Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)
1984-12-11 / 50. szám
ÚTKERESŐ FIGYELJ! Mottó: „Három szeretem van benne, érzed? S három bánat. Ez s az is tied." (Lubomír Feldek) Levélrészlet: ..... Tulajdonképpen nem is tanácsot szeretnék Tőled kérni, hanem csak könnyíteni magamon, és elmondani mindazt, ami az utóbbi időben velem történt amiről keveset beszélek, de ami annál inkább foglalkoztat. Tudod, hogy a fővárosba kerülve nem volt senkim. Itt a fiúk egészen mások voltak. Rohantak, futottak valami után. Felületes ismeretségeket kötöttek, nem volt idejük, nem is akarták behatóbban megismerni a lányokat. Aztán jött egy fiú, aki egészen más volt, mint a többiek. Komoly, megbízható, akire lehetett számítani. Éppen végzett, csak az nyugtalanított, hogy nemsokára elmegy katonának. De mire sor került rá, hogy elmenjen, addigra már megismertük egymást, és megszoktam őt a hibáival együtt. Tudtam, hogy visszahúzódó, hogy érzékenyen kötődik hozzám, de ez még inkább hizelgett is nekem. A katonaság alatt hűségesen vártuk egymást Nagyon örültem a naponta érkező leveleinek, hát még annak, ha hazajöhetett. Minden percet együtt töltöttünk. Amikor elment, azt mondta, nem akarja, hogy elzárkózva éljek, szeretné, ha addig is szórakoznék, amíg nincs itthon. Találtam egy barátnőt, akivel jól megértettük egymást. Együtt jártunk táncolni, szórakozni is. Egyre jobban megtetszett ez az élet, és aggódva kezdtem arra gondolni, mi lesz, ha visszajön a katonám. Új ismeretséget azonban mindeddig nem kerestem. Már csak néhány hónap volt hátra a katonaságából, amikor egy nyári táborban új barátokkal ismerkedtem meg. Az egyik fiú — ismertem már régebbről — most valahogyan jobban kezdett érdekelni. Tetszett, ahogyan az emberekkel viselkedik, azon vettem észre magamat, hogy figyelem, és akaratlanul is összehasonlítom a katonámmal, aki persze hátrányos helyzetben volt, mert elszakítva a külvilágtól még érzékenyebbé és sebezhetőbbé vált. Az új fiú magabiztos viselkedése, megnyerő modora győzött. Egyelőre nem tudtam, mit teszek, hogyan mondom meg a réginek, csak annyit tudtam, hogy amíg katona, semmiképpen sem mondhatom meg neki az igazat. Az újat viszont képtelen voltam többé elhagyni. így, ilyen kétségek között érkezett el az a nap, amikor hazajött végleg a katonaságtól. Az első találkozáskor kegyetlenül éreztem magamat. Nem volt erőm elmondani az igazat, hiszen annyira várta már a találkozást. Úgy éreztem, mind a kettőt csalom egyszerre. Két nyerget egyszerre azonban nem lehet sokáig megülni, a régi fiúm már másnap meglátott az újjal. Minden szó, magyarázat frázisnak és idegennek tűnt, sajnáltam őt, és segíteni szerettem volna neki újra beilleszkedni az életbe. A sajnálaton túl azonban mást nem éreztem iránta, az utolsó szálakat is széttépte az új fiú. Vége volt a tartósnak hitt kapcsolatnak. Még kétszer éljött utánam, kért hogy menjek vissza hozzá, megalázó számára, de mindent megbocsát Nem tudtam megtenni, amire kért. Azóta sokszor gondolok rá, arra, vajon hogyan él. Gyakran viselkedem úgy az új ismerősömmel, ahogyan az nem érdemli meg, mintha hibákat keresnék benne, mintha a kétségeimet támasztanám alá, hogy nem jól választottam. Magam sem tudom, hogy miért csinálom ezt, és arról sem vagyok meggyőződve, hogy helyesen cselekedtem-e. " Lejegyezte: — pév — Jelena Obrazcova bratis/avai fellépésén, zongorakísérőjével, Vázsa Csacsavávaí KÖNÖZSI ISTVÁN felvétele Egy kicsit boldoggá tenni.. Tudjuk róla, hogy a világ egyik legnagyobb énekesnője. Ahol megjelenik, felfigyeltet magára. Nemcsak az operaszínpadon és a hangversenydobogón. Kisugárzó légköre van egy szürke reggelen is. Az ötödik ráadást adta a Redutban, és nem tudom hányadszor ment már ki a közönség tapsát megköszönni, de