helyen tesz panaszt volt, aki fejcsóválva ment ki a postahivatalból. Ösztönösen az órámra néztem. Öt óra múlt három perccel. Ez a posta este nyolcig (20.00) van nyitva, a pénztár hatig (18.00) vesz fel pénzt Lehet hogy rossz napja volt a hivatalnoknőnek, hogy agyondolgozta már magát... De kinek nincs rossz napja ? Mi lenne, ha akkor egyszerűen mind abbahagynánk a munkát?! Ha teszem azt, a tanító a második óra után hazaküldené a gyerekeket, mert neki mára már elég volt, vagy az orvos félbehagyná a műtétet, mert a kollégája épp szabadságon van, s most helyette operál?! Takács Izabella 4. Tea nincs Szeptemberben a bratislavai állatkertben jártam ötéves unokámmal. Bizony, nem a legjobb időt fogtuk ki, még jó, hogy kabátot vittünk magunkkal. A ketrecek és az állatok közt így is jól szórakoztunk, közösen idézgettük fel az állatverseket Csakhogy... Odaértünk a fagyta hozóhoz, s (az nyitva volt) elég nehezen tudtam a gyereket lebeszélni a hideg nyalánkságról, inkább teát ígértem neki meg finom ebédet. De az állatkertben csak sült kolbász voh mustárral, s amikor a feketém mellé egy teát is kértem a gyereknek, megszeppenve válaszolta az elárusító, hogy az bizony nincs, mert teát nem árulnak. Ez viszont engem lepett meg; ha kávét főznek, miből állna teát is? Azt sem nehezebb forrázni! Maradt hát a gyereknek az üdítő. A jó hideg üdítő. Meg is kérdezte tőlem az unokám, ha fagyit nem ehet, miért ihat hideg gyümölcslevet. Nem tudtam válaszolni neki. Nem mondhattam el neki, hogy itt, az állatkertben, ahol elsősorban a gyermekekre kellene gondolni, árusítanak feketekávét sört, bort, pálinkát és üdítőket is ugyan, de csak megszokásból. Mert ha a szolgáltatók figyelmesebbek és jobb üzletemberek lennének, a fő fogyasztókra gondolnának elsősorban. Azok pedig a gyerekek! Baráth Ilona Egy hűvös októberi reggelen a Duna felöl érkező éles szélben várakoztunk a bratislavai téli kikötőben. Hat óra után néhány perccel egy pótkocsis kamion és egy teherszállító autóbusz tűnt fel a kikötő területén. Az egyikből Haizok Mária, a nőszövetség dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járási bizottságának titkára szállt ki. Ö adott magyarázatot arra, mit is rejt a két autón található 935 csomag. A nőszövetség felhívása nyomán két járásban (a Szerdahelyin kívül a csehországi Chomutoviban) kezdett nagyszabású gyűjtést a lakosság a Kambodzsában élők megsegítésére. Mint ismeretes, a kambodzsai nép 1979-ben döntötte meg a kizsákmányoló Pol Potrendszert, s azóta Vietnam és a többi szocialista állam segítségével építi, fejleszti országát. S bár távoli országról van szó, mikor a járás lakosai hírül vették, hogy szükség van segítségükre, gondolkodás nélkül jött mindenki, üzemek, alapszervezetek, szocialista brigádok, közép- és alapiskolák, óvodák, egyének. Ebben és ennek élt a járás a nyári hónapokban. A szervezőket dicséri a propaganda: a felhívás megjelent az újságokban, plakátokon, naponta bemondták a hangosbeszélőkben. Segítettek a propagálásban a pártszervezetek, a Nemzeti Front képviselői, a földművesek szövetsége, a szakszervezet, foglalkoztak a kérdéssel a béketanács ülésein, s eljuttatták a felhívást minden egyes iskolába. S hogy mi minden gyűlt össze? Összesen több mint 11 tonna férfi-, női és gyermekruha. cipő, takarók, paplanok, párnák, játékok stb. Aki nem próbálta, el sem tudja képzelni, mi mindenre kellett gondolniuk a szervezőknek. A falvakban összegyűlt holmit el kellett juttatni a tizenegy nagyobb, kijelölt központi község egyikébe, majd onnan tovább, a járási székhelyre. Közben a ruhát, fehérneműt aszszonyok osztályozták, tisztították, mosták, vasalták, csomagolták, az efsz-ek jármüveket adtak a szállításhoz. Mint Haizok Mária elmondta, nagy segítséget nyújtottak azok az üzemek, vállalatok is, amelyek a csomagoláshoz szükséges papírt, dobozokat, spárgát, zsákokat adták: a Len- és Kenderfeldolgozó Vállalat, az Agrokémiai Üzem, a Nyugat-szlovákiai Baromfifeldolgozó Vállalat üzeme, az Obal, a Tesla, az Ister, a Slovlik, a Jednota, s ki tudná felsorolni valahányat. Voltak, akik anyagilag járultak hozzá a gyűjtéshez, s ebből óvodai felszerelést (edényeket, takarókat, tornaruhát) vásároltak 161 ezer korona értékben. Az óvodák, iskolák ezenkívül több mint 300 bábot készítettek, voltak, akik hulladékanyagból kispárnákat varrtak, a somorjai (Samorín) Kozatex szocialista brigádja táskákat készített. Rajtuk kívül többek között bekapcsolódtak a gyűjtésbe a cukorgyár Béke brigádjának, a nagymegyeri (Calovo) és a szerdahelyi Úsvit szocialista brigádjainak tagjai is. Dunaszerdahelyen az összegyűlt holmit lemérték, egyforma dobozokba rakták, s ráírták mindegyikre angol és francia nyelven, mi található benne. A csomagolásban, rakodásban sokat segítettek a közép- és alapiskolák, a szakmunkásképző tanulói. A fuvart a Csehszlovák Autóbuszközlekedési Vállalat dolgozói intézték, vállalva, hogy ingyen szállítják a csomagokat Dunaszerdahelyröl a bratislavai kikötőbe. A 935 doboz most a kikötő raktárában vár további sorsára. Nemsokára nagy ládákba rakják őket, majd egy teherszállító hajón elindulnak a Dunán hosszú útjukra, amelynek célja: Kambodzsa. Jó lenne ott lenni az adakozókkal együtt, amikor a rászorulók megkapják a küldeményt, s látni örömüket, meggyőződve arról, hogy mindaz hasznos, amit a Dunaszerdahelyi járás lakosai szeretettel, önzetlenül gyűjtöttek távoli, ismeretlen embertársaik számára.-tha(nő?)