Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-12-21 / 51-52. szám
ä M /{/' (/Ci .-.T' F M/ Lr Az ország, a népgazdaság és a társadalom már elkészítette év végi számvetését, jövő évi terveit, s az ünnepekre összegyűlve nyilván a család is összegezi, mi és hogyan sikerült az idén, mit szeretne elérni a következő esztendőben. E kettő, a társadalom és a család kölcsönös függőségében szemléljük mi, a szerkesztőség lapunk munkáját. Vajon mi hogyan zárhatjuk az évet? Konkrét mércénk, hogy hány példány kelt el hetilapunkból, mennyi volt a fennmaradó darab. Hetenként 34 400 volt a tervezett példányszám. e tervet év végéig 100,5 százalékra teljesítettük. A tervezett visszamaradó példányszám az idén 4 %-os volt, ez — a 39. számig volt ellenőrizhető lapzártáig — 3 % alatt maradt az egész év folyamán, s az őszi-téli hónapokban alig volt 2 %-os. Száraz, s tán unalmas adatoknak tűnnek ezek. de mennyi mindent tud meg belőlük az ember. Például, hogy márciustól szeptemberig sok kertészkedéssel foglalkozó embernek nincs ideje olvasni, vagy hogy májustól augusztus végéig inkább a könnyebb, szórakoztatóbb olvasmányokat igényli az olvasók egy része, viszont télen szinte kivétel nélkül mindenki az elemző, komolyabb írásokat várja. Számunkra, az előző évekkel összevetve lapunk példányonkénti eladásának alakulását az is kiderült ezekből a kimutatásokból, hogy kiegyensúlyozottabb, állandó volt az érdeklődés lapunk iránt. Ez természetesen nyomon követhető a szerkesztőségbe érkező levelekből, azok számából is. 1984. december 13-ig 14 430 küldeményt jegyeztünk be postakönyvünkbe. Amióta felszabadulási emlékversenyünket meghirdettük, természetesen nagyon megszaporodott a levelezőlapok. a bejegyzett küldemények száma. S amiből szintén több van, mint az előző években, azok a meghívók, a riportra, olvasótalálkozóra szólító levelek. Jó érzés tudni, hogy várnak — melyik nő tagadná? Bevallom, ha ez a Nő a szerkesztőség, a lap. akkor sincs ez másképpen, s talán még soha ennyi meghívás nem gyűlt össze ígéretet sürgetően a postánkban, mint most. az idén. Miért ez az igény, a megnyilatkozás lehetőségeinek akarása, a vélemények szembesítésének, kimondásának követelménye? Miért, hogy a leírt Szó. közvetítse bár a legegyszerűbb tényeket. oly nagy súllyal esik a latba, hogy jelentését. jelentőségét az olvasó tájékozottsága, ismeretei, véleménye egytől-egyig megrostálja, s ha nem érzi odavalónak, akkor nem a szélbe ereszti, hanem — visszaküldi, szántónkén, miért s hogyan került oda . . . Hitele van tehát a leírt Szónak s a gondolatnak, amelyet hordoz; ezért a kérdés, a sürgetés, a meghívás, a javaslat, s tekintélye, ereje, ha így várják. Mivel érdemeltük ki, mivel nyertük el? Riportútjaink során felmutattunk sikereket, dicséretre méltó dolgozó emberek arcára villantottuk a fényt, feltártunk helyi mulasztások miatt felhalmozódó gondokat, közömbösség és felelőtlenség következtében kialakult, sokakat boszszantó és sokaknak ártó helyzeteket olvasóink panaszlevelei nyomán járva. De még korántsem jutottunk el mindenüvé, ahová hívtak, ahol jövetelünket várták. Érdekes életsorsok fordulatait, alakulását ismertük meg az eddig meghallgatott, összegyűlt „Elmondom az életemet” vallomásokban, de még számtalan meghívás maradt, amelyet a következő évre kellett halasztanunk. Ugyanígy várnak bennünket az Ügyes kezek rovatunkban szép kézimunkáik, vásznaik bemutatását remélő olvasók. És az üzemek, amelyek termékeik minőségének javításához lapunk által várják továbbra is olvasóink segítségét. Megígértük, hogy a második félévben folytatjuk a nagy sikerű, értékes díjakkal zárult „Versenyben a minőségért” akciót, de a folytatás a következő évre maradt. Mint a családlátogatások is. amelyeket éppencsak elkezdtünk. Pedig gyűlnek a levelek, várnak szülők és szülői munkaközösségek, iskolák és nőszervezetek; Nehéz a korszerű követelmények között szülőként eligazodni, mondják. Hogyan, miben segítsenek, miként ellenőrizzék a gyereket? Nem egy helyen megoldatlan az iskolások zavartalan és biztonságos