Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-05-22 / 21. szám
m (Már nyomdakész állapotban várt megjelenésre ez< autópályahíd progresszív szerkezeti elemeinek javaslat és a Bratislavai Mélyépítési Kutatóintézet munkatársa, Díjat kapott. A tervezőnek és munkatársainak ezúton Este fölhúzta az ébresztőórát. Nem volt szokása, de másnap reggel elsőként szeretett volna munkahelyére érkezni, ahol tulajdonképpen már nincs is mit tennie. A megnyitóünnepély csak tíz órakor kezdődött, de Mária Svecová már hét órakor a völgyhidon volt. Távolban a Tátra csúcsai fehérlettek, de a Vág völgyében átlátszó és tiszta az ég. „Az ünnepnek megfelelő reggel. Milyen távolinak, szinte elérhetetlennek tűnt mindig ez a nap" — gondolta, mikor végignézett a podtureni viadukton. Elindult a völgyhíd úgynevezett A szakaszán, Uhorská Vés fölött, és végigsétált Podturen felett is, míg eljutott a hid végére, a Velínoknak nevezett domb tetejére. Visszafelé a B oldalon mérte le az 1038 méter távolságot. Közben mindenféle emlékek kergették egymást gondolataiban. Megállt egyegy tartóoszlop felett, áthajolt a korláton, mintha ellenőrizni akarná, egyenesen állnak-e. Mindegyikről egy-egy történetet írhatna. Nem volt már semmi tennivalója, ellenőriznie sem kellett semmit! Az utolsó alkalom volt csupán, hogy egyedül sétálhatott a hídon. Hiszen tíz órakor elhangzik az ünnepi beszéd, a miniszter elvágja a szalagot, és attól kezdve a hídon autók száguldanak. — Ritkán szoktam sími, de azon a napon könnyeztem. Furcsa érzés fogott el. Talán az anya érez valami hasonlót, mikor férjhez adja a lányát. Semmit sem vesztettem el, itt van, létezik, de valami mégis véget ért, elmúlt. Évek, keresések, felismerések, sikerélmények, örömök, bosszúságok .. . mind a múlté — emlékszik vissza Mária Svecová mérnök, földmérő. Hazánk leghosszabb hídja A múlt év decemberében Szlovákia 143 kilométeres autópálya-hálózata további 5,1 kilométerrel bővült. A közép-szlovákiai kerületben a D 1 autósztráda Liptovsky Ján — Liptovsky Hrádok-i szakaszát vehették birtokukba a közúti forgalom résztvevői. Így az Alacsony-, illetve a Magas-Tátrába az autós turisták már Ivachnovától több mint 26,5 kilométeres útvonalon autópályán juthatnak el. Az említett 5,1 kilométeres Liptovsky Ján — Liptovsky Hrádok-i szakasz sok mindenben különbözik hazánk többi autópályájától. Ennek az útvonalnak egy kilométerén van a legtöbb híd, e szakasz egy kilométere épült a legnagyobb anyagi költséggel, és itt épült fel a leghosszabb híd — a podtureni viadukt. A völgyhíd hazánkban eddig nem alkalmazott technológiával épült. Nyolcvantonnás előre gyártott elemekből szerelték. A szerelöberendezést, mely ilyen vagy nagyobb elemek szereléséhez használható, a bratislavai Montostroj dolgozói fejlesztették ki. A viadukt építésén csaknem minden gyártási eljárást először alkalmaztak szakembereink, ezért az SZSZK Építésügyi Minisztériuma kísérleti építkezésnek nyilvánította az építkezést. A terveken, valamint azok kivitelézésében sok szakember dolgozott; főiskolai tanárok, különböző kutatóintézetek, a bratislavai Dopravoprojekt, a Montostroj, valamint más üzemek és vállalatok dolgozói. A viaduktot a kassai (Kosice) Közmű- és Mélyépítő Vállalat építette. Alkotni igazit, maradandót Mária Svecová 1973-ban jött a kassai Közmű- és Mélyépítő Vállalathoz. A műszaki fejlesztési osztályon kezdett el dolgozni, akkor, mikor a podtureni viadukt terveit készítették. — A Szlovák Műszaki Főiskola befejezése után 1966-ban Presovban a Geodézia nemzeti vállalatnál kaptam munkát. Két évvel később már az egyik részleg vezetője lettem. Tapasztalatok nélkül, fiatalon kellett vezetnem, irányítanom, terveznem; nem volt könnyű. Mikor átvettem a részleg vezetését, dolgozói a tervezett feladatokat évek óta nem teljesítették maradéktalanul. Később évről évre közelebb kerültünk a százszázalékos tervteljesítéshez. 1972-ben évi feladatainkat már nagy mértékben túlteljesítettük, és a vállalat legjobb munkacsoportja lettünk. Feladatunk műszaki, építészeti térképek rajzolása volt. Azokban az években többek között Kassa feltérképézésén dolgoztunk. Munkánk rengeteg volt, már csak azért is, mert a hetvenes évek elejéig Szlovákia területének csak egyharmada volt feltérképezve. Sosem szerettem egy helyben, asztal mögött ülni. Hét, rajztáblánál töltött év után nagyon vágytam valamiféle változásra. Egyszer a barátnőmnél voltam látogatóban, elpanaszoltam neki, hogy szeretnék valami mást csinálni, nemcsak papíron; alkotni igazit, maradandót. A férje mondta, hogy tud egy ilyen beosztásról. Egy pillanatig sem gondolkodtam, jelentkeztem Kassán a Közmű- és Mélyépítő Vállalatnál. A műszaki fejlesztési osztályon az események gyorsan peregtek. Sok mindent meghatározó és eldöntő volt a mérnöknő számára a Szlovák Földméréstani és Térképészeti Intézet 1974-ben kiadott tizenegyes számú új rendelete. Ez a földmérő feladatait és hatáskörét határozta meg. Felajánlották neki, hogy a rendelet értelmében vizsgát tehet az úgynevezett meghatalmazott önálló földmérő beosztás elnyeréséért. Előkerültek a szakkönyvek, jegyzetek, minisztériumi rendeletek. Mária Svecová esténként olyan izgalommal ült könyvei fölé, mint egy kis elsős. Az új ismeretek, felfedezések feltöltötték energiával. Akkor nem sejtette, hogy ez a vizsga a kezdete a számtalan új módszernek, feladatok megoldásának, sikerélmények és csalódások sorozatának. A szakvizsga kitűnőre sikerült. A meghatalmazott önnálló földmérői bizonyítványt Szlovákiában ötvenharmadiknak, de mint nő elsőnek kapta meg. Ezek után jöttek az igazi mérések, a felelősségteljes megbízatások. A kettes számú tranzit gázvezeték valódi próbatétel volt az önálló földmérő számára. Ezen az építkezésen sokszor még a férfiaknak is nagy adag akaraterőre volt szükségük, hogy az időjárás viszontagságait, a terep és a távolságok okozta nehézségeket legyőzzék. — Most már csak mosolygok, ha a gázvezeték kimérésére gondolok. Nemegyszer maradt a csizmám a nyakig érő sárban, összecsíptek a szúnyogok, úgy, hogy belebetegedtem, patakba estem olvadáskor, ötkilométeres gyaloglás a noAO-i
