Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-02-28 / 9. szám
Bogár Imre gépesitőnek lenne oka az örömre, mégis gondterhelten számol be részlegének munkájáról. Nem minden évben adódik olyan lehetőség, hogy annyi gépet vásároljanak, mint tavaly. Több mint 7,7 millió korona értékű géppel gyarapodott a szövetkezet. De ... még mindig nincsenek talajművelő gépek, ezek nélkül pedig nem lehet jó minőségű munkát végezni. A gépvezetők korlátozott bére is visszafogja az emberek kezdeményezését, sőt a más ágazatokban elérhető nagyobb kereset miatt többen munkahelyet is változtatnak. Azt hiszem. Bogár Imre utolsó mondata ösztönzi Éhn Béla pártelnököt, hogy nyíltan rámutasson, a gépesítők körében még sok tartalék van a munkafegyelem, a munkaidő kihasználása terén. Pontosabban kell vezetni a napi munkakimutatásokat és szigorítani az ellenőrzést. Csökkenteni a gépek üresjáratát, ügyelni arra, hogy a technikusok ne hunyjanak szemet a gépvezetők mulasztásai fölött, a munkáért kifizetett bér ne lépje túl az előállított értéket. Azt pedig mindenkinek tudnia kellene, hogy csak akkor lehet emelni a dolgozók fizetését, ha a teljesítményük is növekszik. * Ez az érzékeny pont, amiről napokig lehetne'vitatkozni. A munkaidő kihasználása, a munkafegyelem javítása, a bérezési módszer. Ebben van még a legtöbb hiányosság, a legtöbb tartalék. Ez az a terület, amelyen csak nagyon lassan lehet előbbre jutni. Változtatni a gondolkodásmódon, a szemléleten — megérteni, hogy csak azt lehet elosztani, amit összegyűjtöttünk. A kálnai szövetkezetesek, hat falu — Kálna. Bajka. Várad (Tek. Hrádok), Újbars (Novy Tekov), Kiskoszmály és Mohi (Mohovce) — tagsága az 1983-as esztendőben jól gazdálkodott. A mérleg 5,7 millió nyereséget mutat. Majdnem kétszer annyit, mint egy évvel előbb. Az 1976-os egyesítés utáni nagy befektetések most kezdenek jövedelmezni. Miben érzik meg ezt a dolgozók? Elsősorban abban, hogy idén az alapkereset után 10 százalék jutalmat fizetnek nekik. Ez az előző években 8 százalék volt. Idén újabb jutalmazási formát vezetnek be. A területet három önálló részlegre osztották, ahol önelszámolás alapján fognak gazdálkodni, s az elért eredményekhez mérten jutalmazni. A személyes felelősség növekedését várják ettől, a dolgozók nagyobb érdekeltségét a termelésben. A gazdálkodás eredményétől függ az is, mennyit fordíthatnak az alapok feltöltésére; a munkakörülmények javítására például 2,5 millió koronát. Az üzemi konyhán az 558 dolgozó közül átlagosan 252-en étkeznek, 5,50 Kcs-ért. Minden istálló mellett van öltöző, mosdó. Évente 45 ezer koronával egészítik ki 52 volt dolgozójuk nyugdíját. Az utolsó három év alatt 36 lakást építettek — ebből kilencnek még nincs gazdája. A szövetkezet összesen 52 lakással rendelkezik. Saját óvodájuk ugyan nincs, de dolgozóik gyermekeit minden faluban el tudják helyezni az óvodában. A kulturális alapra szánt 600—700 ezer koronát is minden évben kimerítik. Háromévenként minden egyes szövetkezeti tag külföldi nyaraláson vehet részt. Százezreket, söf milliókat tesz ki az az összeg, amelyet, évente közvetve kapnak meg a dolgozók. Természetesnek tartják, hogy munkafeltételeik évről évre javulnak, kulturális igényeiket is ki tudják elégíteni. Tudják, hogy a mérleg nyelve arra billen, ahol a több, a nagyobb erőfeszítés, a jobban szervezett munka került a serpenyőbe. Varsányi György mérnök, a 4338 hektáros szövetkezet elnöke így összegezi az elmúlt év eredményeit, tanulságait: — Az 5,7 millió Kcs nyereség mutatja a legjobban tagságunk igyekezetét, szorgalmát, munkánk minőségét. Még javítanivalónk is van, meggyőződhettek róla. De olyan eredményeink is, hogy bátran és nyíltan beszélhetünk ezekről is. így láttuk, így éreztük mi is. H. ZSEBIK SAROLTA A körfejőben, mely néhány hónapja üzemel csak, már könnyebbek a nők munkafeltételei Nagy László felvételei A műhely dolgozói saját maguk készítik el az alkatrészek többségét nyelve? A gépek javításától függ a munkánk folyamatossága X JÉ