Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-08-14 / 33. szám
ban a keresett „Mimóza" hálószoba-berendezést és kisebb lakáskiegészítőket. Az üvegfúvók emlékét már csak egy igen szép és értékes gyűjtemény őrzi, amelyet majd a kastélymúzeumban fognak elhelyezni, hasonlóképpen a posztógyártás emlékeit is. Kulturális kincseiket, a szellemi fejlődés, a forradalmi múlt hagyatékát különösképpen tiszteletben tartják. Teljes épségben áll a régi iskola, ahol még Ludovrt Stúr szülei tanítottak s mellette a költő, nemzetébresztő szülőháza. S aki először jár Uhrovecben, az azt is megtudja mindjárt, hogy a község neves szülötteként tartják számon Szántó László akadémikust és Marina Turkovát, aki a Nemzetgyűlés első nőképviselője volt. . A Bebrava folyócska völgyében békésen ültek meg a dolgos, takaros kis falvak — Káinná, Závada pod Ciernym vrchom, Cimenná, Sipkov, Uhrovec, Uhrovské Podhradie, Zlatníky, Omastiná, Nemcice, Miezgovce, Bafovany, a mai Partízánske és a központi jelentőségű nagyközség, Bánovce nad Bebravou. Ennek a környéknek már korábban is voltak kapcsolatai a munkás- és a kommunista mozgalommal — Bánovcéban már hosszabb ideje dolgozott illegális pártszervezet, és a legtöbb faluban már a Felkelés előkészítésének időszakában megalakultak az illegális forradalmi nemzeti bizottságok. Itt két partizáncsoport működött, a Jan Ziika partizánszövetség és a Bohdan Chmelnicky-brigád. Uhrovecben is illegális pártszervezet készítette elő a Felkelést. Azonnal mintegy 200 ember csatlakozott a partizánokhoz, köztük egész családok: Chúfkáék, Jamrichék, Adamekék, Turekék... S néhány ember kivételével, akik a németekkel, illetve a fasisztákkal rokonszenveztek, vagy a hazai Heimatschütz tagjai voltak, az egész falu készen állt arra, hogy élelemmel, ruházattal stb. segítse a felkelőket. Ezért a segítségért a fasiszták a környéken nagyon hamar láttak hozzá a véres megtorlásokhoz. Uhrovec drámájának dátuma 1944. november 4-e: a falut előbb kirabolták, majd felégették. Harmincöt porta lett a lángok martaléka és tizennyolc gazdasági épület. A polgári lakosságot elhurcolták részben Bánovcéba, részben Nyitrára (Nitra), s innen tovább, egészen Bécsbe. Néhány lakost a közeli Salaétek nevű erdőben és másutt meggyilkoltak. S közvetlenül a felszabadulás előtt, 1945. február 13-án pedig a község határában levő Jankov vísokon lőttek agyon hét sebesült partizánt. A holttesteket rögtön helyben el is égették. Elena Litvajová sokszor tér haza szülőfalujába. A szülőházba. A temetőbe, szerettei sírjához. Az élőkhöz, a volt bajtársakhoz, iskolatársakhoz. Megpihenni és erőt gyűjteni. A Jankov vfáokon emelt felkelési emlékmű egyike a legnagyobbaknak, leghatásosabbaknak, hiszen a környék valamennyi hősi partizánjának emlékét őrzi. Elena Litvajová sokukat személyesen ismerte, barátok, harcostársak voltak. S köztük, a hősi halottak között ott van a szeretett felejthetetlen testvér, a legidősebb Chúíka-lány, Margitka... Az élő Chúfka-lány, Elena, pedig mindannyiszor, ha erre jár, feltekint a domb tetejére, megkeresi pillantásával a legmagasabb szál fenyőt. Annak a csúcsán mindvégig vörös színű kendő lobogott, s hirdette: itt partizánok harcolnak, s állják a sarat, ha az egész világ összedől is! Hirdette: a harcban nem szabad megállni...! _ LÁNG ÉVA L LISICKY FELVÉTELEI
