Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-06-19 / 25. szám
A színjátszó csoportok versenyében nem adták ki az első díjat. A másodikok a nagykaposi gimnazisták lettek. Merre tart az amatör színjátszás? Ez a kérdés tolakszik fel bennem az idei, XXI. Jókai-napok versenyeinek, rendezvényeinek végeztével. A kérdés szónoki is, meg nem is, mert választ egyedül aligha adhatok rá, de a versenyműsorok néhány határozottnak is nevezhető irányt azért mutattak. És felvetettek egypár megoldandó problémát is. Nevezetesen: a „szép szó" művészetének ünnepei e napok, vers- és prózamondókat, kisszínpadokat, színjátszó együtteseket vonultatnak fel, műkedvelőket, akik tanulva taníthatnak, gyarapodva gyarapithatnak, s mindenkor felvállalhatják a kisközösségek nagy kérdéseinek megválaszolását. Vagy legalább kísérletet tehetnek erre. S e fesztivál épp legtermöbb korát éli, húszas éveibe lépett, s akár a huszonéves fiataloknak, neki is legfőbb ideje szembenéznie önmagával, vagyis azzal a kisközösséggel, amelyből kinőtt, és azzal a tágabb világgal, amelyben létezik. Ennek megfelelően választhatja meg eszközeit, mondandóját, játszhat és kísérletezhet. Hogy mindez lehetséges, hogy egyetemes emberi és kisközösségi görbe tükröt tartó előadás teremthető, műkedvelőkkel is színre vihető — és úgy, hogy a hivatásos színházak is megirigyelhetik —, azt a Jókai-napok egyetlen vendégegyüttese, a zeleneci „Z" színpad produkciója, Brecht Kurázsi mamá-ja bizonyítja. Az az előadás, amelyet az idei Jókai-napokon a legkevesebben néztek meg, pedig korszerűségből, közérthetőségből, elkötelezettségből egyszersmind A vers- és prózamondás győztesei: Gágyor Béda és Weszelovszky Judit (IV. kategória), illetve Vas Ottó és Szőke György (V. kategória). Könözsi István felvételei megbocsátó öniróniából mindannyiunknak feladták a leckét. És ha volt igazi, szűnni nem akaró vastaps Komáromban (Komárno) ezen a héten, az nekik szólt, és őszinte szívből jött. Mert akik látták, értették és méltányolták a vaskosan is finom, mértéktartó erotikát, a minden-áron-túlélni-törekvést, az akrobatikus, fizikai erőnlétet követelő színészi bravúrokat, a szerepekkel való teljes azonosulást, s még akik nem tudták is, megsejtették, hogy ezen az estén egy világszínvonalon álló csoportot láthattak. És a fesztivál legjobb előadását. Persze, a zelenecieknek van néhány előnyük a mi nemzetiségi csoportjainkkal szemben. Először is: van fenntartó szervük — a falusi SZISZ alapszervezet, művelődési otthon és a szövetkezet a pártfogójuk —, másodszor: van hivatásos rendezőjük, a nyitrai (Nitra) Bagar Színház rendezője, Ján Bednárik személyében. Nemzetiségi színjátszó csoportjaink esetében talán a legégetőbb kérdések, hogy nincs olyan fenntartójuk, amely anyagilag is segíteni tudná őket, s még inkább, hogy hivatásos színházi szakemberektől — főképp rendezőktől — alig-alig kapnak némi segítséget, támogatást. A Népművelési Intézet tanfolyamain kívül szükséges lenne, hogy egy-egy csoporttal tehetséges, képzett rendezők is foglalkozzanak, mert úgy tűnik, a mozgalom elérte az utóbbi években azt a szintet, amit önerejéből elérhetett, s a továbblépéshez feltétlenül kell a több tudás és szakértelem. A színjátszó csoportok mezőnyében az elmúlt években akadt egy-egy kiugró teljesítmény, a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a következő esztendőben egyikük sem tudta megismételni vagy felül múlni korábbi önmagát. (Ennek okai hosszasan taglalhatok és vitathatók ugyan, ám nem tartoznak szorosan ezen íráshoz.) Hogy kértek-e s kaptak-e segítséget színházunktól, a MATESZ-tól? Tudomásunk szerint Volt ugyan első díj ■ ■ • néhányan igen. Más kérdés persze, hogy nem mindig a legmegfelelőbb módon. S elérkeztünk a XXI. Jókai-napok színjátszóinak versenyéből leszűrhető újabb következtetéshez: a MATESZ, akarvaakaratlan saját képére gyúrja át az amatőr színjátszó mozgalmat. Évek óta tartó törekvése egyfajta népieskedő, vaskos — néha vulgáris — humorú, parasztiaskodó stilus kialakítása, s az idén ezt a játékstílust viszontláthattuk műkedvelőinknél. A félreérthetetlenül „kétértelmű" szöveget és mozgást, amely éppen olcsóságával és felszínességével vált ki nevetést-tapsot a nézőkből, s ezen túl semmi mást nem akar elmondani, felmutatni. Legmarkánsabban ez a törekvés a hetényi (Chotín) színjátszók egyfelvonásosában, a Primadonnában (rendezte: Kiss Péntek József) jelentkezett, amely csak arra szorítkozott, hogy jelezze, egy ház lakói közül ki kivel (ki mindenkivel!) létesít nemi kapcsolatot... A miértek azonban már elsikkadtak, s harmadik díjuk ellenére leckét vehettek volna a már említett Kurázsi mama erotikájából. A „könnyűség" általában is jellemző volt a választott, egész estét betöltő versenydarabokra. A stúrovóiak Molnár Ferenc Doktor úr című zenés darabjával szerepeltek (rendezte: Paulovicsné Brigan Anna), a lévai (Levice) Garamvölgyi Színpad A szabin nők elrablását vitte színre (rendezte: Nagy László). Az utóbbi telt ház előtt ment, kétségkívül a legtöbb nézőt vonzotta, vastapsot kapott, bár zenében, táncban rengeteg kívánnivalót hagyott maga után ... Úgy látszik, az operett, a zenés játék, még ha illúziója is csak önmagának, biztos siker... És hadd mondjam el, az igazi siker lehetősége is benne volt ebben az előadásban, csak éppen — felülemelkedvén a dolgokon — nem létező zenés színházunk paródiáját kellett volna eljátszaniuk a szereplőknek, mert akkor a furcsa összetételű zenekar, a fals ének és a nehézkes tánc helyénvaló lett volna. (S ezek a zenés darabok mutatják, mekkora szükségünk lenne már egy hivatásos zenés társulatra is .. .) Ugyancsak könnyűre sikeredett a komáromi színjátszók előadásában Görgey Gábor Komámasszony hol a stukker? című darabja (rendezte: Tarics János), elveszítvén eszmei töltetét.
