Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-08-14 / 33. szám
CSALÁDI KOR — Lassan véget ér a szünidő. Főleg a falun töltött nyár tette lehetővé sok gyermek számára, hogy négylábú barátot szerezzen, olyat „akitől" nem akar megválni. Mielőtt a szülő úgy döntene, hogy a városi lakásba „költözteti" gyermeke új barátját mi az, amit okvetlenül meg kell fontolnia ? Juraj Hanulay: Elsősorban azt, hogy az állattal törődni kell, méghozzá rendszeresen! Továbbá azt, hogy milyen állat kerül a lakásba, mert nem mindegyik fajta bírja jól a városi, főleg lakótelepi körülményeket, s ha ilyet választunk, ne csodálkozzunk, ha majd a szomszédok is tiltakoznak! Martin Novacky: Sok szülő úgy ajándékoz gyermekének állatot, mintha az valamiféle élettelen tárgy, játékszer lenne! Nem készítik fel a gyermeket az állattartással járó többletmunkára, s maguk is megfeledkeznek arról, hogy például egy nagy testű kutya — amely egyébként egyáltalán nem való a szűkre szabott lakótelepi lakásba!! — tartása többletkiadásokkal is jár! Hogy mi a vége a nagy állatszeretetnek? Egyszerűen kidobják a megunt „barátot" kát, akik panaszkodnak, hogy a kutya vagy macska a gyermekhomokozóban végzi el a szükségét. Csakhogy ez a gazdi felvilágosulatlanságát — s általában véve a hazai felvilágosulatlanságot — bizonyítja, mert a mi problémáinkhoz hasonlókat más országokban már rég megoldották! A hazai állattartók miért nem követik zacskóval és lapáttal az állatot, hogy feltakarítsák utána a terepet, mint az a világon több helyen is szokás? Vagy itt vannak a lakótelepi macskák. Párzás idején nem lehet aludni a nyivákolásuktól, rohangásznak föl és aló ... Ezek valóban bacilusgazdák lehetnek! Oe e gond is megoldható: Angliában sterilizálják a macskákat! Tehát az állatok által okozott problémák paradox módon nem az állat „rosszaságának" tönös védelmében nekiugrott és megharapta. Kérdezem: ki volt a hibás? Meg kellene büntetni az ilyen gazdákat! Martin Novacky: Csatlakozom az elhangzott véleményhez. Az állat sohasem támad elsőként, s ha az ember számára látszólag érthetetlen ok miatt megkarmol, megharap valakit, az ok valóban csak az ember számára nem világos. Arról van szó, hogy a kritikus távolság túllépése után az állat nem valamiféle „méregből" támad. Nem! Egyszerűen képtelen másként viselkedni mint ahogy azt ösztönei diktálják! S itt is megmutatkozik az állattartók könnyelműsége. Ha jégszekrényt veszünk, jól végiggondoljuk, hová tesszük majd, hol lesz a legjobb helye, s amikor már a miénk, alaposan áttanulmányozzuk a használati utasítást. Ha viszont állatot Aranyhalat, kutyát vagy papagájt? az utcára ... — Valóban igaz, hogy évről évre gyarapszik a kutyaharapás, veszettség, gyanúja vagy más, állat által terjesztett betegség miatt orvoshoz forduló emberek száma ? Milan Ferencei: Az utóbbi tíz esztendőben öt pszitakózist jegyeztünk fel. Ezt a betegséget a papagájok és kanárik terjesztik, de előfordulása elenyésző. Több gondot okoz a toxoplazmózis nevű betegség, amelyet a macskák, kutyák, nyulak, de a baromfifélék is terjesztenek ... Juraj Hanulay:... ügy gondolom, ezt egy kissé felfújjuk! Mert tény, hogy a toxoplazmózis bacilusgazdája a macska, de ugyanígy toxoplazmózist okozhat a nem higiénikusan csomagolt hús is, s ez már az emberek felelősségét kérdőjelezi meg! Természetesen, sok esetben igazuk van azoknak, akik tiltakoznak szomszédaik állattartása ellen. Megértem például azokat az anyukákövetkezményei, hiszen az csak egyféleképpen — természetesen — tud viselkedni, hanem gazdáik makacsságából és felvilágosulatlanságából származnak! Milan Ferencei: A legtöbb kellemetlenség a kutyatartásból származik. Szép dolog az állattartás, de vannak szabályai, melyeket nem mindenki tart meg. Először is: nem megfelelő helyen tartják az állatot, s gyakran nem a megfelelő fajtát. Borjú nagyságú kutyákat nevelnek az erkélyen, ami állatkínzás és szomszédkínzás is egyben! A kutyaharapásos eseteknél mi azt is vizsgáljuk, hol került sor a balesetre. Az egyik kislányt legnagyobb meglepetésemre a fürdőszobában harapta meg egy német juhászkutya! Végül kitudódott, hogy vendégségben volt a szüleivel, s amikor kimet a fürdőszobába, hogy kezet mosson, a bezárt állat saját, amúgyis minimális életterének öszFotó: Nagy László veszünk vagy kapunk, minderről megfeledkezünk, s csak gond zúdul a nyakunkba. Környezetünket is dühítjük, nem beszélve az állat kínlódásáról... Állatot tartani tehát — élőlényről lévén szó — nagy felelősség. S egyre szaporodik a kóbor kutyák, a megunt, utcára hajított macskák, kukába dobott madarak, egerek és hörcsögök száma ... S ennek részben a felelőtlen áilatvállalás, részben pedig az az oka, hogy — bármennyire furcsa, vagy nem is az? — vannak olyan társadalmi rétegek, amelyeknek képviselői nem állatbaráti szeretetből, nem is a természethez való visszatérés pótlékaként tartanak állatot, hanem egyszerűen azért, hogy megmutassák, nekik erre is telik! A külföldi szociológiai szakirodalom említ olyan kutatásokat, melyeknek eredményei egyértelműen bebizonyították, hogy ezen emberek számára az állat státusszimbólum, azaz társadalmi hovatartozásukat hivatott kifejezni. Nálunk nem végeztek ilyen felmérést, igy nem tudom, mennyire elterjedt a jelenség, ám a gyerekek egymás között folytatott beszélgetéseiből is következtethetünk valamire. Gyakran hallottam kisiskolásokat arról vitatkozni, érdemes-e egyáltalán kutyát tartani, ha az „csak" korcs, mi az értéke az efféle „dög"-nek... Hangsúlyozom: nem „fajvédő" kinológusok beszédét hallgattam ki, hanem olyan emberkékét, akik koruknál fogva barátai és oltalmazói kellene hogy legyenek mindenfajta hasznos állatnak, még ha az korcs is! A nem szeretetből tartott és az olyan állatok, amelyeknek befogadására és gondozására nem készültek fel kellőképpen gazdáik, gyakran végzik az utcán életüket, bizonyítva: az ember következetlen és két indulat is munkálkodik benne. Az egyik a vágy, hogy az állat közelebb hozza a természetet, s a másik, az ártatlanok kínzásából fakadó öröm, amely egyre gyakrabban eredményez állatkínzást akár tudatos, akár ösztönös formában ... A szakemberek válaszai alapján talán könynyebb lesz dönteni: jöjjön-e az állat, vagy maradjon a falusi nagymamánál. Ám ha úgy döntünk, hogy legyen, akkor védjük, gondozzuk. A természetet és élő környezetünket védjük ezáltal! LAMPL ZSUZSANNA
