Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-08-07 / 32. szám
Awccnyck a maffia et(eti Évek és évtizedek óta rabol, gyilkol, csal és fenyegetőzik Szicíliában a maffia. Gyilkosai mindenütt jelen vannak. És évek és évtizedek óta hallgat a lakosság, mert attól fél, hogy a maffia következő áldozata lesz. Most végre meg akarják törni ezt a halálos hallgatást: a nők üzentek hadat a maffiának. „Mi nők, nem nyugodtunk bele. Nem nyugodtunk bele sorsunkba, — amely megváltoztathatatlannak látszott, mert ősrégi —, az elnyomásba, az egyenlőtlenségbe, az elszigeteltségbe. Ma már nem vagyunk hajlandók arra, hogy megadjuk magunkat azoknak, akik pénzükön alapuló hatalmukkal, az erőszakkal, az elnyomás, a zsarolás és a bűnözés szisztematikus gyakorlásával uralkodni akarnak a társadalom, az intézmények és valamenynyiünk élete felett." Ez a néhány mondat úgy hangzik, mint valamilyen feminista kiáltvány. Ha azonban elolvassuk a felhívás alatt szereplő aláírásokat, azt látjuk, hogy itt valami új bontakozik ki. Mert a dokumentum aláírása: „A Szicíliai Nők", címe pedig Nők a maffia ellen". A tavalyi év elején megalakítot bizottságnak több száz nő a tagja: politikusok, demokratikus pártok tagjai, szakszervezeti funkcionáriusok, újságírónők, bírónők, mezőgazdasági munkásnők, háziasszonyok, tanítónők, orvosnők, művészek. munkásnők és titkárnők. A dokumentumot elsőként Giusepina La Torre, Rosy di Salvo, Rita Costa. Giovanna Terranova és Rita Dalia Chiesa irta alá. Külföldieknek ezek a nevek talán nem sokat mondanak. Szicíliában azonban sajátos csengésük van: maffia-áldozatok feleségei és lányai. Pio La Torre parlamenti képviselő volt. Ö kezdeményezte azt a törvényt, amely szigorúbb eljárást írt elő a maffia ellen. A törvényt róla nevezték el. Pio La Torrét a maffia agyonlőtte. Rosario di Salvo gépkocsivezető volt. Meggyilkolták, mert La Torre gépkocsiját vezette. Gaetano Costa bíró volt Állást foglalt a maffia ellen — és agyonlőtték. Cesare Terranova palermói főügyész és parlamenti képviselő volt. Életével kellett fizetnie azért, hogy évtizedeken keresztül harcolt a maffia ellen. Carlo Alberto Dalia Chiesa tábornokot azzal bizta meg a kormány, hogy Szicíliában különleges hivatalt állítson fel a maffia elleni harc céljára. Feleségével együtt a nyílt utcán meggyilkolták. Ezeknek a férfiaknak a hozzátartozóit méltóságteljesen feketébe öltözve láthatták a televíziónézők a temetési szertartásokon. De Giuseppina, Rosy, Giovanna és Rita a temetés után nem tűnt el a képernyőről: hadat üzentek a maffiának. A szicíliai nők felhívása kiemel egy pontot, amely a nők véleménye szerint igen fontos a maffia leküzdése szempontjából: „Valamennyi erővel, amely erre készen áll — kezdve az iskolákkal — elő akarunk segíteni egy valódi antimaffia-kultúrát. Azt akarjuk, hogy mindenki utasítsa el azokat az értékeket, szimbólumokat, azt a nyelvet és azokat a magatartási módokat, amelyeket a maffiarendszer valamilyen módon átvett." Costa asszony kijelentette: „Felszabadító harcot kell vívnunk a maffia ellen. Először az évszázados előítéleteket kell megszüntetni. Egyszerűen nem igaz, hogy a bűnözőszervezet „becsületes emberekből áll. vagy hogy — mint például Robin Hood — a gazdagoktól elvesz és a szegényeknek ad." Giuseppina La Torre hozzátette: „A maffia elleni harcnak alapelvnek kell lennie az ifjúság nevelésében." A maffia ellenséges a nőkkel szemben, nemcsak belső szervezeti struktúrájában. Emlékezhetünk „A keresztapa" című film női szereplőire, akik valóban élethüek: a „tisztelt" mama, a feleség, mint „a ház rabszolganője", a végső soron megvetett szerető és mindazok a nők, akik csak mint kérelmezők, siratóasszonyok vagy málhás szamarak szerepelnek. Patriarchátus ez, annak a legvégletesebb formájában: a férfi korlátlan uralkodó. A szicíliai bizottság konkrét vádakat emel. Elsősorban az államhatalom egy része ellen — olyon bírák és rendőrök ellen, akik a maffia tevékenységét aktívan vagy hallgatással fedezik. Maria Giuliano kijelentette: „Férjem az elképzelhető legnehezebb feltételek között dolgozott. És a vizsgálóbírók, akikkel együtt kellett volna dolgoznia, teljesen cserbenhagyták." Férje, Boris Giuliano, a palermói rendőrség egyik vezetője volt. Megkísérelte, hogy a kábítószer-kereskedelemben kibogozza a szicíliai maffia és az Egyesült Államok maffiája kapcsolatainak összefonódott szálait. És néhány nappal azelőtt, hogy közzétette volna vizsgálatainak eredményeit, agyonlőtték. A nők ezekért a viszonyokért részben a vezető politikusokat teszik felelőssé. „A kormány nem tesz semmit, vagy keveset tesz a maffia hatékony leküzdéséért. Még a meglevő kezdeményezéseket is bojkottálja." Maria Giuliano elmondta, hogy férjének kollégái közül, akikkel igen sok maffiaellenes vizsgálat során együttműködött, és akik rengeteg bizonyítékot és tapasztalatot gyűjtöttek, csaknem valamennyit elhelyezték Szicíliából. Kinek a parancsára? Az egyik tisztviselő a másikra hárítja a felelősséget. A válasz keresése céltalannak látszik. Ha az ember megkérdezi, hogy nem félnek-e, amikor nyilvánosan hangoztatják vádjaikat, csak megvonják a vállukat: „Az ember csak akkor fél, ha egyedül kell harcolnia, ha magára hagyják. De ha mi nők, ezt a nagy harcot valóban megszervezzük és megvívjuk, akkor végleg kiirtjuk és legyőzzük a maffiát, ugyanúgy, mint az erőszak és a barbárság valamennyi más formáját.