utaztatása a központosított iskolába, másutt üresen állnak, kihasználatlanok a régi iskolatermek, mi legyen velük? Hiányzik a faluból a pedagógus szellemisége. személyisége, tekintélye. Ki és hogyan pótolhatja? Hogyan javítható a szülő és pedagógus, a szülő és iskola kapcsolata? Igényesebb alkalmassági vizsgálatra lenne szükség a pályaválasztás időszakában, pontosabb tájékoztatásra, szemléletesebb pálya-,* szakmaismertetésekre, hiszen annyira szakosodik, változik, fejlődik a tudományos-technikai haladás által a lehetőségek száma. . . Igen. a nevelés az a témakör, amely lapunkban — küldetéséhez híven — központi helyet igényel, s amelynek alapvető feladatait éppen az elmúlt napokban határozta meg a Csehszlovák Nőszövetség plénuma. De erről beszéltek az értékelő taggyűléseken, az olvasótalálkozókon a szülők és pedagógusok, a népművelők és szervezetünk tisztségviselői, tagjai. Mert bizony nem egy — társadalmi eszményeinknek idegen — káros jelenség, mint valamiféle járványos betegség tűnik fel. aggaszt a fiatalok magatartásában. Közömbösség, kényelmesség, önzés, vandalizmus, durvaság ellen mit tehet hivatásos nevelő és szülő, erről írjunk, sürgetik. Ezzel párhuzamosan elhangzanak a példák a szocialista társadalom építésének hőskorából, a felszabadulást követő esztendőkből. Az akkori fiatalok — ma már nagyszülők — lelkesedéséről. lendületéről, önfeláldozó, országot építő erejéről. Bizony kell a példa! A szülő, a nevelő, a rokon, az ismerős és ismeretlen, a felnőtt élő példája, hogy a fiatal meglássa és megértse, hogy életünket csak az értelmes cselekvés, az alkotás teszi tartalmassá. Olyanná, amelyben minden képességünket mozgósítva önmagunk legjobb szándékát, álmát, énjét tudjuk kifejezni. Életünknek — önmagunk felelősségét vállalva — csak mi adhatunk ilyen értelmet. Ha életünket alkotásként, a mi alkotásunkként is, a felelősségteljes, az értelmes cselekvés sodrában éljük. Ha a társadalmat a magunk alkotásaként is szemléljük. Ha nem nyitnánk tért a felelősségvállalásban is megnyilvánulható értelmes létre, azt mind az egyén, mind a közösség megsínylené. s a fiatalokban elveszne a bizalom az igazságban,- az elvszerűségben, a segítőkészségben. a becsületben, amelyre elsősorban példával, példánkkal nevelhetünk. De a felelősségre nevelésben a történelem, az irodalom és a művészetek éppen e történelmi évforduló kapcsán a lehetőségek egész sorát kínálják. Bátorságra. erőre, helytállásra ma sincs kevesebb szükség, mint más történelmi időszakokban. A háború veszélye, a világ megosztottsága, az ideológiai harc bonyolultsága szilárd erkölcsi tartást, tisztánlátást igényel. „Az állás: akarás”, írta Hegel. S a helytállás, a felelősség vállalásának jelentősége napjainkban növekedőben van. A személyes felelősségvállalásban a személyiség erkölcsi mércéjére ismerhetünk. Olyan mutató ez, amely a személyiség társadalmi-erkölcsi elkötelezettségét, az életét kitöltő tartalmakat nagy pontossággal tolmácsolja. Arra kell ösztönöznünk a fiatalokat, hogy maguk fogalmazzák meg életük értelmét, hogy maguk találjanak feleletet a Veres Péter által olyan kihívóan és olyan megkerülhetetlenül föltett kérdésekre; „Mit kezdesz ezzel az egy életeddel? Mire teszed fel?” Az élet értelmének, az önismereten alapuló felelősségvállalásnak, az ebből fakadó akarásnak, bátorságnak, önbecsülésnek megtalálása az alapja a kollektív felelősségből való részt vállalásnak, a népben, nemzetiségben, hazában és társadalomban gondolkodásnak, annak az elkötelezettségnek, amely a jövő. a haladás záloga. Miként kell s lehet így s erre nevelni, arra az olvasókkal közösen keresi a lap a módot és lehetőséget. Még igényesebben és szélesebb rétegekhez eljutva, mint eddig, hiszen januártól 35 000 példányban jelenik majd meg. A párbeszéd. az együttgondolkodás tehát tovább folytatódik. együtt írja. szerkeszti a lapot szerkesztőség és olvasó, annak a bizalomnak a melengető légkörében, amely, hiszem, nem véletlenül alakult ki az elmúlt évek során. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET (női)
