Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-08-28 / 35. szám

rődző gyökerekkel s viharverte fenyőfákkal szegélyezett gyalog­­úton vidáman hangoskodó fi­atalok között haladok. Ahogy törpülnek mellettem a fák, egyre nagyobbnak érzem magam. Min­den rendben. Az idő is ideális. Aztán hirtelen meggondolom magam, vissza akarok fordulni, nem bírja a tüdőm a tiszta leve­gőt... De mégse. Folytatom. A Bé­kás-tó (Zabie pleso) tájára egy óra negyvennyolc perces gyalog­lás után érkezem meg. A tó két dőket megelőzöm. Ám valakinek én is komótosan lépkedő va­gyok. A Poprádi-tónál hatalmas dinnyerakás, barack, paradi­csom, paprika és hasonló finom­ságok csábítanak. Majd visszafe­lé! Az oldalzsák így is nehéz. Kenyér, szalonna, gyümölcs, cso­ki, keksz, egy kis ital, ragtapasz és néhány kiló fényképezőgép repeszti a falait. Én a virslisnél. a stopper a negyvennyolcadik percnél áll meg. Amíg reggeli­zem, az óra pihen. A kövekkel, merészen teke-A Magas Tátrát évente renge­teg ember járja. Olyanok, akik a tiszta, friss levegőért jönnek, s olyanok, akik a rengeteg kiere­getett benzin-, borgőzzel s ciga­rettafüsttel egyre inkább lehe­tetlenné teszik emezek élveze­tét. Indulunk. A stopperóra nullá­ról, én a Poprádi-tó alatti parko­lóhelyről. A pontos idő: korán reggel. Meredek, kanyargós, asz­faltos úton szedem lábaimat, tíz­percenként egy kilométeres se­bességgel. A komótosan lépke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom