Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-12-21 / 51-52. szám
Mit nyerünk azzal, ha megtanultuk, hogyan lépjünk szeretteink elé. miként öleljük magunkhoz őket? Hogyan fürkésszük ki nehezen kimondható nehézségeiket titkaikat, hogy támaszuk lehessünk ? Hogyan beszéljünk velük, hogy szavaink ne sebet üssenek, hanem távlatot nyissanak, megnyugvást adjanak ? Hogyan nyújtsuk át ajándékunkat hogy tetszést nyerjünk, ugyanakkor 'ne váljunk a hízelgés színészeivé. Megannyi kérdés, amelynek megválaszolása számottevő készséget igényel. Mindenekelőtt annak felismerését majd elfogadását hogy semmi sem létezik önmagában. Hogy a dolgoknak nincsen független léte, s értékük mások minősítésétől is függ. Végtelen serénységünknek, önmegtagadás fűtötte iparkodásunknak is csak mások által mutatkozhat az értéke is. Gesztusaink, szavaink, munkánk értéke is. Önmagunk értéke is. Akárcsak ünnepeinké. Úgy hiszek évszázadok megőrizte ünnepeinkben, ahogy nem hiszek a költők halálában. Ovidius, Dante, Petrarca, Petőfi. Puskin, Rilke és Hőtan ugyanúgy karácsony esti szobánkban vannak, mint az ételek illata, gyertyáink fénye. Ősi ünnepeink akolmelege. Vagy mozdulataink és tekintetünk, hangunk és kezünk. Ez a semmivel sem helyettesíthető végtag, amellyel simogatunk és ütünk, fenyőfát díszítünk és hantot hullajtunk, poharat emelünk és dolgozunk, teszünk — szóval kezünk jó okunk a reményre, mert .valamiképpen mindig figyelmeztet, hogy nincs igazunk, amikor nehéz időkben kétségbe esünk. Dolgos kezünk biztos menedék. Ha a jobbat és a balt összetesszük: barlangot képeztünk, amely az élet legnyomorúságosabb részleteit, leggyönyörűbb érintéseit láthatatlan mélységekbe zárja, hogy belőlük föl-fölszállva megleljük az emberi viszonyt a külvilág és énünk között A márvány hangján fájdalmakat jövendölő Rodin pedig egyszerűen székesegyháznak nevezte a két kecsesen, simán, csöndben összeborulő kezet hogy így örökítse meg a reményt s az életben maradásnak azt a lehetőségét, amelyet az emberi kéz áraszt Mert amivel székesegyházat raknak az égig, a munka halhatatlanságáig, annak távlata van. Arra nem lehet azt mondani, hogy jelentősége elhomályosul, egyre súlytalanabbá válik. Súlytalanná, jelentéktelenné válhat-e az anyakéz ? Ugyanis anyánk keze, mindenkor fölzaklató szépségével, ilyen székesegyház. Az * Érzelmi crescendo egyetemes emberi érzések, az öröm és bánat, a megbocsátás és lemondás, a féltés és szeretet vára, mégha kikezdte is az egyszerre száz helyen támadó könyörtelen horda, az idő. Valami könnyed, önzetlen és nagy erejű motor energiája működteti, belső rendjét az irányítja. És ha igazán baj van, enyhet ad, fogódzót, békességet. Feltehetően azért, mert életeleme a szeretet s a béke. Naivnak tűnhet ilyen egyszerűen kijelenteni, hogy az anyában akként van jelen a békevágy, mint gyermekben az öntudatlan fenség, de ennek az érzésnek valamiképpen mégis szilárd pontként kell benne léteznie. Hogy ez az érzés sose haljon ki belőle — aminek veszélye egyre inkább adott —, írhatta meg Brecht a Kurázsi mamát, ezt a gyermekeit is alku tárgyává tevő nőt, aki az életben maradás és az anyai szeretet egymásnak ellentmondó parancsai között őrlődik, mert egyetlen alapvető életösztön irányítja, az életben maradás szükséglete. Nem a szeretet, nem a részvét, nem az érzelmi azonosulás megtisztító vágya, hanem a haszonszerzés, az emberi életekkel üzletelő hiéna könyörtelensége. Lányát Kattrint ugyan lelövik a muskétások, de egyre hangosabb dobszólójával sikerül megmenekítenie a városlakókat a pusztulástól. Akiben valahonnan visszadübörög e lány rettenetes dobszólója, nemcsak dobhártyájával érzi, hogy a fokozatosan növekvő hangerő azonos azzal az érzelmi crescendóval, amely nélkül ma sem élhet szülő, ha a béke megőrzéséről van szó. Hangos, szenvedélyes, kattrini határozottságé szó kell, hogy az ellenvélemény fokozódó hangereje visszaverje a rendkívül szövevényes harcászati cselekmények hullámait. Az az önfeláldozó lázadás szükségeltetik, amelyet szinte tapintani véltem a szlovákiai magyar szobrászművészek nesztorának lakásán, amikor eres, nyers szobrászkezével fogta a fehérmárvány lányszobrot Arisztophanész Békéje, Jeanne d'Arc és Kattrin egyként megérintett általa, s vele a kérdés, vajon mi hozta, hogy Arisztophanész Békéjével ellentétben Brechté már nem ül nászlakomát s hogy amíg Jeanne d’Arcnak megadatott a szóbeli tiltakozás lehetősége, Kattrin szólásképtelen. Azazhogy csak dobbal intelmezhet Énünk mélyebb rétegeiben keresve az okokat, mindnyájunknak illenék e kérdésre választ fogalmazni, ezért engedtessék meg, hogy békés ünnepeket kívánva, töprengésre serkentő ajándékként, látatlanban átnyújtsam a kezek ölelésében sugárzó szobrocskát Képzeljék olyannak, amilyennek hozzátartozóikat s a környezetükben élő nőket szeretnék látni. Béke vele és velünk. SZIGETI LÁSZLÓ Fotó: KÖNÖZSI ISTVÁN ______J A Szlovákiai Nőszövetség hetilapja XXXIV. évfolyam Főszerkesztő: HARASZTI-MÉSZÁROS ERZSÉBET Főszerkesztő-helyettes: JANDÁNÉ HEGEDŰS MAGDA Szerkesztőségi titkár: NESZMÉRI RÓZA Grafikai szerkesztő: ORDÓDY DÉNES Kiadja a Szlovákiai Nöszövetség KB ZIVENA kiadóvállalata., 812 64 Bratislava, Nálepkova 15 — Szerkesztőség: 812 03 Bratislava. Maitanoviéova 20. Telefon — titkárság: 585-19; főszerkesztő: 549 25 — Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél — Előfizetési dij negyed évre 36,40 Kős. — Külföldi megrendelések: A Posta Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgálat — PNS, Ústredná expedícia a dovoz tlaőe, 810 05 Bratislava, Gottwaldovo nám. 6. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél és a Posta Központi Irodánál (Budapest V., József nádor tér 1.) Előfizetési díj: évi 180,— Ft — Csekkszámlaszám MNB 215-96 162 — A SÜTI 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodoslovenské tlaőíame n. p„ 042 67 Koéice, Svermova 47. Indexszám: 49 413 Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Címlapunkon V. Macháíek és Nagy László felvétele, 48. oldalunkon B. Schreiber felvétele
