Nő, 1984 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1984-02-07 / 6. szám

Pierre Elliott Trudeau, Kanada miniszterelnöke január 25-én hazánkba látogatott. A ruzynéi repülőtéren a kanadai kormányfőt Lubomír Strougal szövetségi minisz­terelnök fogadta. Másnap Gustáv Husák köztársasági elnök is üdvözölte a kanadai államférfit, majd a prágai várban folytatott eszmecserén áttekintették a jelenlegi nemzetközi helyzet legfontosabb problémáit. Pierre Elliot Trudeau január 26-án este elutazott Prágá­ból. A repülőtéren Lubomír Strougal, szövetségi miniszte­relnök búcsúztatta. Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára január végén részt vett a komáromi (Komámo) Steiner Gábor Hajógyár 7-es számú pártalap­­szervezetének taggyűlésén. A taggyűlésen előterjesztett jelentés megállapítottta: az elmúlt öt évben a vállalat állóeszközeinek értéke 135 millió koronával növekedett. Ezzel párhuzamosan megnőttek az igények a karbantartó és a javítómunkákkal szemben. Felszólalásában Jozef Lenárt nagyra értékelte a gyár dolgozóinak munkáját, és arra ösztönözte a résztvevőket, hogy a jövőben is mozgó­sítsanak minden erőt a termékek műszaki és gazdasági tulajdonságainak javítására, és a fiatalok bevonásával is tegyék gazdaságosabbá a termelést. CSTK-felvételek Pavol Tonhausernek, a CSKP régi tagjának 75. születésnapja alkalmá­val Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára nyújtotta át a SZLKP KB üdvözlő levelét. A jubileumi ünnepségen jelent voltak Gejza Slapka, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP Bratislavai Városi Bizottságának vezető titkára, Vladimír Trvala, az SZLKP KB osztályvezetője és Fedor Gulla, Szlovákia Nemzeti Frontja ■4 Központi Bizottságának alelnöke is. Munkalátogatáson vett részt hazánkban Joachim Herrmann, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. Az elvtársi találkozón, amelyen Csehszlovákia és az NDK tömegtájékoztató eszközei együttmű­ködésének további elmélyítésével, valamint hatékonyságuk növelésével foglalkoztak, Ján Fojtik, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára tárgyalt a vendéggel, VasiT Bejda és Otto Cmolik, a CSKP KB osztályvezetői, valamint Helmut Ziebart, az NDK csehszlo­vákiai nagykövete jelenlétében. A CSSZSZK Kor­mányának alelnöke. Matej Lúcan január 24-én a prágai Hrzán-palotában fo­gadta a Honvédelmi Szövetség legjobb sportolóit és edzőit. Az országos síbaj­­nokságon a 10 km-es sífutás győztese Blanka Paulű (VS Praha) lett. ► (nŐ6) ... mindenekelőtt a bizalomról van szó A Szovjetunió nagykövetsége Washingtonban az elmúlt napokban memorandumot nyújtott át az Egyesült Államok külügyminisztériumának, amelyből kivonatosan közöljük a legfontosabb pontokat: A szovjet fél szükségesnek tartja az amerikai felet figyelmeztetni néhány akciójára, amelyek a fegyverkorlátozás területével kapcsolatosak. Az Egyesült Államoknak a fegyverkorlátozás és csök­kentés folyamatával, valamint az e téren vállalt jogi és politikai kötelezettségekkel kapcsolatos hozzáállásáról van szó. Már régóta komoly aggodalomra adnak okot, illetve adtak okot bizonyos körülmények. A szov­jet fél már nemegyszer figyelmeztette az amerikai felet ezekre a kérdésekre. Szovjet részről ugyanak­kor türelmet és tartózkodást tanúsítottak abban a reményben, hogy az amerikai fél a helyzet megja­vítása érdekében megfelelő lépéseket tesz. Ez azonban nem következeit be. Sőt, tovább foko­zódtak a hasonló negatív akciók, és ezek a jelenle­gi kormányzat általános militarista politikájának különösképpen aggasztó összetevői lettek. (...) Az Egyesült Államok háborús előkészületeinek méreteiről tanúskodik a rekordnagyságú katonai költségvetés, amelyet nem lehet igazolni semmi­lyen ésszerű, védelmi célokat szolgáló szükségle­tekkel. (...) Nem titok, hogy mindez a katonai erőfölény megszerzése érdekében történik. (...) Szaporodnak az olyan esetek is, amikor az amerikai fél kitér saját konkrét jogi és politikai kötelezettségeinek szigorú megtartása elől; ezeket a kötelezettségeket megkerüli vagy közvetlenül megsérti. (...) Aggodalmat keltenek az USA bizonyos akciói a rakétaelhárító védelmi rendszerek korlátozásáról kötött meghatározatlan időre szóló szerződésre vonatkozóan. A Szovjetunió ez ügyben már nem­egyszer fordult az amerikai félhez. (.. .) A helsinki Záróokmánnyal összhangban az Egyesült Államok kötelezte magát arra, hogy a katonai konfrontáció szintjének csökkentésére és a leszerelésre fog törekedni. A valóságban azonban az utóbbi években egész sor olyan akciót hajtott végre, amely a háborús veszély lényeges fokozó­dásához vezetett Európában. Mindenekelőtt az új típusú amerikai elsőcsapás-mérő nukleáris rakéták telepítéséről, az Európában állomásozó amerikai csapatoknak tömegpusztító eszközökkel — nukle­áris, vegyi és más fegyverekkel — való folytatódó ellátásáról van szó. Az Egyesült Államok ezenkívül évente széles körű hadgyakorlatokat tart Európában, amelyeket egyre nehezebb megkülönböztetni a fegyveres erőknek a hadviselés céljait szolgáló tényleges átcsoportosítástól. Az ezekre a gyakorlatokra vo­natkozó puszta információk nem változtatnak azon a tényen, hogy veszélyesek a hasonló akciók. Az Egyesült Államoknak ezek az akciói és az utóbbi években Európa irányában tanúsított poli­tikája aláássa a biztonság megszilárdításának fo­lyamatát Európában, amelynek alapjait a helsinki Záróokmányban fektették le, s ezt az Egyesült Államok is aláírta. Az Egyesült Államok saját kötelezettségvállalá­saival kapcsolatos magatartásának kérdése egyre komolyabb és időszerűbb kérdéssé válik. A szovjet fél nem vita céljából veti fel. Rendkívül komoly dologról, mindenekelőtt a bizalomról van szó. Ha valóban úgy lenne, amint az amerikai fél állítja, hogy érdekelt a hatékony fegyverzetkorlátozási folyamat fenntartásában, akkor ebből a maga számára megfelelő gyakorlati következtetéseket kell levonnia.-j-

Next

/
Oldalképek
Tartalom