Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-04-24 / 17. szám
liter tejet fejtek, az övék közül néhánytól a jóval ötezren felüli átlagot is elérték. — A kereset? Nagyon jó — mondja elégedetten. — A tavalyi alapkeresetem 42 000 korona volt, ehhez megkaptuk az ötven százalékos osztalékot, és kaptam még ötezer koronát a tej jó minőségéért. A férjem néhány ezerrel többet keresett, mert ő még jobb eredményeket ért el. Nálunk a teljesítmény szerint fizetnek. Aki igyekszik, az kereshet. De az is igaz, első a kötelesség. Kilenc éve reggel négykor kelünk a férjemmel, öt perc alatt a munkahelyen vagyunk. Délben is fejünk, este újra. A gyerekek — Darinkán kívül van még két fiunk — maguk készülnek reggel iskolába, este a fiúk kötelessége dolga az itthoni állatok etetése. Ők is tudják: első a kötelesség, a szórakozás csak azután jöhet. Cél: a ház Csikós Piroska is férjével együtt gondozza a teheneket. Harmincnégy éves, két éve állatgondozó. Korábban négy évig a csirkefarmon volt, majd a fővárosba ment szerencsét próbálni. Négy évig dolgozott ott a panelgyárban, az sem volt könnyű munka, mégsem keresett annyit, mint a szövetkezetben. — Meguntam az utazást. Legjobb nekem itthon. Az állatokat már megszoktam, a keresettel is elégedett vagyok. Sokat dolgozunk ugyan, de kell is a pénz. Négy gyerekünk van, elkezdtük a házépítést is... Cifrálkodásra nem nagyon futja, no meg nekem nem is kell sok ruhára, ugyan hová járnék benne? Kirándulni a szövetkezettől voltam Mariánské Láznéban, a Tátrában és Prágában. Útlevelet négy éve csináltattam, de még egyszer sem léptem át vele a határt. Most is kimaradok a magyarországi közös kirándulásból, ahová minden szövetkezetben dolgozó nő elmegy, mert mi éppen a falat húzzuk akkor. De nem is nagyon sajnálom. Majd a gyerekek... Nekik megveszem a szép ruhát, azt is szeretném, ha szakmát tanulnának. Hogy azért nekik mégis könnyebb legyen, mint nekünk ... Édesanyám fiatalon meghalt. Még három kisebb testvérem volt. Apám nehezen nevelte őket, a legkisebbet, mikor férjhez mentem, magamhoz vettem. Nekem mindig a munka jutott. Most sem könnyű. A gyerekek nőnek, sok kell rájuk. Hétvégén a hentesnél otthagyom az ötszázast, mert hat tányérba kell ételt adnom. A rávalót pedig elő kell teremteni. A családdal körülvéve Homyák Ilona most ünnepelte ötvenedik születésnapját. S ennyi év alatt volt része mindenben. Tizenhat éves korában ment férjhez, öt gyermeket nevelt fel. Sokkal nehezebb körülmények között kezdtek, éltek, mint most az ö gyermekei. Az új házba, melynek felépítéséhez a szövetkezet kölcsönt is adott nekik, 1970-ben költöztek be. Ő kilenc éve dolgozik a hízósertéseknél, csak azután lépett munkába, hogy a gyerekek felcseperedtek. Azon szerencsés állatgondozók közé tartozik, akiknek van szabadnapjuk is. Vagyis két napon át naponta háromszor etetnek, almoznak, készítik a takarmányt, a harmadik nap pedig szabad. Havonta egyszer a vasárnapot is családi körben tölthetik. Persze, a keresetük kisebb, mint a fejőké, akiknek nincs egy szabad napjuk sem az évben, de így sincs okuk panaszra. Hornyáknét nagy család veszi körül, így öröm, gond mindig akad. Fia, lánya családostól — egy-egy kisgyermekkel — él velük egy fedél alatt. A gyerekek ugyan mindent elvégeznek, övé csak a főzés, de erről nem is nagyon akar lemondani. — A gyerekeket támogatni kell, kosztpénzt sem veszek el tőlük, csak takarékoskodjanak. Két fiam építkezik, őket is segítjük. Három nagy és két kisebb lakodalmat csináltunk, erre sok pénz kellett. A kereset tehát, ahogy jön, úgy el is megy. Nekünk nem is kell már olyan sok, a fontos az, hogy a fiataloknak mindenük meglegyen. Ezért dolgozunk! Még egyszer nem kezdenék itt Ezt Patócs Cecília mondta, aki 33 éves és már 18 éve dolgozik az állattenyésztésben. Nem könnyű ez a munka, amit Hornyáknéval együtt végeznek. Hol itt fáj, hol ott, cipekedés, emelgetés, nem lehet ezt elkerülni, belefárad a derék, kéz, láb, minden. Ezt nem panaszképp mondja, csak azért, mert ez az igazság. Persze, az i§ igaz, hogy legalább ezer koronával többet keres havonta, mint azok, akik, lehet, egy órával később kelnek, és gép mellett az iparban dolgoznak. Hajnali fél négy után tíz perccel ébresztés nélkül is felébred, az évek folyamán úgy hozzászokott a koránkeléshez. Mire ő hazaér a reggeli etetésből, a három gyereket már ellátta a férj, aki a szövetkezetben teherkocsi-vezető. Házi munkák, állatok, kert — észre sem veszi, már tizenegy óra van, indulhat a déli etetés. Délután — néhány szabad óra után — harmadszor kerékpározza végig a falut. így megy ez nap nap után. A pihenést az olvasás jelenti, nincs olyan nálunk kapható magyar újság, amit ő kézbe ne venne. Nem sajnálja rá a pénzt, meg az időt sem. Mert az otthoni munka úgyis megvárja öt, beosztás kérdése, mikor mi kerül sorra. Anyagiakban nincs hiány, ennyi „luxust" igazán megengedhet magának. Szeretnének utazni is, de a szövetkezetből egy gépkocsivezető nyáron nem mehet szabadságra, az iskolaévben pedig a gyerekek miatt nem utazhatnak. Pedig már új autót is vettek. Sokat kell ám dolgozni! Nagy Erzsébetéknél frissen sült sütemény illatozik. Másnapra készül, a magyarországi kirándulásra, és hogy a gyerekeknek is legyen mihez nyúlniuk a négy nap alatt, amíg anyu távol lesz. Nagyné már örül e kiruccanásnak. Tavaly negyvenen voltak a Szovjetunióban, 124 000 koronájába került ez a közösnek, de megérdemlik az asszonyok a megbecsülést, az ilyen figyelmességet. Jártak már Bécsben, az NDK-ban, Lengyelországban, Győrbe is közösen mennek színházba, és végigutazták már hazánkat is. Augusztusban lesz 21 éve, hogy az állattenyésztésben dolgozik. Az anyakocáknál. — Sokat kell ám itt dolgozni — mondja —, mert kemények a normák. Tavaly 64 anyasertéstöl 1 191 malacot választottunk el, vagyis átlagosan 18,5 malacot egy-egy kocától. Idén már 72 anyasertóst kaptunk, s a malacok számának is szaporodni kell. Egy darab húszkilós malacért 50 koronát kapunk, és ha a tervet teljesítjük, öt korona prémium jár még darabjáért. Az igyekezet, a gondosság megtérül, nemcsak a közös gyarapodik, nekünk is több jut, ha jól dolgozunk. » Babetáján naponta háromszor teszi meg a 4,5 km-es utat a sertéstelepig. Jobb ez, mint a kerékpár. A karbantartást tizenkét éves Zoli fia végzi a kilencéves Csaba segítségével. Ildikó már gimnazista a fővárosban, csak hétvégeken jár haza. Anyuka nagy keserűségére, mert hiányzik neki lánya segítsége. A nagy ház, a kert, az állatok sok munkát adnak, férjét itthon alig látni, főzootechnikus a szövetkezetben, korán reggel indul, késő este érkezik meg. De azért jól megvannak; türelemmel, megértéssel egymás iránt. A jóhoz könnyű hozzászokni Csáky Ilona is Babetán jár munkába. Tíz éve sertésgondozó, azelőtt cukorgyári idénymunkás volt. Főleg a kereset miatt jött ide. A három gyerekre sok kell, az igények is egyre nőnek. Hogy legyen mihez nyúlni, elő is kellett teremteni. Férje is szövetkezeti tag, jut mindenre bőven ... — A szövetkezeti tagok takarmányt is kapnak, van miből állatot tartani. Én még idén nem voltam a hentesnél; sertést vágunk, a baromfi is a mélyhűtőbe kerül, van belőle egész éven át. Úgy van az, hogy a jóhoz könnyű hozzászokni. A kertben megterem a zöldség, gyümölcs, piacra sem kell járni. A pénzünkért megdolgozunk, de az ember a fáradságot elfelejti, munkájának pedig értelme van. 1974-ben költöztünk be az új házba, most már tervezzük a lányom házépítését ... Autót vettünk a nagyobbik lányomnak. A fiam leszerelt, megnősült, sokba került a lakodalom. Egy hónap múlva lesz az egyik lányom esküvője, két hónap múlva a másiké. A mi életünk célja, hogy a gyerekeknek jó legyen, sikerüljön a házasságuk, s ne szenvedjenek hiányt semmiben. A munka emberei ők. Bíznak erejükben, szívós kitartásukban, erős akaratukban. Évek hosszú során végzik ezt a munkát, amelyet más még jobb körülmények között sem vállalna. Várják, hogy egyszer talán majd könnyebb lesz nekik is. Azok a munkakörülmények, amelyek évtizedek óta alig változnak, javulni fognak. Javulniuk kellene. De hogyan? A régi istállókban, ahol a gépesítés csupán minimális lehet, hogyan könnyíthetnek a munkán ? És mennyivel jobbak az újak, ahol ugyan már a gépek segítenek, de az állatokról emberi módon kell gondoskodni, erre pedig pihenősarok és mosdó, öltöző, de a bőrbe ivódó istállószagot aligha lehet teljesen eltávolítani... A megszakított, a napi háromszori munka — mert az állatot etetni, gondozni kell —, a vasárnapok, ünnepnapok feláldozása is lemondást kíván a család, a gyermekek részéről. S ezt nem mindenki képes, nem mindenki tudja — és akarja — vállalni. A tejre húsra szükségünk van. Ma is, holnap is. De ha azt akarjuk, hogy ezt a munkát a jövőben is elvégezzék, többet kell törődnünk az állattenyésztők munkakörülményeivel. Társadalmi szinten. Mert lehet, néhány év múlva a jó kereseti lehetőség sem lesz elég vonzerő. Most, még idejében, kell erre gondolni. A szövetkezetek harmincötödik évfordulója jó alkalom erre is. H. ZSEBIK SAROLTA (nős)
