Nő, 1985 (34. évfolyam, 1-52. szám)
1985-11-05 / 45. szám
SZERGEJ MIHALKOV l/kwzlc Mit képzelt magáról a macska Hírét vette valahol a Macska, hogy a Tigris meg a Párduc a macskafélék családjához tartozik. — Ejha! — örült meg a Macska. — Én meg, kis buta, nem is tudtam, micsoda rokonságom van! No, most majd megmutatom... — és rövid gondolkodás után fölpattant a Szamár hátára. — Hát te meg mit akarsz ? — ámult el a Szamár. — Vigyél, ahová parancsolom! Vigyél, ne feleselj! Tudod, kik az én rokonaim? — kiáltotta a Macska, a Szamár sörényén ülve. — Ugyan kik? — kíváncsiskodott a Szamár. — A Tigris meg a Párduc, úgy ám! Ha nem hiszed, kérdezd meg a Hollótól. A Szamár megkérdezte. A Holló rá bólintott: — Úgy bizony, a Macska, a Tigris, a Jaguár, a Hiúz, a Leopárd, még a Párduc, sőt az Oroszlán is a macskafélék családjából való! — Most már elhiszed? — kiáltotta a Macska, és belemélyesztette karmait a Szamár nyakába. — Vigyél! — Hová? — kérdezte jámboran a Szamár. — A Tigrishez vagy a Párduchoz? — Ju-u-uj, ne-e! — nyávogta el magát váratlanul a Macska. — Vigyél azokhoz a ... hogy is hívják őket... e-ege-egerekhez! A Szamár elvitte a Macskát oda, ahol sok egér tanyázott. Mert hiszen a Macska — mégis csak macska. Volt egyszer, hol nem volt, egy híres énekes, a Kanári. Sárga tollú, bóbitás. Nem volt erős a hangja, de szép — kellemes volt hallgatni az énekét. Hallgatták hát és dicsérgették: — Ó, milyen tehetséges! — Kincs van a torkában! Egyszer még ilyet is hallott a Kanári: — Nincs párja a földön! Hogy ezt ki mondta, nem tudta, mert az volt a szokása, hogy amikor énekelt, csukva tartotta a szemét. De ennyi is elég volt, hogy egészen elbízza magát. Nemsokára észrevették, hogy a Kanári már nem énekel, csak csiripel. Lassan már ügyet se vetettek rá. — Ide hallgass, te „páratlan a földön"! — szólt oda neki egy nap a Veréb. — Ha már csiripelsz, akkor tanulj tőlem. Szívesen segítek neked. Szépen csiripelni — azt is tanulni kell! Rab Zsuzsa fordításai A vizsga Eldicsekedett a Papagáj: — Tudok emberi nyelven beszélni! Madámyelven többet egy szót sem hallotok tőlem! — Ó, ó! — álmélkodtak a barázdabillegetők. — Milyen okos! Csak emberi nyelven beszél ezután! Megveti a madárnyelvet! — Emberi nyelven beszél? — kérdezte a vén Holló. — Nocsak! Hát, nem rossz az! De az még nem jelenti, hogy okosabb mindenkinél! Én is ismerek néhány emberi szót, mégsem tartom bölcsnek magam! — Hát beszéljen vele, beszéljen emberi nyelven! — biztatták a barázdabillegetők. — Madámyelven úgysem áll szóba magával. Majd meglátja! — Megpróbálhatom! — mondta a Holló és átrepült arra az ágra, amelyen a gőgös papagáj ült. — Jó reggelt! — szólalt meg a Holló tiszta emberi nyelven. — Jórrreggelt! Holló vagyok! — Gyurrrikabolond! Gyurrrikabolond! — felelte rá a Papagáj szintén emberi nyelven. — Gyurrrikabolond! — Hallotta? — lelkendeztek a barázdabillegetők. — Meggyőződött róla? — Meg! — felelte a Holló. — És egyetértek vele! Az agyondicsért énekes Akit igazán szeretünk, szerettünk A húsát is szeretjük annak, akit szeretünk, a vérét, fogzománcát. szelíd zsigereit. dezoxiribonukleinsavját, akár törött edénycserepeket. letűnt sorsok, kultúrák holt tanúit a föld, emlékezetünk évezredes hordalékai alatt úgy őrizzük meg azt. akit igazán -szerettünk: rég elfeledve is kötőanyagunkká éltük őt. A mikor belélegzem halkan dudorászó leheleled légtérben elvegyült illatát, több száz kilométer távolságból is meg tudom különböztetni mások leheletétől. Ha meghalok, a síromon nőtt virág belőled, csókjaink közben lenyelt nyáladból is lesz. Ha kiveti magából egykor lecsupaszult koponyánkat a föld, varrataink kusza írásjeleiből annak a neve is kiolvasható, akit igazán szeretünk, szerettünk. Tóth László versei Négysoros Szép vagy. Szemed nyíló teavirág, de mégsem tudok ma nevetni rád. Köröttünk, nézd, böglyök seregeinek, bennük halottaink énekelnek. Mindenhová, ahová.. Mindenhová, ahová érkezem, a kérdezés velem érkezik. Szépek az esték és lassan múlnak el, s még lassabban az éjszakák. A holdról könnyű elhinni, hogy napközben is fennmarad az égen. csak éppen láthatatlan. A holdról nehéz elhinni, hogy napközben is fennmarad az égen, épp mert láthatatlan. Mindenhonnan, ahonnan elmegyek, a kérdezés velem együtt távozik. Az életemre nincs felelet. A halálomra sincs felelet.