végül mégis leülhetett a művészszobában. Persze szoros gyűrűben, fotósok, kísérők, gratulálok, autogramkérők közepette. Egy alkalmas pillanatban — valóban a perc töredéke volt ez — mégis sikerült a művésznővel megállapodni: Másnap reggel kilenc órakor a szállodában. Ugyancsak igyekeztem, hogy el ne késsek, de annál ráérösebben múltak az öt-tíz percek azután. A kellemetlen csak az volt, hogy a szálloda előcsarnokában egyre szaporodtunk, s már hatan vártunk Jelena Obrazcovára. Aztán megjelent. Jó kedélyün, friss mozgással, mindenkire figyelő tekintettel. Ismerősei kézfogással, öleléssel üdvözölték. A háttérben várakoztam. Aztán hirtelen fordult egyet, s meglepetésemre, mert azt hittem, hogy nem emlékezik rám, máris intett, hogy kezdhetjük a beszélgetést. Kezdő korában versenyek nyertese, jelenleg a Moszkvai Nagyszínház énekese, nemzeti művész. Járja a világot. Ünnepli őt többek között Párizs és Helsinki, London és Tokió, Milánó és Szófia közönsége. Azt mondják, Carmen-alakítása új példát teremtő. De az operán kívül kamarazenét is énekel, kantátákat és oratóriumokat. Repertoárja bőségesen gazdag, énekli minden jelentős opera mezzoszoprán szerepét. Már a leningrádi konzervatórium növendékeként — A. Grigorjev volt a tanárja — fellépett a Bolsojban, a Borisz Godunov Marina szerepében. Firtatja az ember, hogyan jut el egy tehetség az indulástól a siker útjára, kik segítették, kik hatottak rá? — A kulisszák mögött ültem minden színházban, és figyeltem, tanultam. Tanulok még ma is. Szakmai ismereteimet a Nagyszínház művészei bővítették. Ringyin hatott rám. Megtanított rá, hogyan kell Dosztojevszkijt értelmezni. Meg Horowitz volt nagy hatással rám. És Richter, Callas, Thebaldi. Tulajdonképpen nagyon sokan, mert mindig találkozom olyan emberekkel, akiktől tanulhatok valamit. Szeretem az embereket. Kell is, mert az élet nagyon nehéz, ezért egy kicsit boldoggá kell tenni őket. Erre mindennap gondolni kell. Nem nyomasztja néha a tehetsége? Nem érzi ebből fakadóan a felelősség terhét? — Nem, mert örömmel élek a hivatásomnak. A művész élete sok fegyelmet kíván ... — Igen, de fogalmazhatnám úgy is, hogy cigányéletet élek. Ma itt, holnap ott. Ahová éppen a hivatásom szólít. Pihenőnapom csak a fellépés után van. De gyakorolni akkor is kell. A magánélete? — Ami nagyon fontos az életemben, az a lányom. A szerelem gyümölcse, s ezért nehéz volt nekem. De az életem teljességéhez tartozik. Örökös tanulás, gyakorlás, világjárás, siker. Hogy tudnák ezek a sorba szedett szavak kifejezni a mögöttük rejlő tartalmakat?! A művész, különleges érzékenységével többszörösen éli át a külső és belső hatásokat. S ami nagyon mélyen él bennünk, arról nem szeretünk vagy nem is tudunk beszélni. Mit szeretne még elérni művészi pályáján? — Az énektechnikámat szeretném úgy tökéletesíteni, hogy mindazt, amit a szivemben érzek, kifejezhessem. Hogy viszonyul a közönséghez ? — Szeretem őket. Szerintem nem lehet jó vagy rossz közönségre kategorizálni. Ez így nem jó meghatározás. Az ember alaptermészete nem változik. A száz év előtti publikum valószínűleg ugyanilyen volt, mint a mai. Ha az előadóművésznek sikerül kapcsolatot teremteni vele, akkor, ugye, jó a közönség. Ez megint visszahat. Ha érzem ezt, akkor beleadok mindent. Teljesen függetlenül attól, hogy a New Vork-i Metropolitanban énekelek, vagy egy kis faluban. Örülök annak is, hogy a legnagyobb művészekkel dolgozhatok együtt a közönség meghódításában. Felpattan. Minden idegszálában már a továbbutazás izgalma. Más város, más közönség várja. Ezúttal Budapesté. Érezhetően nem a formalitás mondatja vele: — Elnézést kérek a késésért. Én sem csak az illem kedvéért köszönöm meg a szűkös idejéből nekünk juttatott néhány percet. BERTHÁNÉ S. ILONA
